| ||||||||||||||
|
EVANGÉLIUMI HÍRNÖK - Az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség havilapja 2003. FEBRUÁR Ez a "KORÁBBI SZÁMOK" EGYIK OLDALA ..
Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház. Ennek a szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott, hogy teljesen feltárjam előttetek az Isten igéjét; mégpedig azt a titkot, amely örök idők és nemzedékek óta rejtve volt, de amely most kijelentetett az ő szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag ennek a titoknak dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Mi őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk, hogy minden embert tökéletessé tegyünk a Krisztusban. Ezért fáradozom én is, és küzdök az ő ereje által, amely hatalmasan működik bennem. (Kol 1:24-29) Ebből a gazdag igeszakaszból a 24.verset vizsgáljuk meg közelebbről! Azt írja Pál apostol a kolosséiaknak, hogy ami még hátravan a Krisztus gyötrelmeiből, azt ő testi szenvedéseiben örömmel átéli most, mert ez az egyetemes egyháznak ("az ő testének") a javát szolgálja. Mi hiányt találhat egy ember az Úr szenvedésében? Nemde tökéletes áldozat volt a kereszthalál? Nem igazolta az áldozat elfogadását Urunk feltámadása? Mit tehet ember, még ha Pál apostolról van is szó, a Megváltó váltságmunkájához? Mi köze lehet az apostol testi szenvedéseinek a Krisztus gyötrelméhez? A 29. verstől visszafelé indulva kövessük az apostol gondolatmenetét! Az első fejezet utolsó versében arról ír, hogy fáradozása és küzdelmei nem erős akaratát és erejét dicsérik. Pál minden törekvése mögött a Krisztus benne működő hatalmas ereje áll. Az "erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek..." nem szép ígéret a bánatos szívű tanítványok megvigasztalására, hanem a misszióparancs ("...és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig" *1) teljesíthetőségének garantált feltétele. Az Úr Jézus szavát adja mai tanítványainak is arra vonatkozóan, hogy megbízása teljesítéséhez a feltételekről is gondoskodik. Azt is látnunk kell, hogy az apostol törekvései céltudatosak voltak. Vannak, akik mindig fáradoznak, legalábbis mindig fáradtak valami miatt, de maguk sem tudják megmondani, hogy miért. Harcos természetű embereket is ismerünk, akik akármitől tűzbe jönnek, de a céltudatosság éppen nem jellemzőjük. Ezért fáradozom, ezért küzdöm, ez a feladatom. Az Apostolok Cselekedeteiben az egyik példa a másikat követi arról, hogy a Krisztus ereje nem csak hajt, de vezet is. Milyen célt láttatott Pállal az Úr? A 28. versben ír erről. Az apostol szolgálatának az volt a célja, hogy minden embert tökéletessé tegyen a Krisztusban. Pál apostol különös módon érzékelte a bűn okozta rontást az emberen, ezért fogalmaz így az üdvösségről. A helyreállító kegyelem tesz tökéletessé, amit a Krisztusban élve tapasztalunk meg. A pogányok apostola előtt ez a cél állt. Mindenkit, akire csak gondolhatott, a Krisztusban tökéletesnek akart tudni. Ha ez a cél, akkor az Úr Jézussal kell találkoznia minden embernek. "Mi őt hirdetjük..." Milyen jó, hogy folytatja: "...miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk"! Az evangélium hirdetése nem valamiféle kampány-, vagy reklám-tevékenység. Attól még nem lett "megevangélizálva" (jobb lenne nem is használnunk ezt a csúnya szót) egy nép, mert lefordították a nyelvére a Bibliát, vagy mert megfordultak köztük is a misszionáriusok. A misszióparanccsal nem vallásos kóstolók kiszolgálására indította tanítványait a Mester. Tanítvánnyá "tenni", tökéletessé "lenni" úgy lehet, ha "őt hirdetjük, miközben minden embert teljes bölcsességgel intünk és tanítunk". Mint szülő a gyermekét, úgy nevelte az evangélium ismeretére testvéreit az apostol. A 26-27. versekben a rábízott üzenettel kapcsolatban pontosít. Kétszer is "titok"-nak mondja Isten igéjéből az "Immánuel" jelentőségét. A jelentését ismerjük: "velünk az Isten". A jelentősége ennek a kijelentésnek Pál szolgálatában, és így az újszövetségi korban az lett, hogy "Krisztus közöttetek van", mármint a "pogány népek között". "Ennek szolgájává lettem a szerint a megbízatás szerint, amelyet Isten nekem a ti javatokra adott..." Más szóval, Pál sáfárságára lett bízva az "Immánuel" meghirdetése a pogányok között. És valóban, a tanítványok többsége a zsidóság körében munkálkodott, míg Pál mindig újabb, pogány területekre és népek közé vitte az evangéliumot. Most elérkeztünk a 24. vershez. A "tiértetek" alatt tehát a pogányság értendő, akikhez szenvedések árán is, de örömmel ment, hogy feltárja előttük "az Isten igéjét, mégpedig azt a titkot..." (25.v.). Nyílván való, hogy ha a megbízatásnak nem tett volna eleget, vagy nem engedelmesen, a Krisztus ereje által végezte volna azt, akkor a "titok" feltáratlan maradt volna azok előtt, akik javára Isten olyan csodálatosan felhasználta az apostolt. Krisztus gyötrelmeinek az okát, a váltságmű hírét, jelentőségét és gyümölcseit tárta fel szolgálatában előttük, mégpedig szenvedéseket is vállalva. Lehetetlen olyan szépen elmondani ezt magyarul is, mint ahogy Joszif Tzon testvér angolul megfogalmazta: "Christ's cross was for propitiation; our is for propagation". A Krisztus áldozata a Helyettesítő áldozata, a miénk a hirdetőké. A Kereszten történtek hiteles elmondása áldozattal jár. A Filippiekhez írt levél 2. fejezetében olvasunk Epafroditoszról, a gyülekezet vezetőjéről, akivel elküldték a Pálnak gyűjtött szeretetadományokat. Útközben megbetegedett, majdnem meghalt. "A Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam". *2 A filippiek ajándéka (ádozata) Epafroditosz áldozatával jutott el Pálhoz, mint ahogy a Krisztus áldozata is Páléval a pogányokhoz. Márk evangéliuma 8. fejezetben olvassuk az Úr Jézus szolgálatáról, amikor "tanítani kezdte őket (a tanítványokat) arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie..." (31.v.). Vajon véletlen az, hogy a Szenvedő Emberfiát követni kereszthordozást is jelent? "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt". A mi kereszthordozásunk nem érdemszerző áldozat. A szolgálatnak viszont gyakran kísérője a szenvedés. "Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt". *3 "A szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldötte." *4 A Krisztusért vállalt szenvedés bizonyító erővel hat a hírt értetlenkedve, vagy éppen ellenséges indulattal fogadókra. Az őskeresztyén gyülekezet mártírjai ezért tekintették szolgálatuk megkoronázásának a halált. Két történettel hadd illusztráljam ezt. Amikor először gyülekeztek Amszterdamba az utazó evangélisták Billy Graham testvér hívására, mindenkinek feltűnt egy afrikai népviseletbe öltözött atyafi, József testvér, a masai törzsből. Elmondta, hogy utazás közben találkozott az első keresztyénnel, aki tanúságot tett neki Jézus Krisztusról. Olyan világos és szívébe markoló volt az, amit hallott, hogy ott, azonnal bűnbánatra jutott, és megtért. A Szentlélek újjáteremtő ereje, öröme és békéje átjárta, és hamarosan ő maga is lelkesen hirdette