VALÓBAN? Lapozgassuk a Bibliát Vasárnapi iskola Werle néni 100 éves Verset mondok - Versek, gyülekezeti használatra Lapzárta után

EVANGÉLIUMI HÍRNÖK  - Az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség havilapja

2002. NOVEMBER

Ez a "KORÁBBI SZÁMOK" EGYIK OLDALA ..

Menjünk Elé Hálaadással!

Dan László

 

Ezen az õszön sokan okkal, vagy ok nélkül inkább a félelem érzésének engednek szabad áramlást az életükben mintsem a hálaadásnak. Politikai, katonai, gazdasági kérdések sokasága áll elõttünk melybõl az "illetékesek" csak fegyveres úton látnak kiutat, megoldást. Terrorcselekmények történnek sok helyen, és ártatlan emberek halnak meg, akik sokszor csupán a veszteséglista számadataiként jelennek meg a híradásokban. Nagyon érezzük a rég megállapított népi igazság valódiságát is, miszerint: "míg a jóhír veszi a cipõjét, addig a rosszhír körüljárja a földet."

      Mégis mindezek ellenére az Istenbe vetett bizalommal ma újra megállhatunk az Úr elõtt és felmérhetjük mennyi mindenért hálásak lehetünk, illetve megvizsgálhatjuk milyen a mi hálaadásunk.

 

      Itt vagyunk!

 

Újra hálaadás napja, újra emlékezhetünk és köszönetet mondhatunk, tesszük is ezt sokszor õszintén, de néha csupán megszokásból. Nagyon igaz megállapítás, hogy nekünk újjászületett embereknek nem szabad csak egy - egy naphoz kötni a hálaadásunkat, hanem hálaadó életet kell élnünk. Itt vagyunk a gyülekezetekben, a megszokott imaházunkban, különbözõ élethelyzetbõl érkezve és különbözõ lelkiállapotban, de mégis az Úr elõtt állunk meg. Itt vagyunk és tesszük is a megszokott feladatunkat, de tudjuk, hogy ez magában nem elég, valami többre van most szükség.

 

      Mi az a több, amit ma meg kell tennünk?

 

Örvendezzünk az Úrban! Merjük kimutatni azt az örömet, ami a bensõnkben van a megtapasztalt csodákért. Ahogyan a gyermekek tudnak örvendezni igaz felszabadultságban, mint Isten gyermekei mi is örvendezhetünk az Úrban. Vigadozzunk szabadításunk kõsziklájának! Azzal az örömmel, mint akik tudjuk, hogy milyen nehéz körülmények közül, és milyen nagy mélységekbõl szabadított meg minket a mi kõsziklánk. Adjunk neki hálát úgy, ahogyan eddig talán még soha. Ha ehez az szükséges, hogy az énekíró buzdításának engedj: "nézd az áldást, nézd meg egyenként..." akkor valóban vegyél elõ egy papírt és tollat és írd fel rá feljegyzéseid, vagy határidõnaplód segítségével mindazt, amiért hálás lehetsz az elmúlt esztendõben.

 

      Miért méltó Õ arra, hogy hálát adjunk neki?

 

Mert nagy Isten Õ, minden Istenen felül! Õ, aki a világmindenséget fenntartja, természetes módon hajol le minden egyes emberhez is és kész segítségül jönni, amikor hozzá kiáltunk. Õ az Isten! Nem hasonlítható az emberek által megformált és szabadítóként kikiáltott bálványokhoz. Az Õ alkotása mindaz, ami körülvesz bennünket a világban. Ahol az ember még nem tette teljesen tönkre az Isten által teremtett világot, azokon a helyeken különösen is hála kél a szívünkben mert láthatjuk az Isten által csodálatosan alkotott teremtett valóságot. Õ az egyetlen, aki mindenek felett áll és dicséretünkre egyedül érdemes. Tõle jön minden jó és tökéletes ajándék, és mennyi mindent kaptunk az elmúlt idõszakban is; jó ha bölcsen számadást tartunk.

 

      Tennivalónk!

