A 2000-ES IMAHÉT PROGRAMJA:

BIBLIAI SZÖVEGEK, MAGYARÁZATOK ÉS IMÁDSÁGOK

"Áldott legyen Isten, aki megáldott bennünket Krisztusban." (Ef 1, 3)

Olvassuk még: 4 Móz 6, 22-27; Zsolt 103, 1-5, 20-22; l Kor 1, 4-9; Lk 1, 67-79.

Gondolkodjunk együtt!

Ki vagyok én, hogy áldhatom az Istent? És kik vagyunk mi, akik együtt szeretnénk áldani az Õ szent nevét? Szavunk hiányos és erõtlen: sokszor inkább akadályokat támaszt, semhogy hidat verne.

Ám amikor Isten áld meg bennünket, annak van igazi hatása. Mekkora áldásának az ereje! Milyen nagylelkûen ajándékozza szeretetét! Ennek a szeretetnek a megnyilvánulása maga Jézus Krisztus, Isten örök Igéje. Tulajdon Igéjével áld meg bennünket a mennyei Atya, áldásának ezért van hatóereje. Ez az áldása vezet el minket az üdvösség lehetõségéhez, az istendicséret lelkületéhez, és ez ajándékoz meg minket a dicséret szavaival is.

Akik Jézus Krisztushoz tartoznak, azok a Szentlélektõl valamennyien megkapták az istendicséret kegyelmi ajándékát, mert arra vannak hivatva, hogy szent Fiával együtt áldják az Atyát. Ám amikor Istent áldják, áldásuk terjedjen ki mindazokra, akiket Isten is meg akar áldani: fordítsa feléjük arcát, és szerezzen nekik békességet.

Általános szokás, hogy az év elején barátainknak kifejezzük jókívánságainkat. Mit kívánhatnánk nekik a harmadik évezred hajnalán, ami több, mint merõ újévi jókívánság? Jézus örömhíre az, hogy az Atya szeret bennünket. Ezért az ezredfordulón nem kívánhatunk jobbat testvéreinknek és minden embertársunknak, mint azt, hogy Isten nevét áldva válaszoljanak erre az atyai szeretetre: úgy éljenek és úgy éljünk mindnyájan, hogy ne csak szavunkkal, hanem életünkkel is áldjuk a mennyei Atyát Jézus Krisztussal a Szentlélekben.

Imádkozzunk!

Áldott vagy Urunk, mennyei Atyánk! Szentlelked ma is Jézus Krisztusra mutat, hogy felragyogjon éjszakánkban, mint a békesség hajnala. Õ, a Te fényed, ragyogjon fölöttünk! Õ, a Te üdvözítõ szereteted, vezessen minket a viszontszeretet útján! Õ, a Te áldásod, segítsen minket, hogy Õt követve, hûségesen éljünk szent szövetségedben! Adj erõt ahhoz, hogy szándékod szerint a krisztushívõk egységében munkálkodjunk. Adj erõt, hogy szavunkkal és életünkkel áldjunk Téged Jézus Krisztussal a Szentlélekben. Ámen.

"Krisztusban választott ki minket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk." (Ef 1, 4)

Olvassuk még: Iz (Ézs) 49, 1-7; Zsolt 33, 12-22; 1Pt 2, 9-10; Jn 17, 15-19.

Gondolkodjunk együtt!

A Szentírásból tudjuk, hogy Isten kezdettõl fogva arra választotta ki az embert, és arra hívta meg, hogy boldogító jelenlétében éljen, és része legyen szeretetének közösségében. Ez az Õ egyetemes üdvözítõ akarata erre az üdvösségre hív minden embert.

Ám tudjuk azt is, hogy azoknak, akik hittel elfogadják ezt az üdvösségre szóló kiválasztást és meghívást, teljes mértékben csak Isten országában lesz részük atyai szeretetének ebben az üdvözítõ közösségében. Most mégis áldhatjuk Isten szent nevét, mert már itt, a földi életben megajándékozott szeretetének üdvözítõ közösségével.

A kezdeményezés teljesen az övé: még mielõtt mi választottuk volna Õt, Õ választott ki bennünket. Arra hív, hogy vele közösségben élve, szentek és feddhetetlenek legyünk. Ez az üdvösség.