az evangéliumot. Alig várta, hogy a falujába visszatérve, saját népével is megossza az örömét. Hazaérve, ajtóról ajtóra járt, és boldogan újságolta, hogy kitől kapott és hogyan új életet. Nem tudta megérteni, hogy mi történik körülötte. Az embereket nem érdekelte, sőt hamarosan ingerelte az igyekezete. Kérték, figyelmeztették, majd megfenyegették: hagyja már békén őket. Egy nap a férfiak rárontottak, megkötözték, és a nőkkel verették véresre. Azért a nőkkel, mert úgy még megalázóbb. Vastag, szigetelt elektromos kábeleket adtak nekik, azzal verjék a hátát, míg a bőre ki nem hasad, mert masai harcos létére ilyen bolondságokat híresztel. Eszméletlen állapotában kivitték az erdőbe, és ott hagyták. Amikor magához tért, kúszva-kapaszkodva ért el a forráshoz. Az emberek nem akartak hinni a szemüknek, amikor véresre verve, alig vonszolva magát, ismét a faluban látták. Most még nagyobb haraggal estek neki. Ő harmadjára is visszament. Már maguktól rohantak rá az asszonyok. Szóhoz sem jutott, verték, ahol csak érték. Úgy érezte, hogy ezt már nem éli túl. Ahogy záporoztak rá az ütések, minden erejét összeszedve mondta nekik, hogy ő szeretetből jött vissza, mert az Úr Jézus vele olyan jót tett... Arra ébredt, hogy nem az erdőben, hanem lakásban van, és nők serénykednek körülötte. Akik már háromszor elverték, most gondozták. Kiderült, hogy amit az ütéseik alatt mondott, azt mind, kivétel nélkül megértették, és bár ő eszméletét vesztette, az asszonyok leálltak, sőt sírva köré rogytak, és most azt várják, de a férfiak is az ajtó előtt(!), hogy beszéljen arról, akiért ennyi szenvedést vállal. Az egész falu megtért. *5 Egy indiai evangélista mezítláb rótta a kilométereket, egyik faluból a másikba. Bár a hinduk általában nem ellenségesek más vallások iránt - sajnos, elég könnyen beillesztik sok istenük közé akárki másét is - az egyik faluban különös ellenállást tapasztalt. Elérkezett az este, másnap szeretett volna tovább próbálkozni, hát kiment a falu szélére, és lefeküdt a fűre. Reggel arra ébred, hogy egy csoport férfi áll körülötte. A faluból jöttek ki, és kérik, hogy fáradjon vissza és beszéljen nekik Jézusról. Honnan a hirtelen változás? Később elmondták, hogy az egyik gyerek odasettenkedett, amíg ő aludt, és észrevette, milyen hólyagos, véres és sebes a talpa a sok gyaloglástól. Elmondta a felnőtteknek is, amit látott. "Aki véresre járja a lábát értünk, azt kötelességünk meghallgatni" - határozták el a falu vezetői. "Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház." Novák József 1. ApCsel 1:8; 2. Fil 2:30; 3. Jn 15:18; 4. Jn 13:15; 5. Michael Card, "Wounded in the House of Friends," Virtue, March/April, 1991, 28-29,69. o.
A SZERKESZTŐ ROVATA Februári számunkban a szolgálat és a szenvedés,
vagy egyáltalán a hívő ember és a szenvedés kérdése
több írásban is hangot kap. Elhordozni, sőt elfogadni
létünk korlátait tulajdonképpen a megmaradásunk egyik
feltétele. Váratlanul ért január
21-én a rövid hír, hogy Molnár Balázs nyugalmazott
lelkipásztor testvér - akiről a legutóbbi szerkesztői
rovatban azt írhattam, hogy javulóban van - hazament az
