Evangéliumi Hírnök - Az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség havilapja

1998. OKTÓBER.  

Rev. A. Barton Brown:

ÖRÖKKÉVALÓ KARJAI TARTANAK

Mózes már öreg ember volt, amikor ezt mondta: "Hajlékod az örök Isten, ÖRÖKKÉVALÓ KARJAI TARTANAK." (5 Mózes 33: 27)

Élete folyamán sok nehézséggel és küzdelemmel nézett szembe. Különösen amióta Isten rábízta népe Egyiptomból való kiszabadítását. Problémája volt népével, az egyiptomiakkal, és sok mindennel. Gyakran borult az Úr elé, MERT MÁSHOZ NEM MEHETETT segítségért. S minden alkalommal átélte, amit a zsoltáríró később így fogalmazott meg: "Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban." (Zsoltárok 46:2)

Ha úgy a zsoltáríró, mint Mózes szavai igazak, akkor számunkra is van biztatás és remény, bármily nehézségek közé kerülnénk is. Továbbá, ha igazak e szavak, akkor bátran nézhetünk szembe a jövővel, mert tudjuk, hogy Isten mindig velünk van.

DE HOGYAN NÉZZÜNK SZEMBE AZ ÉLETTEL?

(1) - NEM FÉLVE A KUDARCOKTÓL. Tudom, hogy óvatosnak kell lennünk. De nem bátortalannak.

Mondok egy példát: Kilenc éves koromban meg akartam tanulni görkorcsolyázni. Elmentem a korcsolyapályára, felvettem a korcsolyámat és elindultam. Igen ám, de hamarosan elestem. Mire valahogy föltápászkodtam és újra elindultam. Aztán újra meg újra elterültem. De mindig felálltam és tovább korcsolyáztam. Mire lejárt az időm, már egész jól haladtam. De mi lett volna, ha az első KUDARC UTÁN FELADTAM VOLNA A HARCOT? Sohasem tanultam volna meg görkorcsolyázni.

Mindannyian rettegünk az eleséstől. Attól tartunk, hogy nevetség tárgyává válunk vagy megsérülünk. De előbb-utóbb észrevesszük, hogy túlzott óvatossággal és félrehúzódással meg semmire sem jutunk. Sőt, sok jó eredményt elmulasztunk. A kulcs abban rejlik, hogy kerüljük a TÚLZÁSOKAT. Óvatosságra mindig szükségünk van; meg kiegyensúlyozottságra is. De félrehúzódásra nem. Elvégre az átlag ember legtöbbet tapasztalatai által fejlődik és tanul. S a KUDARCOK, esések, és akadályok jó tanítók.

AZONKÍVÜL, HA NEM FÉLÜNK A KUDARCOKTÓL, akkor azt is megtapasztaljuk, hogy "ISTEN ... ÖRÖKKÉVALÓ KARJAI (MINKET IS FENN)TARTANAK."

(2) - FELISMERVE GYENGESÉGEINKET.

Gondolkozzunk reálisan. Kudarcaink és fejlődéseink közepette figyeljük meg, hogy mihez van adottságunk és mihez nincs. Használjuk fel ezt az ismeretet arra, hogy többé-kevésbé reális terveket szőjünk. Tehetségünk felismerése alapján olykor nagy dolgokat is tervezhetünk és végrehajthatunk. Meg egyre többet tehetünk Urunkért és az elveszettekért.

Isten nem várja el senkitől, hogy egyből nagy dolgokhoz fogjon. Mózest is előbb felkészítette feladatára. S ugyanezt teszi minden gyermekével. De lépésenként nyugodtan haladhatunk előre, mégha nehéz is az út, mert Ő "MINDIG BIZTOS SEGÍTSÉG A NYOMORÚSÁGBAN."

(3) - VÉGÜL NYITOTT SZEMMEL IS NÉZZÜNK SZEMBE AZ ÉLETTEL. KUTASSUK KI ÉS FEDEZZÜK FEL A "NYITOTT KAPUKAT," ILL. AZ ADOTT LEHETŐSÉGEKET.

Valaki azt mondta: "Ha Isten bezár egy kaput előttünk, akkor mindig egy jobbat nyit meg nekünk." Ezt már valószínűleg mindannyian megtapasztaltuk. Hisz mindannyiunk életében előfordult már, hogy egy állást elvesztettünk, vagy egy vonatot lekéstünk és utólag rájöttünk, hogy valamilyen előnyünk származott belőle. Fontos, hogy a zárt ajtók következtében ne essünk kétségbe. Helyébe higgyük el, hogy azok is valamilyen pozitív lehetőséget rejtegetnek! "ISTEN ÖRÖKKÉVALÓ KARJAI TARTANAK!" S -- az esetleges csalódások és elesések közben is-- figyeljünk a jelekre; az un. "zöld lámpákra," melyek azzal biztatnak, hogy abba az irányba nyugodtan haladhatunk.