Ez a kiválasztás és meghívás elõször a zsidóságnak szólt, hogy a pogány világban élõ Izráel felismerje és megvallja az egy igaz Istent, hitét gyakorolva erõsödjön, engedelmeskedjék az Úr szent akaratának, és így tanítsa környezetét is a Törvény hasznára. Izrael hivatása az volt, hogy példája és közvetítõje legyen az igaz hitnek és az abból eredõ erkölcsi életnek a pogány népek körében.

Jézus Krisztus, a Messiás fogadta el és váltotta valóra teljességében Izrael kiválasztását és meghívását. Isten Õ általa és Õbenne választott ki és hívott meg minden népet szeretetének közösségébe, az üdvösségre. Istennek szentelt életével és tanításával, megváltó kereszthalálával és felmagasztaltatásával Õ nyitotta meg az üdvösség útját. Õ üdvösségünk egyetlen forrása. Belé vetett hittel, Õt követve járunk már itt a földön Isten szeretetének üdvözítõ közösségében.

Ez a közösség Istennel közösség mindazoknak, akik hallgatnak Jézus Krisztus meghívó szavára, tanítványai lesznek, és követik Õt. Szentlelkében vele egyesülve mi, az Õ hívei formáljuk Isten új és örök szövetségének népét, Isten és ember kölcsönös szeretetének ez a közössége az Egyház. Mi vagyunk kiválasztva és meghívva arra, hogy Jézust követve szentül és feddhetetlenül éljünk Isten színe elõtt, magasztaljuk mennyei Atyánkat, és együttesen tanúságot tegyünk üdvözítõ szeretetérõl.

Imádkozzunk!

Urunk és Istenünk, Mennyei Atyánk! Egy szívvel, egy lélekkel áldunk téged, mert szeretsz minket, és azt akartad, hogy örök Igéd emberré legyen, vére árán megváltson bûneinktõl, és üdvözítsen minket. Könyörögve kérjük, hogy felmagasztalt Urunk és Üdvözítõnk, Jézus Krisztus indítson arra, hogy szentül és feddhetetlenül éljünk színed elõtt, mert részesültünk üdvözítõ szeretetedben. Szentlelked tegyen bennünket annak munkásaivá, hogy mindnyájan, akiket szeretsz, Jézus Krisztusban eggyé legyünk. Ámen.

"Eleve elhatározta, hogy Jézus Krisztus által gyermekeivé fogad minket." (Ef 1, 5-6)

Olvassuk még: Ter (1Móz) 17, 6-8; Zsolt 89, 1-4; Róm 8, 15-17; Mt 12, 46-50.

Gondolkodjunk együtt!

Mi, kegyelemben részesített férfiak és nõk, valamennyien Krisztus hívei vagyunk. Az Úristen - szent Fia által - gyermekeivé fogadott bennünket. Jézus Krisztus Atyja immár a mi Atyánk, mi pedig szeretett Fiának testvérei vagyunk. Mint Krisztus testvérei, bármely népbõl származzunk is, osztozunk Isten gyermekeinek örökségében, az Õ szeretetében lelt közösség örök örömében.

Jézus Krisztus elvárja tõlünk, hogy mi, az Õ testvérei, testvérekként fogadjuk el egymást, és Urunkkal együtt így szólítsuk Istent: Abba, Atyánk (vö.: Róm 8, 15). Maga Krisztus emlékeztet arra, hogy kik a mi fivéreink, nõvéreink és anyánk: azok, akik hallgatnak Isten szavára és aszerint élve, meg is teszik a mennyei Atya akaratát (vö.: Mt 12, 49-50).

Arra pedig Pál apostol emlékeztet, hogy mint Isten gyermekei, örökösei is vagyunk. Örökségünk az üdvösség, melynek a Krisztusba vetett hit által részesei lettünk, valóságos társörökösei felmagasztalt Urunknak, Jézus Krisztusnak (Róm 8, 16-17).