Úrhoz. Örülök annak, hogy Molnár testvér úgy találta, hogy sok jó van benne. Milyen jó lenne, ha még folytathatnánk például a AFelejthetetlen Személyek@ című sorozatát. Emlékét megőrizzük. Van olyan szenvedés is azonban, amit magunk okozunk magunknak; vagy esetleg még másoknak is. Néha ezt úgy tesszük, hogy közben azt gondoljuk, hogy jót cselekszünk vele. Ha a sebész késével vág, sebet ejt, azzal a daganat eltávolítását, feltehetően a gyógyulást munkálja. De vannak olyan Adaganatok@, olyan betegségek ebben a világban, amelyek Agyógyítása@ meghaladja az erőnket. A bűnöst büntethetjük bűnéért, nevelhetjük, fegyelmezhetjük -, de nagy hiba lenne, ha közben azt hinnénk, hogy magát a Abűnt@, a Agonoszt@ sikerült nyakon csípnünk. A gonosszal együtt élünk (a példázatban a Mester tanácsa az, hogy hagyjuk, hogy a konkoly és a búza együtt nőjön az aratásig). Hiú ábránd, nem igén alapuló reménység, hogy ki tudjuk írtani földünkről a gonoszt. Tudom, hogy az utolsó időkben élünk, s hogy ez az idő nehéz; s hogy a kegyelmi idő lejártával végződik az. Nem gondolom azonban, hogy siettetnünk kellene ezt a végső kibontakozást. Olvasóink véleménye bizonyára megoszlik a háború felhői láttán, abban azonban mindannyian egyek lehetünk, hogy a Békesség Fejedelmének segítségét kérjük a mostani feszült helyzetben. Tudjuk, hogy Ő törődik, gondol velünk, meghallja imádságainkat. Hála az Úrnak, él és bővül a Baráti Kör. Lapunk és általában a szövetségünk missziója az ilyen áldozatot is hozni kész testvérek és gyülekezetek nélkül már régen abba maradt volna. De egyenlőre folytatódik, veled, velem, velünk. Levelüket is várja, a szerkesztő.
Kiváló ellátásban volt részünk úgy a chicagói gyülekezet, mint Szabó István testvérék részéről, amit ezen a helyen is, mindannyiunk nevében szeretnék megköszönni. HG. 2 fénykép - a chicagói gyülekezetben, illetve Szabó Itvánéknál.
Mindannyian meg akarjuk ismerni Krisztust... de nem sokan kívánunk részt vállalni szenvedéseiből
Kérdésekre válaszolva Joni elmondja, hogy rokkantsága nem gyengítette, hanem inkább elmélyítette Istennel és az emberekkel való kapcsolatát. Kérdés: Mit tanultál meg Isten természetéről a tapasztalataid által? Felelet: Amikor szenvedünk, nehézségeken, vagy nyomorúságokon megyünk keresztül, gondolatainkban lehet, hogy megkérdőjelezzük Isten jóságát. De az a tény, hogy Isten nem kerüli el a szenvedést, nagyon csodálatos nekem. Az élet Istene legyőzte a halált az által, hogy elfogadta azt. Jézus lerombolta a bűn erejét a kereszthalál elfogadása által. Ő nem magyarázza körül sok szép szóval a szenvedéseinket. Ő a testté lett ige - sérült, véres, ütött, megsebzett, megköpdösött, megvetett. A szívem ugyan fáj a szenvedéseim miatt, de vigasztal a tudat, hogy Jézus is borzalmasan megsebesült a kereszten. Tolókocsiban telik az életem. Számomra nagyon sokat jelent, hogy Isten miattam bántalmaztatott - ez teszi számomra igazán kedvessé és értékessé a Megváltót. A kereszt Isten ereje. Mik azok a dolgok, amik kitartóvá tettek a nehézségek idején? A vízbeugrásos balesetem után - ami megbénított 17 éves koromban - depresszióba estem. A depressziómból gyógyulóban az egyik kedvenc igeversem a Filippi 3:10 volt: "Hogy megismerjem Őt és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Ő halálához." Nem hiszem, hogy valóban értettem ennek a jelentését a balesetem megtörténtéig. Úgy gondolom, hogy mindannyian meg akarjuk ismerni Krisztust, mindannyian meg akarjuk ismerni az Ő feltámadásának erejét. De közülünk nem sokan kívánnak részt vállalni az Ő szenvedéseiből és senki sem akar hozzá hasonló lenni a halálában. Pedig így leszünk hasonlóvá hozzá - a halála által. Amikor felvesszük a keresztünket, hasonlóvá válunk hozzá, meghalunk a bűn számára, amiért Ő már meghalt. A szenvedés segít megérteni ezt az összefüggést. A szenvedésben az aggodalmaskodásnak is meghalunk. Meghalunk a félelem számára. Megszűnünk elégedetlenkedni a keresztünk súlya miatt. Nem gondoljuk többé, hogy Jézus nem törődik velünk, vagy másoknak sokkal kellemesebb életet adott, mint nekünk. Amikor meghalunk e gondolatok számára, akkor hasonlóvá leszünk Őhozzá - az általa adott új életben. 