ISTEN GYERMEKEINEK VAN ÁLDOTT JÖVŐJE. NEM KELL FÉLNIÜK A KUDARCOKTÓL; BÁTRAN SZEMBENÉZHETNEK GYENGESÉGEIKKEL; S NYITOTT SZEMMEL JÁRHATJÁK AZ ÉLET ÚTJÁT.

Ezért, ha Isten gyermeke vagy Kedves Testvérem: akkor te is megteheted ezeket, mert bízhatsz abban, hogy neked is "HAJLÉKOD AZ ÖRÖK ISTEN, (és) ÖRÖKKÉVALÓ KARJAI (téged is) TARTANAK." SŐT EGYRE HASZNOSABBÁ ÉS ÁLDOTTABBÁ TESZIK ÉLETEDET.

Rev. Barton A. Brown a Palm Bay, Floridai gyülekezetünk lelkipásztora.
Igehirdetését Mátrainé fordította.

a lap elejére


.

A Detroiti Ifjúsági Találkozó - időpontja október 10-11. Erre az alkalomra is szeretettel várjuk gyülekezeteink ifjúságát. Felvilágosításért hívják a lelkipásztort (313)382-3735. KATTINTS TÉRKÉPÉRT


 
Babits Mihály:
 
PSYCHOANALYSIS CHRISTIANA
 
Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!
 
Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?
Krisztus Urunk, segíts meg!
 
Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle, s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.
Bár ilyenek lennénk mi!
 
Ugyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s ha mit tenmagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!
Krisztus Urunk, segíts meg!
 
Óh jaj, hova bújhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az Itélő kéme?!
Strucc-mód fúr a percek vak fövenye alá
balga fejünk, -- s így ér a félig-kész Halál,
s akkor mivé leszünk mi?
 
Gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.
Krisztus Urunk, segíts meg!
 
Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?
Szenvedésre lettünk mi.
 
Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég Királya
beállítson majdan szobros csarnokába.
Krisztus Urunk, segíts meg!

A SZERKESZTŐ ROVATA

A reformáció évfordulóján Luther Márton egy rövid imádságát közöljük angolul és Babits Mihály egyik legszebb versét. Úgy gondolom, hogy két lelkipásztorunk írásmagyarázata is alkalmas reformációs üzeneteket kínál kedves olvasóinknak (Mert sziklára épült... és Hitmérő).

A kolorádói táborozás olyan jól sikerült, hogy a fiatalok azt ígérték, hogy egy évig rendszeresen küldenek beszámolókat róla. Várjuk.

A 23. Zsoltár magyarázata után Plyler testvérnő buzdítását megfogadva kérem olvasóinkat, ha valakinek van a 23. Zsoltárral kapcsolatban közölhető verse, küldje el nekem.

Hadd hívjam fel figyelmüket Füredi Kamilla misszionárius angol nyelven írt önéletírására, melyből ezúttal a 2. részt közöljük. Kamilla egyébként Clevelandban él, a Bethánia Gyülekezet tagja. Készül az újabb szolgálatra - várja, hogy az Úr ajtót nyisson neki egy külmissziós megbízatásra.

Várom néhány olvasónk jelzését a lap postázásával, megérkezésével kapcsolatos tapasztalatokról. S végül: ugye megküldte előfizetését időben? Ha lemaradása volna, kérjük rendezze mielőbb. Szeretettel köszönti olvasóit: a szerkesztő.


Ünnepeljük Jézust 2000

Ahogy közeledünk az ezredfordulóhoz, egyre többet gondolunk arra, hogy a kegyelmi idő előbb-utóbb lejár, az Úr Jézus visszajövetele közel van. Nyilván a kerek számok varázsa ez. Ha azt eredményezi, hogy jobban készülünk visszajövetelére, hasznos. Lesznek azonban szép számmal olyanok, akiket hisztérikus, szélsőséges megnyilvánulásokhoz vezet ez a várakozás, s ez már káros és igeellenes lehet. Várhatóan megszaporodik a világ-végét-váró szekták száma és hatása is.

Ebben az ezredfordulóra fókuszoló világban különleges helye van egy évek óta tartó evangélizációs mozgalomnak, melynek a jelszava: Celebrate Jesus 2000. Miért különleges ez a mozgalom? Néhány általam fontosnak tartott vonása:

Háttér információ

Az 1974-es, Billy Graham által összhívott Nemzetközi Lousanne-i Világmissziós Konferencia hatására több olyan evangéliumi kezdeményezés indult útjára, amelynek hatása maradandó. A Mission America nevű szervezet is oda vezeti vissza gyökereit. E felekezetközi szervezet tiszteletbeli elnökei: Dr. Billy Graham, Dr. Bill Bright és Dr. John Perkins, elnöke Dr. Paul A. Cedar. De e mindenki által ismert "nagy" nevek mellett további 300 keresztyén vezető is részt vesz a szervezet munkájában.