Ám annak, hogy ez az örökség a miénk, következményei is vannak! Követjük Urunk példáját? Elviseljük türelmesen az élet megpróbáltatásait és szenvedéseit (1Pt 2, 21)? Megosztott világunkban, a gyûlölködés, az irigykedés, a féltékenykedés és a bosszú világában elkerülhetetlen a fizikai és a lelki szenvedés. Jól tudjuk, hogy mi magunk, Isten gyermekei és Krisztus testvérei, hányszor voltunk okozói lelki testvéreink, vagy embertársaink szenvedésének. De tudjuk azt is, hogy amit nekünk kellett elszenvednünk, azt - Jézus példájáról megfeledkezve - milyen méltatlankodva fogadtuk, és milyen türelmetlenül viseltük el.

Nem léphetjük át a harmadik évezred küszöbét anélkül, hogy õszintén meg ne gondolnánk, mekkora ajándékot adott nekünk mennyei Atyánk azzal, hogy gyermekeivé és Krisztus testvéreivé fogadott. Bocsássuk meg egymásnak amit mi, a különbözõ egyházak tagjai, a múltban egymás ellen elkövettünk; megbékélve, közös küldetésünk tudatában lépjünk az új évezredbe!

Imádkozzunk!

Urunk és Istenünk, Jézus Krisztus Atyja! Áldunk Téged, mert szent Fiad által gyermekeiddé fogadtál bennünket. Te, aki immár mennyei Atyánk vagy, Te teszel minket képessé, hogy felelõsségünk tudatában fogadjuk el a gyermekké fogadásnak ezt a kegyelmi ajándékát. Te indíts arra, hogy mint fiaid és leányaid, testvéri szeretetben éljünk. Tégy erõssé minket, hogy áldozatok árán is vállaljuk, amit vállalnunk kell, míg elhárul minden bûn-okozta akadály az egyetértés útjából. Gyógyítsd be azokat a sebeket, amelyeket megosztottságunkban okoztunk egymásnak, és újíts meg szeretetedben, hogy méltóképpen magasztaljunk Téged Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

"Krisztusban van vére árán szerzett megváltásunk, bûneink bocsánata." (Ef 1, 7-8)

Olvassuk még: Iz (Ézs) 43, 22-25; Zsolt 103, 8-14; Zsid 10, 12-14; Mt 6, 9-15.

Gondolkodjunk együtt!

Már az ószövetségi Szentírás is arra tanít, hogy Isten a bûnbánónak megbocsátja bûneit, és nem emlékezik vissza vétkeire. Ám a teljes bocsánat, ami végérvényesen helyreállítja Isten és ember közösségét, Jézus Krisztus húsvétjának páratlan kegyelmi ajándéka. Isten ezzel ajándékozott meg bennünket szent Fiában.

E kegyelmi ajándéknak nagy volt az "ára", hiszen Krisztus, "a hibátlan és szeplõtelen Bárány", drága vérét ontotta megváltásunkért. Áldozata nem valami adósság törlesztése volt, hanem tökéletes szeretetébõl származó teljes odaadás. Egyedül Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, tudta szeretni Atyját, és tudta így neki adni magát érettünk.

Jézus Krisztusban hinni - annak õszinte elismerésével, hogy bûnösök vagyunk, mert nem szeretjük Õt és övéit úgy, ahogy elvárja tõlünk - azt jelenti, hogy elfogadjuk és magunkévá tesszük Jézusnak ezt a helyettünk és értünk végbevitt teljes odaadását. Ez az odaadás engesztelte ki a Teremtõt teremtményével.

Az isteni megbocsátás egyetlen feltétele az - erre tanít az Úr imádsága -, hogy mi is megbocsássunk azoknak, akik ellenünk vétettek. A megbocsátás csak akkor vezet igazi megbékéléshez, ha kölcsönös. Ez áll a krisztushívõk közösségeinek egymás ellen elkövetett múltbeli vagy akár jelen vétkeire is. Itt az ideje, hogy mint egyházi közösségek, a jézusi szeretet indítására, mi is megbékéljünk egymással, és elnyerjük mennyei Atyánk bûnbocsátó áldását. Így gyógyúlnak be a múlt vétkeinek emlékezetünkben élõ sebei. Ez segít a fennálló különbözõségek elfogadásában. Ez tesz képessé arra, hogy együttesen tegyünk tanúságot Isten békét árasztó szeretetérõl.