 

Meghajolni, leborulni és térdre esni Elõtte! Mikor tettük ezeket utoljára örömteli felszabadult szívvel, elismerve azt, hogy Õt tartjuk Urunknak és mindenért Neki vagyunk hálásak? Tekintsünk Õrá, mint pásztorunkra és engedjük, sõt kérjük, hogy vezessen és terelgessen minket egy életen át. Soha ne keményítsük meg tehát a szívünket Õfelé, bármilyen hírek jutnak is el hozzánk, vagy bármilyen nehézségbe is kerüljön az életünk. Sõt, a próbákból és betegségekbõl való szabadulás után legyen még nagyobb az Õ dicsérete ajkunkon!

 

Kívánom azt, hogy a zsoltáríróval együtt mi is tudjunk így állni az Úr elõtt: "Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensõm az Õ szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményérõl."

NOVEMBER A hálaadónapok idõszaka lassan lejár. Letudtuk hát egy ávre már az Úrnak tsrtozásunk.  Vagy mégsem? Nem, ezt nem lehet! Isten továbbra is szeret: hálánk nem érhet véget.  (HG)

A SZERKESZTÕ ROVATA 

Novemberi számunkban a hálaadónap és az örökkévalóság vasárnapja gondolatkörével több írás is foglalkozik. A gyülekezeti beszámolók pedig képeikkel is ajánlják magukat olvasóinknak.

Szép, áldásokat tartogató hónapot készít Urunk rá figyelõ népének. November az örökkévalóság vasárnapjával kezdõdik, a hálaadónappal végzõdik és közötte - a második, vagy a harmadik vasárnapon - Irodalmi Napot tartunk gyülekezeteinkben.

      Olyan sok mindenre alkalmat ad egy ilyen nap! Van, ahol a régi hagyománynak megfelelõen az Evangéliumi Hírnököt állítják a középpontba. Régebben ezen a napon gyûjtötték össze a lap kiadására szükséges anyagi fedezetet. Bár a mi újságunk kezdettõl fogva (1908. június 15.) elõfizetéses alapon mûködött, mindig szükség volt kiegészítésre - fõleg a lap kicsiny példányszáma miatt. Minden etnik újság ezzel a gonddal küszködik. Megszûnésüket is leggyakrabban ez okozza. Sajnos ma már a két kezünkön meg tudnánk számolni, hány magyar újság jelenik meg Amerikában. Legyünk hálásak azért, hogy a miénk még a 94. évfolyam végén is mûködik. Támogassuk anyagilag és erkölcsileg is. Imádságra és természetesen sok jó írásra is nagy szüksége van a szerkesztõnek. Nem is tudom, hogy melyikbõl van nagyobb hiány.

      Ha ezen az irodalmi napon a Biblia és a sok-sok jó magyar keresztyén könyv és újság mellett az Evangéliumi Hírnökrõl is megemlékeztek, ne felejtsétek el, hogy ez a mienk. Gondjával, feladataival, lehetõségeivel, küldetésével együtt. A mienk -, vagyis a tietek, gyülekezeteinké. Tegyük hát együtt minél alkalmasabb eszközzé a szövetségünk gyülekezetei, sõt az egész világ magyar baptista közössége számára. Számíthat rád is a szerkesztõ? Miben? Az ünnep után örülnék, ha ezzel kapcsolatban levelet is kapnék a kedves olvasótól.

      Az evangélium páratlan üzenetének továbbítása, terjesztése az elsõdleges feladatunk, de természetesen foglalkoztat bennünket a nagyvilág gondja-baja is. Hiszen a mienk is ez - és fõleg a mi mennyei Atyánké. Aggódva érzékeljük, hogy a gonosz egyre nagyobb teret kíván és nyer magának kicsire zsugorodott földünkön. Ma már mindannyian szomszédok vagyunk. A sebek elõbb utóbb nekünk is fájnak. Sõt, nekünk máris sokminden fáj. Fáj, hogy egyre nõ a megtévedt, a gonosz rabságában élõ emberek száma. Fáj, hogy nem találjuk rá megfelelõ választ. Fáj, hogy az erõszakot erõszakkal próbálják legyõzni a világ vezetõi Jézus Krisztus és Ghandi és M. L. King után is. Fáj, hogy közben azt hiszik, hogy sikerülni fog. Fáj, hogy sok keresztyén sem látja, hogy nem csak test és vér ellen van harcunk.