1995-ben, amikor egy országos méretű evangélizációs kampány megformálásán dolgoztak, sajátjuknak fogadták a Déli Baptista Szövetség akkor már egy éve létező Celebrate Jesus 2000 című missziós programját, vezetőjével, az egykori Home Mission Board elnökkel, Dr. Larry Lewissal együtt.
További információért keresse föl ezt a címet:

http://www.missionamerica.org/

Az Ünnepeljük Jézust 2000 célja

A misszió parancs teljesítése, melynek során az országban mindenkiért imádkoznak és eljuttatják az evangéliumot kivétel nélkül mindenkihez, mielőtt lejárna ez az évezred.

Nagyon fontosnak tartom, hogy nem csak az evangéliumi üzenet valamilyen formában történő "átadása" a cél, hanem az is, hogy ennek során imádkozzanak a hívők azokért, akik felé a megbízatásuk szól!

Azt is megnyugvással hallottam, hogy a vezetők nem áltatják magukat azzal, hogy mindenki meg fog térni. Abban viszont határozottan hisznek, hogy az összehangolt országos evangélizációs erőfeszítés eredményeként nagyon sokan meg fogják ismerni Jézus Krisztust és megtérnek.

Megvalósítható-e a tervezett program?

Kiváló célkitűzés, de vajon megvalósítható-e? Larry Lewis elmondta, hogy a posta naponta el tud érni minden családot, amelyiknek posta címe van. Ehhez az evangélizációhoz pedig máris sokkal többen csatlakoztak, mint amennyi alkalmazottja a postának van.

Az egész országra kiterjedő feladatot egyedül egyik egyház sem lenne képes megoldani. Ha viszont az újjászületett keresztyének összefognak, erőiket, lehetőségeiket optimálisan hasznosítják, fölhasználva a mai technika lehetőségeit is - okunk van a reménységre.

A cél elérése érdekében létrehoztak egy komputerizált címtárat, melynek segítségével a misszióban résztvevő gyülekezetek egy egy területet elvállalhatnak. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy valóban mindenkit - név és cím szerint - elérhessünk az evangéliummal.

Miért éppen "ünnepeljük" Jézust?

Magyar fülünknek lehet, hogy idegennek tűnik az ünnepeljük szó. Bár, ha meggondoljuk, mi adhat nagyobb okot az ünneplésre, mint a Megváltónk születésnapja, a kétezredik? Egymást felköszöntjük, kisebb ünnep egy-egy családi születésnap. Örömöt igyekszünk szerezni egymásnak. Mivel okozhatnánk nagyobb örömöt Jézus Krisztusnak, ha nem azzal, hogy engedelmeskedünk parancsolatainak, s azok között is ezúttal a nagy misszió parancsnak? Ünnepeljük hát a Világ Megváltóját parancsolata betöltésével!

A közvéleménykutatások idejét éljük mostanában. A címre egy másik magyar változat ez lehetne: Hirdessük Jézust 2000. Olvasóink melyiket szeretnék jobban? Ünnepeljük? Hirdessük? Akit érdekel, fejezze ki véleményét a szerkesztőnek. (Posta - 32 cent, telefon - 1 perc ára, E-mail - ingyenes.)

Új módszer, régi megbízás

Ha a módszer új is, a feladat, a megbízatás a régi: "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében..." (Mt 28:19) A Megváltó parancsa mindenkinek szól. Még nekünk, magyar baptistáknak is. Az Amerikában élő etnikus (nyelvi) egyházak, szövetségek, gyülekezetek közül is sokan bekapcsolódnak ebbe a programba. Vajon mi, itt élő és szolgáló magyar hívők élünk-e azzal a lehetőséggel, amit a Celebrate Jesus 2000 kínál?

Évközi gyűlésünkön, majd - ha az idő miatt egészen röviden is - a közgyűlésen is fölvetettem a programba való bekapcsolódásunk gondolatát. Vezetőink támogatták. Ha így van és gyülekezeteink is jónak látják, részt kérünk belőle mi is. Hogy milyen részt, az már egy következő gondolatsort kíván. Addig is: Ünnepeljük, hirdessük, szeressük Őt!

