Baptist TOP1000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

       2002. decemberi számhoz  

A HÉT KISÁZSIAI GYÜLEKEZET NYOMÁBAN (fényképes úti beszámoló)

Olyan ajánlatot hozott a posta, amelyet nem tudtunk visszautasítani. A Szentföldön - az Üdvözítő egykori földi életterén már jártunk. Az ott szerzett különleges élmények ma is elkísérnek, fel-fel bukkannak az ige olvasása során. Názáret, a Galileai tó partja, vagy a Jeruzsálemre néző Olajfák hegye - felejthetetlen emlékek. Holnap újra indulnék, - ha lehetne. De sajnos több szempontból sem lehet. Az egyik ok, hogy az utóbbi időkben fokozódik a szervezett, illetve egyénileg végrehajtott terror akciók sora. (Bár ennek ellenére most is indítanak csoportokat a Szentföldre.)
      Görög és törökországi útra invitált a kis értesítés, kiemelve, hogy az út során "felkeressük" a Jelenések könyve beli hét gyülekezetet. Legjobb lenne Pál apostol missziós útjait nyomon követni; de hiszen egy kicsit abból is kaphatunk ízelítőt. Pál apostol is járt ezekben a városokban; Efézusban például több, mint két évet töltött.
      Elhatároztuk (feleségemmel együtt), hogy ha helyet kapunk a (főleg lelkipásztorokból álló, kedvezményes áron hirdetett) csoportban és ha a feszült politikai helyzet ellenére elindítják az utat és a gyülekezetünkben is megértik terveinket, akkor elindulunk erre az útra.
      A csoportba az elsők között kerültünk, a levegőben lógó háború nem indult meg (Irak ellen), a gyülekezetben pedig még segítséget is kaptunk az úthoz. Október 30-án indultunk: New York - Isztambul - Athen. Nagyon hosszú, de kényelmes repülő út után egy nagyon rövid Athéni városnézésre került sor az első nap. A Cselekedetek 17-ből ismerjük Pál apostol Atheni "kalandjait" és nevezetes beszédét az Areopáguson. Még aznap estére tervben volt Korintus meglátogatása. Nagyon nehezünkre esett, hogy erre már nem futotta az időnkből.
      Másnap egy nagy hajóra szálltunk, amivel az Égei tenger szigetvilágát jártuk be. Pál apostol sokszor megjárta ezt az utat - igaz, hogy nem ilyen hatalmas cruise shippel, hanem kisebb vitorlásokkal. (Rómába azonban egy nagy, 276 személyt szállító hajóval vitték (Csel 27:37).
      Három szigeten is kikötöttünk a két napos hajózás során. Rhodos szigetén többek között egy ötödik századi templom mellett egy teljesen épen megmaradt bemerítő medencét is láttunk (bizonyára nem csecsemők keresztelésére szolgált).
     

      
Rhodos szigetén - bemerítő medence az ötödik századból.
       Patmos szigetén pedig a mennyei látnok, János barlangját kerestük föl, ahol a Jelenések könyvének látomásait kaphatta, írhatta.
      Törökországban, a régi Efézus közelében szálltunk partra, s a következő öt napon - busszal - a Jelenések könyve hét kis-ázsiai gyülekezetének nyomait kerestük. Nem könnyű olyan emlékeket találni, amelyek a nagy apostol korából valók. Melyik is ez a hét város? Efézus, Smirna, Pergamum, Thiatira, Sardis, Filadelfia, Laodicea.
      Fölbecsülhetetlen értékeket képviselő ásatásokat láttunk mindegyik felkeresett városban. A legjobban előrehaladott feltárás Efézusban található, de az ásatások ma is folytatódnak. A város mintegy hétezer éves múltjából a legtöbb emlék a görög és a római korból maradt fenn. Az apostol bizonyára ismerte, bejárta ezeket a helyeket, épületeket, templomokat - mint ahogy Athénban is ezt tette (Csel 17:23). Természetesen azok a gyülekezetek nem márvány palotákban, oszlopcsarnokos hatalmas templomokban, hanem szerény épületekben, föltehetően családi házakban jöttek össze. Ezekre rátalálni szinte lehetetlen.
     
Efézus. A nagyobbrészt lelkipásztor házaspárokból álló csoportunk, háttérben az első században épült Celsus Library impozáns maradványai.
   
   
Filadelfiai. "Aki győz, oszloppá teszem azt..." (Jel 3:12)
      Az utakat szervező társaság természetesen szívesen megszervezne nekünk is egy magyar csoportot. Ahhoz, hogy lássam, érdemes-e foglalkozni egy ilyen csoport szervezésével, örülnék, ha azok, akiket érdekelne egy ilyen út, jeleznék azt nekem. A kiadás egy ilyen 8-10 napos, teljes ellátást biztosító útra nem kevés; meghaladja az ezerötszáz dollárt. (Repülő és hajó jegy, szállás, étkezés, belépőjegyek stb.)
      (Az utazás végén felkerestük még a több ezer éves Tróját (a faló mását is láttuk), valamint egy teljes napot töltöttünk a 14 milliós Isztambulban. Bennünket, magyarokat elég sok szál fűz a törökökhöz. Az egyik múzeumban láthattuk nagy Szulejmán kardját, melyet a Mohácsi csatában használt.)
      Hálás vagyok az Úrnak ezért a szép és szemet-értelmet nyitogató útért.    Herjeczki Géza

az Evangéliumi Hírnökhöz