Urunk és Istenünk, Mennyei Atyánk! Tudjuk, hogy személyesen és mint egyházi közösségek vétettünk a szeretet ellen, amit Te joggal elvársz tõlünk. Mi túlságosan büszkék és önteltek vagyunk ahhoz, hogy elismerjük, nem vagyunk teljesen birtokában a Te igazságodnak, és ezért az irántad és az egymás iránti szeretet is hiányos bennünk. Most szívbõl bocsánatodat kérjük, és a magunk részérõl is készek vagyunk megbocsátani testvéreinknek és a többi egyházi közösségnek, ha vétettek ellenünk. Köszönjük megbocsátó szeretetedet és kérjük, hogy vezess minket a Te igazságodban, mert megbocsátásért és kiengesztelõdésért csak Igédet követve jutunk el arra az egységre, amelyet egyházadnak szántál. Legyen Tiéd magasztalásunk Jézus Krisztus által a Szentlélekben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

"Tudtunkra adta akaratának titkát, miszerint Krisztusban, mint fõben, foglaljon egybe mindent, ami a mennyben és a földön van." (Ef 1, 9-10)

Olvassuk még: Péld 8, 22-31; Zsolt 117; Kol 1, 15-20; Lk 10, 21-24.

Isten öröktõl való, egyetemes üdvözítõ szándéka olyan mértékben haladja meg az emberi gondolkodást, hogy még az emberiség legbölcsebbjei sem tudták felismerni ezt az isteni titkot. Krisztus tanítványai azonban a Szentlélek megvilágosító kegyelmének hatására megértették, hogy ez az Izráelnek kinyilvánított üdvözítõ szándék nem csak az Õ ószövetségi népére vonatkozik, hanem az egész emberiséget átkarolja. Isten üdvözítõ szeretete Jézus Krisztus személyében, az Õ bûntõl megváltó és örök üdvösségre hívó váltságmûvében vált történelmi valósággá minden ember számára. Õt tette azzá a Fõvé, akiben egybefoglal minden létezõt.

Ezért írja az Apostol a pogányságból Krisztushoz tért efézusi híveinek: "Már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Istennek háza népe. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, amelynek maga Krisztus Jézus a szegletköve. Benne kapcsolódik egybe az egész épület, s emelkedik az Úr szent templomává." (2,19-21) És ennek tudatában hangzik el, a zsoltáros felszólítása is: "Dicsérjétek az Urat ti, minden nemzetek!"

A harmadik évezred hajnalán most hálánk megújult szavaival mondunk köszönetet mennyei Atyánknak, hogy Jézus Krisztusban nekünk is felajánlotta egyetemes üdvözítõ szeretetét. Hálát adunk azért is, hogy Krisztus hívei, különbözõ egyházi közösségekben éljenek bár, ennek az üdvözítõ szeretetnek a jegyében találkozhatnak egymással is. Találkozásaink alkalmával folyamatosan megtanuljuk, hogyan legyünk eggyé Krisztusban, és hogyan tegyünk együttesen tanúságot a mai világban mennyei Atyánk szeretetérõl.

Mennyei Atyánk! Krisztus hívei Keleten és Nyugaton, Északon és Délen, most mindnyájan hálát adunk Neked azért a kegyelemért, hogy máris megtapasztalhattuk ezt az üdvözítõ szeretetet: Igéd szerint élve át tudunk lépni a nyelv és kultúra, a faj és nem, a társadalmi osztály, hatalom és gazdagság, a hagyomány és felekezet korlátain. Legyen ez útmutatás békességet és kiengesztelõdést keresõ embertársainknak is, mert csakis kegyelmedet kérve és fogadva, akaratod szerint élve lesz szebb jövõje az emberiségnek! Ezért könyörgünk Hozzád Jézus Krisztus által a Szentlélekben. Ámen.

"Õbenne lettünk az örökségre kiválasztva mi, akik elsõként reméltünk Krisztusban, hogy dicsõségének magasztalására éljünk." (Ef 1, 11-12)

Olvassuk még: Iz (Ézs) 61, 1-3; Zsol 40, 1-5; Róm 5, 1-5; Mt 15, 21-28.