____Herjeczki A. Géza


Fényképes beszámoló a fiatalok kolorádói táborozásáról


László Imre:

Mert sziklára épült…

Bizonyára mindannyiunknak van egy vagy két olyan barátja, ismerőse, netalán hozzátartozója, aki miatt nagyon fáj a szíve. Elindult egyszer ez a barát vagy ismerős az Úr útján és úgy nézett ki, hogy minden rendben lesz. Elfogadta az Úr Jézust személyes megváltójának, talán be is merítkezett, szépen kezdett szolgálni a gyülekezetben, és még gyümölcsöket is mutatott az élete. Aztán történt valami, talán közbelépett egy ember, egy megrázó esemény, netán egy rosszul sikerült házasság, és az illető eltűnt a süllyesztőben. Ha megpróbálsz neki beszélni Jézus Krisztusról, emlékeztetni akarod régebbi életére, akkor legjobb esetben egy kesernyés mosoly, egy legyintés a válasz – ha ugyan nem valami durva visszautasítás. Ilyenkor aztán a sajnálat, a szomorúság mellé félelem is kerül a szívünkbe: Uram, vajon van–e valami biztosíték arra nézve, hogy egy hónap, egy év, vagy tíz év múlva én még a te utadon fogok járni hitben, kitartással? És mivel ilyen esetek sajnos előfordulnak még egészen élő gyülekezetekben is, ezért azután elbizonytalanodunk, mert kiderül, hogy olykor–olykor a tiszta evangéliumi közösségek, a meleg fészket adó, és a megváltás valóságára épülő gyülekezetek sem adnak tökéletes biztosítékot. Hát nincs semmi megnyugtató megoldás, nincs valami teljes biztonságot adó ígérete Istenünknek? – jajdul fel a szívünk.

Örömmel és nagy belső békességgel jelenthetjük kedves olvasóinknak, hogy van ilyen biztonságot adó, és emellett alázatra intő üzenete Istennek. Lukács evangéliumának 6. részében, a 47–49. versekben Jézus Krisztus tanít bennünket két építkező emberről, akik közül az egyik a gyorsabb, a kényelmesebb és talán olcsóbb utat választotta. Azt mondta, hogy "lám, milyen szép, sima ez a fövény, ez a homokos terület, ezt Isten is arra teremtette, hogy házat építsek rajta. "Nem is bajlódott sokat, hamar felhúzta a falakat, s onnantól kezdve a tulajdonos öntelt, talán kissé szánakozó mosolyával figyelte a szomszédja küszködését, aki jó mély árkot ásott, és csak akkor hagyta abba verejtékes munkáját, amikor ásója nagyot csendült, mert sziklába ütközött. Aztán végre elkészült a másik ház is… Hát érdemes volt? - kérdezhette a másik ház építője. Több munka, több verejték, és ráadásul úgy néz ki, hogy kidobott pénz, mert az alap bekerült a föld alá, oda, ahol nem látja senki. Aztán egy nap beborult az ég, és tombolni kezdett a vihar… Jó, jó, - mondhatja most erre bárki, - mi is ismerjük a történetet. De legalább két gyakorlati kérdésünk lenne. Az egyik ez: miért kell nagy fáradsággal mélyre ásni, - a másik az, hogy hogyan kell ezt megtenni?

A "miért" kérdésre két választ adhatunk. Először is, nem azért kell mélyre ásni, mert Isten gyötörni akar bennünket, esetleg gyönyörködik küszködésünkben, vagy éppenséggel munkát akar nekünk adni. Hanem azért, mert amiért igazán nem dolgozott meg az ember, azt értékelni sem tudja. Egyik rokonunkat évek óta arra szeretnénk rábeszélni, hogy adja már el a házikóját, öreg is, beteges is, költözzön oda egyik gyermekéhez, hiszen szívesen és örömmel fogadnák. Aztán elhangzik a válasz: fiam, ezt a házat én a két kezemmel raktam össze, nem tudom itt hagyni. Igen, amiért megküzdöttünk, azt tudjuk igazán értékelni. Jaj, de bölcsek voltak a régi meseírók, akik leírták, hogy a királyfinak hét, tizennégy vagy huszonegy fejű sárkányokkal kellett megküzdeniük, mielőtt elnyerték a szépséges királykisasszony kezét. De vajon az a mai "királyfi," aki minden küzdelem nélkül elnyeri a "királykisasszonyt," az vajon tudja–e őt értékelni? A könnyen szerzett pénzt könnyen is szórja el az elkényeztetett gyermek, de a küszködve megkeresett garaska az bizony duplán értékes. Isten azt akarja, hogy mélyre ássunk, - mert utána aztán nagyon fogjuk értékelni azt a kincset, amit ott találtunk, és nagyon biztonságos lesz az a lelki ház, amely ilyen mély alapokkal bír. Ne elégedjünk meg tehát az egyszerű, olcsó és könnyű megoldásokkal. Ha nem értesz meg valamit Istenünk igéjéből, ne legyints, hogy "majd odafent mindent megértünk," ne szenteskedd el a dolgot egy ige idézésével, hogy mondjuk "a titkok az Úréi, a kijelentett dolgok pedig a miénk…" Kérdezd meg Uradat, hogy valóban elrejtett titokként akarja–e fenntartani illetve visszatartani azt a kérdést, vagy csak a lustaságod ellen akar harcot indítani azzal, hogy téged hosszabb kutatásra, elmélyült imádságra, netán könyörgésre és böjtölésre késztet? Meglátod majd, hogy milyen értékes lesz a válasz, milyen boldog leszel a megoldással, milyen szép lesz az a "királykisasszony," ami úgy lett a tiéd, hogy legyőzted a lustaság, a kicsinyhitűség vagy a türelmetlenség sokfejű sárkányait. A másik válasz viszont így hangozhat: azért kell mélyre ásnod, mert Isten, aki mindent lát előre, tudja, hogy hamarosan jönni fog a rettenetes vihar. És Urunk azt akarja, hogy ne omolj össze, hanem mindvégig megállj a hitben!