      Ó nem, én sem tudom, hogy mit és hogy kellene tenni. De imádkozom azért, hogy akiknek tudni kellene, tudják; hogy akiknek tenniük kell valamit, tudják, mit tegyenek. Hogy ne pusztítsuk önmagunkat tovább. Én nem hiszem, hogy a háború - bárrmilyen is - megoldáshoz vezet. Azt hiszem, hogy több alázatra, több csendre, sokkal több imádságra és Jézus Krisztusra van szükségünk a nagyvilág gondjaival kapcsolatban is. (Szerk)

 

A KÖZELGÕ ÖRÖKKÉVALÓSÁG
Novák József

 

"Az elmúlt napok borzalmai egy örökkévalóságnak tûntek" - mondta az anyuka a riporternek. "Nem tudhattuk, ki lesz a gyilkos következõ áldozata. A gyerekeket a házban tartottuk. A szomszédság egyszerre ment vásárolni, tankolni, de már csak akkor, ha abszolút muszáj volt." Két gonosz sok ezer Washington D.C. környékén élõ ember három hetét "örökkévalósággá" nyújtotta.

 

      Az "örökkévalóság", így, vissza nem kívánt idõk jelzésére szolgál. Nem érdekes, hogy az örvendetes és kellemes helyzetek meg éppen fordítva, szinte elillannak tõlünk? Mivel sokaknak rossz emlékeik vannak az örökkévalóságról, csodálkozzunk-e, ha inkább a pillanatnak élnek, és nem szívesen gondolnak még a mennyei jelzõkkel átszõtt öröklétre sem?

      Az idõt mindenki másképpen érzékeli, és mégis ugyanoda lyukadunk ki vele: legyõzött bennünket. Az egyik lemarad tõle, a másiktól meg elfut. Csuda nagy pontossággal mérjük, állandóan emlegetjük, hozzáigazítjuk tevékenységeinket, reménységeinket és félelmeinket, magunknak követeljük, beosztjuk és feldaraboljuk, harcolunk érte és ellene - mégsem bírunk vele: az idõ gyõz.

      Idõnk szûkén, sejtjük az örökkévalóságot. A filozófusok azt tanítják, hogy képtelenek lennénk értelmes tevékenységre, ha a jövõtlenség sötét fala meredne ránk minden új pillanatban. Igaz ez így is, de a Biblia teljesen más megközelítésben tárja elénk az örökkévalóságot. Nem végtelenített negyedik dimenziónak láttatja velünk, hanem egy radikálisan más állapotnak, ami Istentõl közeledik hozzánk.

      "Ahogyan az Atyának élete van önmagában, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában" (Ján 5:26). Az Örök Élet az "Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk" - folytatja a tanítvány (1Jn 1:2). "Aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sõt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe" (Ján 5:24). Az Örök Élet nem más tehát, mint az Atya Jézus Krisztusban kínált ajándékának elfogadása és következményei. Az Örök Kárhozat így ennek örökös ellentétje: az Úr Jézusban kínált Élet visszautasítása és annak következményei. Élet és Kárhozat - mindkettõ Örökkévaló, az Élet Urával való személyes találkozás függvénye.

      Nagyon szépen fogalmaz errõl Ordass Lajos evangélikus püspök egy levelében, amit második szívinfarktusa után írt, 1971-ben:

      "... az augusztus 31-i levélben esik igen komoly szó a halál kérdésérõl, ideiglenes elválásról, esetleges bizonytalanságról, vagy félelemrõl. Nem tudom, mennyire foglalkoztat. Ha foglalkoztat, az a hívõ embernél mindig is jól érthetõ, magas életkorban élõ hívõ embernél pedig még inkább érthetõ. Nem is vehetõ könnyen. Sok oldalról lehet a kérdést megközelíteni és nézni. Nekem ez év június 13-án éjjel Isten egy olyan oldalát mutatta meg, amelybõl valamit megértettem abból, amit Bach muzsikába öntött: 'Komm, süsser Tod' kezdetû énekében. Azon az éjszakán meg voltam gyõzõdve, hogy elérkezett halálom órája. Istenre építõ hittel mentem vele találkozóra. És Isten Szentlelke a legteljesebb békességgel töltött el. Nem rettegtetett sem a hátramaradó szeretteim sorsa és - ami a legfõbb - nem rettegtetéssel jött felém az örökkévalóság sem. Nagy-nagy békesség töltött el teljesen, pedig nem tudtam, hogy Isten még nem a búcsúórát küldte el rám. Úgy látszik: így is meg lehet halni! Ezt nektek azzal írom meg, hogy szabad ilyen halálért is imádkozni! A halál lehet még a legboldogabb óra is! - Bízom abban, hogy szavaimat nem értitek félre. Nem mentem át még a halálon, tehát nem tudom, milyen lesz. De reménységgel építek Krisztusomra."*