Pál, a farizeus, aki Krisztus híve és apostola lett, jól tudta, hogy Jézus elsõ követõi zsidók voltak. Mikeás prófétának a babiloni fogságból megmenekült zsidókra vonatkozó szavát: "a maradék megtér", az Apostol a Római levélben (11, 5) azokra a hívõ zsidókra alkalmazza, "akik elsõként reméltek Krisztusban". Ezek közé tartozik édesanyja, Mária, és a tizenkét apostol, az új szövetség népének pátriarkái, de Jézus többi tanítványa is, és az a háromezer zsidó, aki Péter apostol igehirdetésének hatására pünkösd napján tért meg, nem szólva arról a sok-sok ezerrõl, akik a két évezred folyamán felismerték Jézusban a Messiást. Õ általuk igazolódtak az Apostol szavai: "Isten nem vetette el népét, amelyet öröktõl fogva kiválasztott." (Róm 11, 2) Mi, Krisztusnak a pogány népekbõl származó hívei, az õ társörököseik vagyunk, mert mi is az õ kiválasztottságuk kiváltságaiban részesültünk. "Övék az istenfiúság és a dicsõség (részesedés az isteni életben), a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és a ígéretek. Övék az õsatyák és test szerint közülük való a Krisztus, aki mindenekfölött való, mindörökké áldott Isten" - sorolja el kiváltságaikat Pál apostol. (Róm 9, 4-5)

Ám az Apostol nem csak arról a "maradékról" beszél, akik mind a mai napig Jézus hívei lettek, hanem azt is megjövendöli, hogy "a vakság csak részben veri Izráelt, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek, mert akkor majd egész Izráel üdvözül." (Róm 11, 25-26) Ez lesz Isten ószövetségi és újszövetségi népének teljes egysége Isten országában.

Az egyetemes üdvösség titokzatos isteni tervének és rendjének a felismerése magasztalásra indítja az Apostolt:

"Mekkora a mélysége Isten gazdagságának

bölcsességének és tudásának!

Milyen megfoghatatlanok szándékai,

mily kifürkészhetetlenek útjai!

Vajon ki látta az Úr gondolatait,

tanácsot ki adott néki?

Ki kölcsönzött néki,

hogy visszakövetelhetné tõle?

Minden belõle, általa és érte van,

dicsõség néki mindörökké! Ámen." (Róm 11, 33-36)

Urunk és Istenünk, Mennyei Atyánk! Te Jézus Krisztust tetted örök reménységünk forrásává, áraszd ki ránk Szentlelkedet, a krisztusi üdvösség Lelkét, hogy azzal a néppel, amely elsõként remélt Krisztusban, mi, akik a pogány népek közül lettünk az Õ hívei, eljussunk Szentlelkének erejével a hit és a szeretet egységére, és együtt magasztaljuk szent nevedet Jézus Krisztus által a Szentlélekben mindörökkön örökké. Ámen.

"Krisztusban lettetek megjelölve ti is, a megígért Szentlélek pecsétjével, miután hallottátok üdvösségtek evangéliumát." (Ef 1, 13)

Olvassuk még: Jóel 3, 1-2; Zsol 7; 1Kor 12, 12-13; Lk 4, 16-21.

Mint az ószövetségi nép "maradéka", akik elfogadták Jézus Krisztusban a Messiást, immár mi is meg vagyunk jelölve a Szentlélek eltörölhetetlen "pecsétjével": el vagyunk kötelezve arra, hogy kövessük Krisztust és szavunkkal, de fõként életünkkel tanúságot tegyünk az üdvösség evangéliumáról. Krisztus Lelke nemcsak megszentel bennünket, hanem fel is szentel erre a szolgálatra, és arra indít, hogy a harmadik évezred hajnalán megújítsuk magunkban ezt az elkötelezettséget.

Tanúságunknak azonban csak akkor lesz igazi hatása a mi sokféleképpen megoszlott világunkban, ha a hit és a szeretet kötelékében élünk egymással. Krisztus az, aki Szentlelkének erejével ledönti a válaszfalakat és testvéri kapcsolatot teremt azok között, ahol az megszakadt. Minket, Isten gyermekeit, akik elköteleztük magunkat arra, hogy Krisztus evangéliumát követve az üdvösség útján járjunk, a Szentlélek ma különösen is arra indít, hogy jelen megosztottságaink ellenére, együttesen álljunk ki Krisztus igazáért: azért, ami nemcsak az örök boldogságra, hanem Isten akarta emberi boldogulásunkra, az annyira áhított igazságosabb és testvériesebb világ megteremtésére vezet.