A "hogyan" kérdésre is pontos választ ad Isten igéje. Egyrészt kicsinek tűnő dolgokat kér és vár tőlünk – a gyakorlatban. Figyeljük csak meg a feltételeket: "Aki hozzám jön, és hallgatja az én beszédeimet..." Azért megyek én vajon Isten házába, hogy az ő beszédét hallgassam? Vagy esetleg egyfajta "keresztyén klub" számomra az Úr háza? Főleg itt, Amerikában, a "népek kohójában" jó tartozni valahova. Hát ennyi? Ezért megyek a gyülekezetbe? Vagy valóban azért megyek oda, mert Jézus Krisztus szavait hallom? Fel tudod–e fedezni Jézus tanítását a legegyszerűbb szolgálatban? Vagy tele vagy bírálattal? Ha valaki rosszabbul prédikál, mint Dr. Graham, Dr. James Dobson vagy Dr. David Jeremiah, esetleg Cohn vagy Oláh Liviu, akkor azt már fanyalogva fogadom? Itt Amerikában a nagyvárosokban minden utcában van egy–két templom, vagy baptista imaház, s ha tudsz angolul, akkor "legfeljebb átmegyek egy angol churchbe" - mondhatod. A hűség, az alázatos odafigyelés Isten beszédére – bármilyen egyszerű testvér mondja is azt – az egyik legfontosabb alapfeltétele a szikla-keresésnek, a mélyre ásásnak.

Meg ne csaljon bennünket a sátán. A biztos alap nem egyszerűen csak az írott ige, hanem a te viszonyod az igéhez. Pontosabban is fogalmazhatunk: az alap nem csupán egy személy – Jézus Krisztus, hanem az én viszonyom ehhez a személyhez. Jézus Krisztus meghalt a kereszten – de ettől a ténytől én még elkárhozhatom. De ha elfogadom ezt a váltság halált a saját életemre, és Krisztus uralma alá hajtom a fejem, akkor számomra már van üdvösség. Hitünk biztos pecsétje, garanciája tehát nem egy tan – mondjuk: a baptizmus – hanem egy személy: a Szentháromság Egy Örök Isten. Az ismeret, vagy az érzelmek, mint például az öröm, a belső béke és megnyugvás – nos, ezek nagyon fontos tényezők, de csak kísérő jelenségei a mélyben rejtőző kapcsolatnak. Más szóval: hitünk alapja nem egyszerűen csak egy mély ismeret erről a három személyű Istenről, hanem a hozzá való viszony: egy élő, és minden nap megtapasztalt kapcsolat az Atyával - aki teremtett, a Fiúval - aki megváltott, és a Szentlélekkel, aki vezet és megtart – mindörökké!

Van azonban még valami, amit sok helyen agyonhallgatnak, vagy csak olyan óvatosan beszélnek róla, hogy az már egyenértékű egy elhallgatással. A szikla megtalálásának, a mélyre hatolásnak van egy félelmetes feltétele, és nagyszerű lehetősége, - mondhatnám, az egyetlen, de biztos lehetősége. Kizárólag egy személy segítségével lehet azt megtenni. Az Isten mélységei kikutathatatlanok, hiszen ő végtelen. De azt is mondja Pál apostol, hogy Isten Szentlelke mindent megvizsgál és mindent kikutat, még az Istennek mélységeit is. A Szentlélek állandó jelenléte, növekvő uralma az életünkben - ez az a titok, ami nem a karizmatikusoké, nem a pünkösdistáké, még csak nem is a baptistáké – hanem a növekvő, élő hívő élet nélkülözhetetlen feltétele, és megtartatásunk biztos záloga. Amikor előveszed Isten igéjét, könyörögve kérd és tudatosan fogadd is el Isten Szentlelkének vezetését, szemnyitogató munkáját. Ne mondd soha azt, hogy "ó, én már újjászülettem, bennem van, ez elég." Az Úr Jézus azt mondja, hogy aki kér, az kap, és aki Szentlelket kér, annak ad az Atya. Figyeljük meg jól, itt már "a ti atyátok"–ról beszél Jézus, tehát olyanokhoz szól, akik fiakká lettek, átmentek az újjászületés fürdőjén. Próbáld ki, drága testvérem és tapasztalni fogod a nagyszerűségét. Kérd, hogy segítsen a megígért vigasztaló, a Jézus Krisztus által elküldött Szentlélek abban, hogy mélyre hatolj, egyre mélyebbre bocsásd gyökereidet Isten igéjébe, - azaz magába Istenbe! És ha belegyökerezel nagyon mélyen, ha kősziklára építed a házad, akkor jöhetnek az élet viharai, és jöhet a legnagyobb vihar is, - a test halála. Akkor már sem magasság, sem mélység, sem a jelen, sem a jövő nem szakíthat el minket Istennek szerelmétől, amely van a mi Urunk Jézus Krisztusban.