      "Nem rettegtetéssel jött felém az örökkévalóság". Mivel is rettentené az idõvel harcoló embert a közelgõ örökkévalóság? Csakis a tartalmával. A pokol is örökkévaló (2Thessz 1:9), és a kárhozat személyes (Jel 21:8) - még ha nem is divatos errõl így szólni manapság. A kegyelmi idõ utolsó ajándéka, a süllyedõ ember mentõöve lehet az ilyen félelem, mert a rohamosan tûnõ idõ töredéke, a pillanatnyi is elég a döntéshez, hogy letegye az eltékozoltat, és átvegye az Örök Életet Jézus Krisztustól.

      "Uram, adj bölcsességet nékem,/ Hogy készen várjam a halált! / Megtisztuljak Jézus vérében, / S keressem õt, ki megbocsát! / Kérlek, Atyám, a Krisztusért, / Tedd boldoggá éltem végét!" (HH 427:3)

 

      Az üdvözültek örök élete, Ágoston kedvelt kifejezésével a "totus Christus", a másságában is mennyei. Pál apostol folyamatában (idõrendben) festi meg a hívõ kapcsolatát Krisztussal, és így írja: "Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törõdjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsõségben." (Kol 3:1-4)

      A Krisztusban nyert új élet már Örök Élet, mert / bár "el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben". Ez a "mert / bár" üdvbizonyosságunk és örömünk alapja, melyrõl a közelgõ, kiteljesedést hozó Örökkévalóság felé tekintünk ("megjelentettek majd dicsõségben") - "... Itt boldogságom éjjele, / Ott lesz mosolygó reggele" (HH 432:3). Nem rettegtetéssel jön felénk az örökkévalóság.

Elrejtetten, Benne - most. Dicsõségben, Vele - Örökké.

 

* Részlet Ordass Lajos püspök egyik magánlevelébõl 

http://church.lutheran.hu/deakter/bpdh011.htm#level 

* fanerwqhvsesqe - jövõ idejû, szenvedõ alakú ige

Fényképes üdvözlet a  100 éves  WERLE nénitõl

Az ifjúsági konferencia nem csak a fiataloknak adott alkalmat találkozásokra, régi barátságok felújítására. Az idõsebb generáció számára is tartogatott szép alkalmakat - a gyülekezeti szervezett programon kívül is. Feleségemmel és Szabó István titkár testvérrel együtt felkerestük Werle Henriknét, mindenki Werle nénijét, akit a nyáron átlépte a századik életévét. Fizikálisan is jó, lelkileg pedig kiváló állapotban találtuk õt. Régi és újabb emlékeket elevenítettünk föl, énekeltünk, imádkoztunk. Werle néni ránk bízta, hogy mindenkinek adjuk át az õ szeretetteljes üdvözletét - gyülekezetben, szövetségben, a lap olvasóinak is. Mi pedig továbbra is az Úr oltalmába ajánljuk õt.

Az ifjúságiról hazafelé menet meglátogattuk Somogyi Gábornét is, aki súlyos betegség után várja és láthatóan kapja is a gyógyulást. A testvérnõ a korházban és a gondozóotthonban is számtalan alkalmat talál a bizonyságtételre. (HG)

Öregek reggeli imádsága

 

Felébredtem, Uram, ugye nem haragszol, ha ezzel kezdem, hogy nem bántam volna, ha nem ébredek fel.

      Ezelõtt öt-hat évtizeddel nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszúra nyúlik majd az életem. Te tudod, Uram, hogy mi-minden jár az eszemben, mi-minden jár az öregséggel és nem lesz terhedre amit kérek.