Ez a Szentlélek sugallatára bennünk ébredõ meggyõzõdés és a Krisztus ügyéért érzett felelõsségtudat sarkall bennünket egységretörekvésünkben. Törekszünk a Krisztus szándéka szerinti teljes közösségre.

Urunk és Istenünk, Mennyei Atyánk! Tölts el bennünket azzal a szeretettel, amely a Krisztus Lelkének ajándéka. Az Õ Szentlelke - aki megpecsételt minket, és örökre elkötelezett az evangélium ügyének szolgálatára - tegyen bennünket egymásnak testvéreivé. Ne hagyj minket árván az új idõkben ránk váró emberi kétségek és bizonytalanságok közt. Add, hogy kölcsönösen erõsítsük egymást krisztusi hitünkben és együtt tudjunk tanúságot tenni nekünk ajándékozott atyai szeretetedrõl, most és mindörökké. Ámen.

Nyolcadik nap

Legyen az életünk "Isten dicsõségének magasztalására". (Ef 1, 14)

Olvassuk még: Iz (Ézs) 66, 18-20; Zsol 146, 1-10; Ef 4, 1-16; Jn 17, 4-22.

Gondolkodjunk együtt!

A harmadik évezred hajnalán Krisztus követõi kötelességüknek érzik, hogy számot vessenek az Isten Igéjének megtestesülése óta eltelt kétezer év egyháztörténetével: milyen hatással volt az üdvösség örömhírének egyházi meghirdetése az emberiség életének ebben az idõszakában? Örök üdvösségünk ügye az irgalmas Isten kezében van. Amirõl számot kell adnunk, az a mi földi életútunk: Megjelenik-e és milyen mértékben az evangélium üdvözítõ ereje a társadalom életében? A Jézus Krisztus arcán felragyogott isteni fény és szeretet megmutatkozik-e világunk igazabbá és testvériesebbé váló életében?

Hisszük, hogy a krisztusi evangélium hatására megtisztul a vallási élet, érzékenyebbé válik az erkölcsi felelõsségtudat, humánusabb lesz az embernek embertársához való viszonya. A világosság növekedésével azonban az árnyékok is megnõnek. S úgy tûnik, mintha aránytalanabbul és fenyegetõbben növekednének, mint az evangélium világosságot terjesztõ és szeretetre indító ereje.

Az evangéliumi világosság és szeretet terjesztése ma sürgetõbb, mint a múltban, mert a társadalom javának munkálását, a szeretet közösséget építõ tetteit is megkívánja: törekvést arra, hogy igazságosabbá és testvériesebbé alakuljon körülöttünk a világ. Gondolunk-e az elnyomottakra, az éhezõkre, az elhagyatottakra? Nem magasztalhatjuk méltóképpen Istent anélkül, hogy törõdnénk velük. Istendicséretünk a szeretet élõ tettei által válik hitelessé. S mindezt Jézus emberszeretetének szíves készségével és szolgáló alázatával, közös egyetértésben és összefogással kell tennünk. Imádkozzunk, és dicséretünk mellett ezekkel az élõ tettekkel magasztaljuk Istent!

Imádkozzunk!

Áldott légy Istenünk, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja és a mi Atyánk! Áldott légy, mert szeretsz minket, a Te teremtményeidet, és az a szándékod, hogy mindnyájunkat üdvözíts. Áldott légy, mert mindnyájunknak felajánlod Jézus Krisztus által a Te üdvözítõ szeretetedet.

Áldott légy, mennyei Atyánk, különösen azért a nagy ajándékodért, hogy Szentlelked felébresztette bennünk az egység utáni vágyakozást. A Te szándékod és szent Fiad, Jézus Krisztus kívánsága, hogy egy közösséggé legyünk, és együttesen hirdessük a fiatal nemzedéknek, hogy Te vagy a történelem Ura és az emberiség Üdvözítõje. Áldott légy, mennyei Atyánk, mert Krisztusban megáldottál minket minden lelki áldásoddal: megerõsítesz a hitben, az üdvösség reményében és az Irántad és embertársaink iránt való szeretetben. Legyen mindnyájunk élete és az egymással való közösségünk a Te dicsõséged magasztalására, aki Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel együtt élsz és uralkodsz mindörökkön örökké. Ámen.  

[VISSZA]