a lap elejére


Novák József:

HITMÉRŐ (1János 2:4-11)

Melyik gyerek nem próbálkozott még azzal, hogy betegséget színlelve kerülje az iskolát? Amikor a házifeladatról "megfelejtkeztünk", vagy éreztük, hogy rajtunk a sor, holnap biztosan minket hív ki a tanárbácsi felelni, ilyenkor bizony könnyen fellépnek azok a has- és fejfájásos panaszok, a reggeli fáradtság és szédülés, amit az én édesanyám mindig komolyan vett, és hathatósan kezelt. Először tenyerével érzékelte a hőemelkedést, aztán, hogy önmagát is megnyugtassa, elővette a lázmérőt. Bár idővel rájöttem, az sem csalhatatlan, megvan annak is a trükkje, az esetek többségében megnyugtatta anyukámat az eredmény, és máris úton voltam az iskola felé. Nem küldött volna el sohasem, ha a lázmérő betegséget jelez. A házi-medicínának ez az egyszerű eszköze objektív adattal szolgált, amiben - ki tudja még mivel kiegészítve - megbízott az édesanyám.

Milyen eszközzel vizsgálható a belső embernek, a léleknek az egészségi állapota? Hívő körökben pozitív irányú a színlelés; általában többet és jobbat feltételezünk magunkról, mint ami a valóság. Ellenségünk, a Sátán az, aki szívesen ránk ijeszt, hogy biztonságunkat veszítve, kapkodásos, pótcselekvéses megoldásoktól reméljük lelki egyensúlyunk helyreállását. A mai igeszakaszban a lelki egészség objektív jelzőiről olvasunk.

Mielőtt ezekre térnénk, járjunk utána, miért is kellett ezekről írnia János apostolnak? A lelki egészség kérdése azért fontos, mert míg fizikai állapotunk földi életünk idejét érinti csupán, a lélek állapota ezen túlmutat, meghatározza ezt az életet, de örökkévalóságba nyúló konzekvenciákkal is bír. Örökéletünkről van szó. A Biblia azt tanítja, üdvösségünk, vagy a kárhozat nem a jövő, a halál utáni állapot kérdése. Már most tudhatjuk, hogy hol folytatódik életünk a földi lét után. Üdvbizonyosság az, amikor az újjászületett hívő abban a kérdésben is rábízza magát az Üdvözítő Úr Jézus Krisztusra, hogy - ígérete szerint - a mennyei honba fogadja majd. Vagyis, az örökélet kérdése itt dől el, az újjászületett ember életében erre a nagy kérdésre már meg van a válasz: Jézus Krisztusban üdvössége van.

Azt gondolnánk, ez egy olyan hír, aminek mindenki örülni fog. Sajnos, ez nem így van. Ez a kérdés megosztja a keresztyénséget, és mint azonnal látni fogjuk, már az őskeresztyén gyülekezetekben is félreértésekhez és viszálykodáshoz vezetett. Mi történt abban a gyülekezetben, amelyikre gondolva ezt a levelet írta János apostol? "Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna." (1Ján 2,19) A gyülekezeti közösségből kivált egy csoport, akikről azt gondolta mindenki, hogy szervesen részei a gyülekezetnek. Majd halljuk a vélekedéseiket, ők jobbaknak, kiválóbbaknak, hívőbbeknek, szentebbeknek tartották magukat azoknál, akiket otthagytak, akik az apostol levelét olvassák. Hol a hiba? Ha nekik van igazuk, akkor nálunk a baj. Ha nálunk az igazság, akkor viszont mi is történt itt valójában? Közülünk váltak ki. Nemrégen együtt szolgáltunk, énekeltünk, imádkoztunk. Velük örültünk, amikor elindultak a hívő élet útján. Vallást tettek bűneikről. Követték Urunk parancsát a bemerítkezésben. Mi történt velük? Nem azt hallottuk Krisztustól, hogy aki Benne hisz annak örök élete van? Hogyan írhatja most ezekről az atyafiakról az apostol, hogy sohasem voltak ők közülünk valók? "Az én juhaim hallják az én szómat - olvassuk Ján 10,27-ben - és én ismerem őket, és követnek engem; és én örök életet adok nekik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből". Ez a hívő üdvbizonyosságának az alapja. Mi történt annak az életében, aki a nyájtól elszakadt mégis, aki - most derül csak ki - "nem volt közülünk való"? Megjegyzem, ha a Szentírás nem tanítaná az üdvbizonyosságot, akkor János apostol érvelése teljesen értelmetlen és fölösleges lenne.