35 éve vagy tolókocsiban. Hogy kezeled azokat a problémáidat, amik a legjobb igyekezeted ellenére is mindennapi erőpróbát jelentenek? Néha, amikor felébredek, azt gondolom: "Én már nem tudom ezt csinálni - olyan nehéz!" De akkor újra eszembe jut: "boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyek országa." (1) Boldogok, akik tudják, hogy saját erővel nem bírják, mert övék a mennyeknek országa, övék az Isten kegyelme. Isten ellene áll az elbizakodottaknak, de kegyelmet ád azoknak, akiknek igen nagy szükségük van őrá. Márk evangéliumának első részében olvasunk arról, hogyan válaszol Jézus a gyógyítást követelő tömeg igényére. Az egyik nap Jézus gyógyított Kapernaumban. A következő nap, kora reggel félrevonult imádkozni. Simon és társai keresték őt és amikor megtalálták, a Biblia azt mondja: "felkiáltottak: mindenki téged keres." Jézus így válaszolt: "menjünk a közelvaló városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem." (Mk 1:36-37) Úgy gondolom, hogy azok, akik időt töltenek a Megváltóval, felismerik, hogy az Ő szíve vágya annak az üzenetnek az átadása, hogy a bűn megöl, a pokol valóság, Isten kegyelmes és meg akar változtatni téged. Amikor (a szentírásban) az emberek ezt nem vették észre, amikor csak azért jöttek hozzá, hogy a fájdalmaiktól, problémáiktól megszabaduljanak, éppen a lényeget nem értették meg: Isten megváltó munkáját. Naponta el kell fogadnod mások segítségét. Legtöbben közülünk önellátók akarunk lenni. Hogy lehetünk képesek arra, hogy szívesen fogadjuk mások segítségét a gyakorlati életben, amikor inkább "magunk csinálnánk"? Nehéz dolog ez, mert független, önállósághoz szokott személy vagyok. Ilyen a természetem. S hogy más mossa a hajam, a fogam, hogy más mosdat és öltöztet, vágja fel az ételemet, tesz az ágyba, akasztja fel a ruhámat, hogy más mos rám és hajtja össze a törülközőimet -, ezt néha nehéz elfogadnom. De ilyenkor arra gondolok, amit Pál apostol írt a küzdelmeiről a Korintusiaknak: Ezek azért történtek, "hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, aki feltámasztja a holtakat." (2) Ezek a dolgok azért történnek velünk, hogy ne a magunk erejében bízzunk, hanem Istenben, aki gondoskodik egy férjről, feleségről, szomszédról, barátról, rokonról, ápolónőről, vagy valaki másról, aki segíteni tud. Emlékeznem kell arra, hogy a mi nehézségeink lehetőséget adnak más embereknek a szolgálatra. Az a személy, aki egy pohár vizet ad nekem, vagy felöltöztet engem reggel, megérti, hogy mit gondolt Jézus, amikor azt mondta: "Az Embernek fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon." (3) Hogyan segít neked a menny reménysége abban, hogy a csapásokat helyes perspektívában lásd? Amikor a mennyben leszek és visszatekintek az életemre, mit fogok látni? Látni fogom, hogy a szenvedés hogyan erősítette meg a hitemet, hogy építette a jellememet, hogy fordította helyes irányba a gondolataimat és értékrendemet, hogy érzékenyebbé tette mások iránt? Néha olyan én-központúak tudunk lenni a szenvedéseinket illetően. Boldog leszek valaha? Meg fogom-e érteni valamikor, amit Isten cselekszik velem? Fájdalommentes leszek-e valamikor? A szenvedés célja, hogy Istenközpontúvá váljunk. Isten néha nagyon magasra helyezi a problémáinkat, hogy azok a mennyre irányítsák a gondolatainkat, nem azért, hogy a valóságtól elmeneküljünk, hanem, hogy arra az időre gondoljunk, amikor mindent tisztán látunk majd. Mikor találkoztatok a férjeddel, Kennel? 