      Add, hogy mikor jeletkezik a reumám, nem kapok elég levegõt, meg zúg a fülem, akkor jusson eszembe, hogy sokáig voltam egészséges is. Most köszönöm azt az idõt Neked, mert akkor nem jut eszembe, hogy hálát adjak érte. Segíts, hogy ne legyek irígy öreg, aki sanda szemekkel néz az egészségesekre.

      Látod, Istenem, hogy mennyi mindent kellene csinálnom és milyen sokat szeretnék még tenni. Fáj napról-napra, újra és újra megélni a tehetetlenséget. Akkor ismételten tapasztalom, amire Szent Fiad emlékeztet: A lélek kész, de a test erõtelen. Ilyenkor segíts, hogy ne csüggedjek el, hogy legyen erõm újra kezdeni, ismét próbálkozni, hátha sikerül.

      Bárcsak tudnék az enyémeknek segíteni! De már semmi hasznomat nem veszik. Istenem, segíts, hogy bírjam elviselni kiszolgáltatottságomat! Segíts, hogy tudjam jóságodat elfogadni, hálás lenni. Taníts arra Uram, hogy tapintatos legyek, hogy elviseljem magányomat, hogy érezzem jól magam kettesben, csendben.

      Te tudod, hogy mennyire fáj, mikor a fiatalok nem érdeklõdnek bajaim iránt, nincs idejük meghallgatni problémáimat, belém fojtják a szót. Add, hogy ne fájjon! Inkább megértõ legyek és szeretettel viseljem el környezetemet, hiszen nehéz engem is elviselni.

      Istenem, mindent elfelejtek. Azt kérem Tõled, hogy feledékenységemmel senkinek bajt, kellemetlenséget ne okozzak. De fõleg ne felejtkezzem meg Rólad, és a te irgalmas jóságodról.

      Add Uram, hogy valami jót tehessek ma is, legalább egy kedves szót, vagy mosolyt juttassak embertársaimnak. Hiszen vannak még nálam is gyengébbek. Segíts, hogy ne zúgolódjak, lázadozzak, inkább hálával teljék meg a szívem Irántad és mindazok iránt, akikkel kapcsolatban vagyok.

      Ha pedig ez lenne életem utolsó napja, akkor alázatos szívvel, minden bûnömért bocsánatot kérve, a Jézus áldozatát elfogadva, Atyám, a te kezedbe ajánlom lelkemet. Amen

Isten üzenete a Szentírásból az öregeknek:

 

Te vagy, Uram reménységem. Te vagy bizodalmam ifjúkorom óta. Zsolt 71:5.

 

Öreg koromban ne vess el engem, ha elfogy erõm, ne hagyj el! Zsolt 71:9.

 

Ha keseregne szívem és zajongna bensõm, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék Veled szemben, mint az állat.De én mindig veled leszek, mert Te fogod az én jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem és végül dicsõségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön nem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnem kõsziklája és örökségem Te maradsz Istenem, örökké! Zsolt 73:21-26.

 

 

Egy öreg afrikai áldása:

 

Áldottak - akik megértést mutatnak botladozó lábam és béna kezem iránt,

- akik megértik, hogy fülem meg kell erõltetni, hogy mindent megértsek, amit mondanak nekem,

- akik barátságos mosollyal beszélgetnek egy kicsit velem,

- akik - úgy tûnik - tudják, hogy szemem homályos és gondolkozásom lassú lett,

- akik sose mondják: ezt a történetet már ma kétszer mesélte nekem,

- akik értenek hozzá, hogy felidézzék a régi idõk emlékét,

- akik által megtapasztalhatom, hogy szeretnek, vigyáznak rám, és nem vagyok elhagyott,

- akik jóságosan megkönnyítik hátralévõ napjaimat, míg elérek az örök hazába.

• Lapzárta_után  

• MABAVIT2-Nagyvárad

• 101_Nagyváradi_fénykép 

 | Technical Problems? |

Véleményét, javaslatait szívesen fogadjuk.
Levél a szerkesztõnek

Evangéliumi Hírnök Internet ©1997 - 2002.

This Site Best Viewed with Microsot Internet Explorer 5