Azt is megtudjuk ezekről az emberekről, hogy ők mit gondoltak magukról. Az előzőkben már foglalkoztunk néhány véleménnyel, amit tőlük idéz János apostol: "Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele…"(1:6), "ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk…"(1:8); "ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk…"(1:10), és később: "aki azt mondja, ismerem őt…"(2:4), "aki azt mondja, hogy őbenne marad…"(2:6), "aki azt mondja, hogy a világosságban van…"(2:9); és majd: "azt mondja valaki, hogy szeretem az Istent…"(4:20). A gyülekezetet elhagyták, de nem tartották magukat hitetleneknek, vagy Istent tagadóknak, hanem éppen ellenkezőleg, ha igaz, amit magukról állítanak, akkor éppen ők a jobb hívők!

Hányszor megismétődött már ez a történet a Gyülekezet történetében?! Kegyes szavak, hívőies szólamok mögé bújtatott önigazolás - üres, embercsinálta vallásoskodás, Krisztus nélküli üdvösség-keresés. "Hamis prófétáknak" mondja ezeket az apostol (4:1), akik hitetését visszautasítjuk: "senki el ne hitessen benneteket; aki az igazságot cselekszi, az az igaz" (3:7), nem aki mondja csak. A hit által elsajátított megigazulás, amiről Pál apostol a Rómaiakhoz és a Galatákhoz írt levelekben tanította a gyülekezetet életmódban igazolódik. Hit és cselekedet elválaszthatatlanságáról van itt is szó. Ezek a közösségből távozó atyafiak még az ajtóból visszaszólnak, talán kérdezés nélkül is mondják: Azért mentünk el, mert a mi lelki igényeink nagyobbak, mint amivel ott szolgálnak. Mit mindig bűnről beszélni? Mi már nem vétkezünk. Túl vagyunk régen az "alapokon," mi már megvilágosíttattunk.

Ezért választottam a mai bibliatanulmány címéül ezt, hogy "hitmérő," mert hitünk, lelki egészégünk objektív mutatója az életünk egésze, nem csak a szavaink. A hit hittel nem igazolható, a vallás cselekedetekben megnyílvánuló vallástételek nélkül üres szólam csupán.

Nézzük ezt a három állítást most!

1. "Mi ismerjük Ôt." Ki ismeri őt (2:4)? Nagyon fontos kérdés ez, hiszen Istent nem ismerve hogyan szolgálhatjuk? Néhány hete beszélgettem valakivel, aki frissen érkezett Amerikába. Szerettem volna segíteni neki, megosztva vele néhányat a tapasztalataim közül. Érzékelhetően türelmetlenül hallgatott, majd a beszélgetésünk e részére így tett pontot:  - "Te talán ismered Amerikát, én viszont ismerem Istent." Előttetek nem kell magyaráznom, mit is mondott ezzel. Elmondta rólam a véleményét, és bemutatkozott, mint "szuperhívő." Bemutatkozott. Istent ismerni több, mint tudni Róla, hinni Benne; Ô több annál, mint amit átéléseink, lelki élményeink megismertetnek hatalmáról és szeretetéről. Az Isten-ismeret engedelmességben nyílvánul meg - írja János. Júdás ismerte Jézust egy szinten, de mégsem ismerte igazán. Az Úr Jézusról többet tudhat egy hitetlen érdeklődő, mint én, de ha nem engedelmeskedik Neki, egyáltalán nem ismeri. A zsidók gondokozásában valakit ismerni azt jelentette, hogy együtt éltél vele. Hóseás prófétánál olvassuk, hogy hamis esküvésekre, hazugságokra, gyilkosságokra, lopásokra és paráználkodásokra, betörésekre és vérontásokra hivatkozik a világgal folyó perben az Úr, mint az Isten-ismeret hiányának objektív mutatóira (Hós 4:1ff).

Ezek a terhelő bizonyítékok arról árul-kodnak, hogy Istent egyáltalán nem ismerik. Megfordítva is igaz ez: Istent az ismeri, aki parancsolatainak engedelmeskedik. "Aki megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete" (2:5).  (...)

2. Azt is mondták ezek a hamis hívők, hogy a közösségtől elszakadva bár, de ők Krisztusban vannak (2:5b-6). Mit jelent Krisztusban lenni? Benne lenni azt jelenti, hogy őt követjük az életmódunkban. Egy hívőt vádolt a tény, hogy neki nincsenek olyan örvendetes élményei a hitéletben, mint "azoknak ott." Bölcs lelkipásztora így tanácsolta a kétségei között: "Ne azt nézd, hogy milyen magasra ugranak, hanem hogy milyen egyenesen járnak!" Időtálló tanács ez ma is. János evangéliumának a 15. fejezetében olvasunk erről a nagy lehetőségről, hogy az életünk beleolvad a Megváltóéba, egygyé válunk vele, mint szőlővessző a tővel. Az, hogy ez így van-e, könnyen megvizsgálható. Van a vesszőn gyümölcs? Krisztusivá vált az élet? Járjunk úgy, mint Ô járt, azaz éljünk a példáját követve. Filippi 2-ben is ezt tanácsolja Pál: a Krisztus indulatát (szándékait) sajátítsuk el!  (...)