1980-ban találkoztunk és két évvel később, július 3-án házasodtunk össze. Ken mostanában adta fel a középiskolai tanárságát, hogy mint misszió fejlesztési igazgató csatlakozzon a "Joni és barátai" missziós társasághoz. Csendes napokat szervezünk a rokkantság által érintett családoknak. Kennel együtt különböző helyekre utazunk világszerte a "Kerekeket a világnak" program keretében, melynek során használt tolókocsikat gyűjtünk, felújításra és tengerentúli kiosztásra. Mikor tudatosult benned, hogy a kapcsolatotok több, mint csak barátság? Ámulatba ejtett, milyen természetesen viselkedett a tolókocsim körül. Nem esett nehezére a székemből az autójába emelni. Boldoggá tette a mindennapi életem megismerése. Emlékszem rá, hogy volt egy érzésem, hogy talán feleségül kér. Nem voltam biztos benne, de úgy gondoltam: hátha. Kempingezni mentünk szüleimmel a hegyekbe és ő elment halászni a 80 éves apámmal. Apukám borzasztóan összegubancolta a horgász zsinórját és azon a délutánon figyeltem, hogy Ken milyen türelmesen és gondosan, örömmel bogozza ki apám szinórját. Legalább másfél óráig tartott és akkor azt gondoltam, "íme itt van valaki, aki képes a rokkantsággal kapcsolatos legnehezebb problémák kezelésére is." Gondolkodtál azon, hogy működőképes lesz-e a házasság mindkettőtök számára? Ó, igen. Voltak kétségeim. De nem akartuk előre kipróbálni, hogy működni fog-e a házasságunk. Sok kérdéssel a szívemben kerekeztem az oltárhoz - mi lesz ebből? Bíztunk azonban abban, hogy Krisztussal való kölcsönös elkötelezettségünk és gyakorlatias természetünk kialakítja majd a részleteket is. Tudtam, hogy Ken bizonyítottan sok jellembeli jó tulajdonsággal rendelkezik, mint türelem, kitartás, önuralom és erkölcsi tisztaság. Tudtam, hogy Isten segíteni fog nekünk -, és valóban egy csodálatos út az életünk. Hogy segített a házasságod Krisztus irántad való nagy szeretetének megértésében? Ismét a rokkantságom segített, mert a Filippi 2:4 szerint nekünk folyamatosan szem előtt kell tartanunk mások érdekeit. Ken az, aki beemel az ágyba, ő az, aki lemossa a festéket az arcomról, leveszi a lábzsákomat.. Ha mi történetesen vitatkozunk, vagy nem értünk egyet, lehetetlen a probléma megoldása nélkül lefeküdnünk, mert neki kell az ágyba tenni engem. Nem lehetsz tartósan mérges arra, aki a fogadat tisztítja, vagy az orrodat fújja, vagy lemossa az arcfestékedet - beszélgetnetek kell, és imádkozni. Hallgatnod kell rá, elnézését kérni és bocsánatát. Így a testi fogyatékosság mindig ösztönöz minket az egymással való megbékélés kezdeményezésére. Számomra Jézus tette meg az első lépést, amikor meghalt a kereszten. Ő nem állt ott, toppantva a lábával és karba tett kézzel mondván: "Tenned kell valamit, mielőtt elfogadlak téged" - Ő tette meg az első lépést. A tolókocsim mindkettőnket arra késztet, hogy a Krisztusi szeretetnek adjuk át a kezdeményezést. Ford: Herjeczki Éva 1. Mk 1:37-38; 2. 2Kor 1:9; 3. Mt 20:28. * Decision, 11/2002. Page 24ff. A Conversation with Joni Eareckson Tada; interviewed by Jim Dailey
Világot Formáló Igeversek - Bill Bright - ApCsel 22:8,10
Véleményét,
javaslatait szívesen fogadjuk. Evangéliumi Hírnök Internet ©1997 - 2002.
|