Meg kell mondanunk, hogy hibás és hitetlen dologkerülés minden olyan próbálkozás, amikor a rajtunk kívül álló dolgokat ostromoljuk, belső másság híján. Sokféle megnyílvánulása van ennek, csak egynéhányat hadd említsek meg. Ha az iskolában nem azt tanítják, amit mi jónak látunk, akkor alapítsunk "keresztyén iskolát," ahol a hatnapos teremtést és a teljes Írást hozzák gyerekeink elé a tanárok - érvelnek egyesek. Keresve sem találunk ilyen szándékokat Jézus megnyílvánulásaiban, pedig kora iskolái (zsinagógái) sem álltak a helyzet magaslatán, mint az az evangéliumokból kitűnik. Vagy, a tévé nem más, mint "ördögláda" - hangoztatták mások, akik nem bíznak se magukban, se másokban(?), még az újjhegy mozdításáig sem. Mégegyszer, Krisztusban lenni, vele járni azt jelenti, hogy a mában élünk - mert Krisztus velünk van minden nap a világ végezetéig - az Ô szándékainak megfelelően.

3. És végül, ki van a világosságban? Ki jutott világosságra? Manapság gyakran hallom (talán mindig így volt ez), hogy "egyre sötétebb ez a világ". A gonoszság egyre csak nő. Mennyi borzalommal kell szembenéznünk nap, mint nap. Bizonyos értelemben ez igaz is, testvérek, de vegyük már észre az ellentmondást: láthat-e csak ennyit a hívő? (...) Mit ér a hited, ha nem nő a világosság - legalább benned?! A hívő látja, hogy a sötétség már szűnik, és az igaz világosság már fénylik.

Namost, hogy ez a világosság bennem fénylik-e, annak objektív megnyílvánulása a testvéreimhez való viszonyom - mondja az Ige. Akinek a szívében gyűlölet van, annak a szívében a világosság helyén gonosz indulatok vannak. Akiben viszont világosság van, az szereti emberbarátait, és az nem botránkozik és nem botránkoztat. (...) A világosságban járó lelki látása egészséges, lépései biztosabbak, határozottabbak. Célratörő, céltudatos életvezetés, áttekinthető, bizalmat keltő gondolkozás és életstílus jellemzi. A sötétben ezek megromlanak.

Bányavidékről származom, és emlékszem azokra a kimustrált bányalovakra, amiket a napszintre hoztak, és bizony nem sokra voltak már hasznáhatók. Csatába ilyeneken nem menne senki, állandóan vigyázni kell rájuk, mert teljesen vakok. Ki látna jó bajtársat az olyan emberben, aki saját testvéreivel állandó konfliktusban él, egyenesen szeretetlen?! Akinek világosság van a szívében, aki a Krisztus fényénél él, annak a szívében szeretet van embertársai iránt.

Ugye, elég lesz egyszerre ennyi is ezekből az éles kérdésekből?! Ezek a hitmérők a valóságot hozzák elénk, azt kell látnunk ami van, és nem amit szeretnénk csak.

Istent ismerni, Krisztusban élni, a világosságban járni - ezek nem elvi kérdések, ezek az életmódunkban igazolható jelei az üdvösségnek, ahogy azt a Szentlélek kimunkálja bennünk nap, mint nap. Mindannyiunknak okunk van a szégyenkezésre, de lehetőségünk van a bűnvallásra is, és hogy Urunk segítségét kérjük a továbbiakhoz.

Novák József, Alhambrai lelkipásztor prédikációi közül olvashat még néhányat ezen a címen:

http://members.aol.com/zsoltaros/egyhaz/

a lap elejére


Olvassa el ezeket a cikkeket is a lap "papír" változatában:

Pap Enikő: Testvéri bátorítás a szolgálatra
Danné Cserepka Annamária: "Van erő, van, csodás erő van Jézusunk vérében..."
Molnár Antal: Közeledik az ősz
Faulknek Károlyné: A legcsodálatosabb ige

Olvassa rendszeresen lapunkat! Rendelje meg az Evangéliumi Hírnököt! Küldje el címét a szerkesztőségbe: evhirnok7@msn.com hogy előfizetési űrlapot küldhessünk.

Evangéliumi Hírnök Internet ©1997, 1998

This Site Best Viewed with Microsot Internet Explorer 3