MISSZIÓS  KÖRKÉP - Evangéliumi Hírnök .

2003. április -  A JUGOSZLÁVIAI MISSZIÓRÓL KÉRDEZTÜK NYÚL ZOLTÁNT,  a délvidéki magyar baptisták vezetõjét

Nyúl Zoltán testvérrel beszélgettem az elmúlt hetekben. A márciusban megkezdett missziós beszámolók sorozatába kértem tõle egy írást. Ezúttal nem egy "körképet" kaptam, hanem egy speciális missziós ajtónyitásról szóló beszámolót. Nyúl Zoltán testvér elmondta, hogy Bács Tapolyán (Pacsértól mintegy 20 km-re) egy olyan intézmény létrejöttében segítkeznek, amilyen az egész országban sincs. A nyitott ajtó az evangélium továbbadásának is eszköze lesz, hiszen máris sokszor adódott alkalma arra, hogy Jézus Krisztusról, a Bethesdák irgalmas Uráról szóljon az érdeklõdõknek. Áldást kívánunk szolgálatukra.

BETHESDA

 

Elsõ találkozásunk két éve volt karácsonykor, amikor egy ismerõs újságírónõ felhívta a figyelmemet egy fogyatékosokkal, elsõsorban mozgássérültekkel foglakozó nõi csoportra. Egy üzemi étkezõ hideg-rideg termében néhány szelet kalács mellett "ünnepeltek". A Samaritan's Purse cipõsdoboz ajándékaival leptük meg õket. (Ezt az akciót már nyolc-tíz éve végezzük karácsonytájt, többezer csomagot kiosztva évente. Azt hiszem, ez alkalommal nagyon jól megtaláltuk a rászorulókat, akik önfeledten tudtak örülni minden apróságnak.) A kezdeti bizalmatlanság után -kik ezek, mit akarnak-, a csomagok tartalma oldotta a helyzetet. Amint kiderült, semmilyen állami intézmény nem gondol külön erre a gyermekcsoportra, ugyanúgy mások sem. Mi voltunk az elsõ szeretetszolgálat, akik meglátogatták õket. A beszélgetések, egyéni sorsok meghallgatása után döbbentünk rá a valós helyzetre. Felénk egyébként is az átlagembernek az jut, hogy tengeti az életét, mától holnap él, de akinek fogyatékos gyermeke van...! Orvostól orvosig rohan, kórháztól kórházig fut, gyógyszerhiány, kiadások véget nem érõ nehézségek közepette él. Valamit tenni kellene - gondoltuk. Kisebb segélyek beszerzése, eljuttatása után a következõ alkalommal Szenczy Sándor testvérrel látogattuk meg õket (A Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetõje). Egy dohos, penészes konyhában szorongtak, ahol se levegõ, se fény nem volt. Mozgássérült napközit szeretnénk létrehozni - mondták. Kis segítséggel adaptálható ez a helyiség. Már létrehoztak egy bejegyzett nõi szervezetet is, 5 (öt) dollár alaptõkével! Valamit tenni kellene - gondoltuk. A konyha mellett két nagyszoba, széles folyosó, romos épület volt. Amennyiben ez adaptálható lenne ...

 

A látogatás után postafordultával érkezett a jelzés - javítsátok amit lehet. Tavaly októberben belekezdtünk egy, szinte a lehetetlennel határos vállalkozásba. Amikor egészséges életképes személyek sem képesek a családjukat fenntartani, hogyan fogunk mi mozgássérült napközit létrehozni, és adományokból fenntartani. Belekezdtünk a felújításba a szülõk segítségével, saját önkénteseinkkel. A kezdetekben, akik csak megnézték az épületet, csak legyintettek - "nem lesz ebbõl semmi" - megjegyzéssel faképnél hagytak bennünket.

 

Aztán megmozdult valami...

Egy, az Ökumenikus Szeretetszolgálatnál beadott pályázatunk elfogadást nyert egyévi mûködtetésre. Három szervezet (Hera nõi klub, Baptista Szeretetszolgálat képviselete, és az Ökumenikus Szeretet Szolgálat helyi képviselete) megegyezett abban, hogy maximálisan a mozgássérült napközi ügye mellé áll, ugyanakkor helyi székházként használja az épületet.

      Azokban a napokban egy délutáni iskolai foglalkozás végén egy gyûlés szevezõdött. Egyik résztvevõje ismerõs volt. Beszélgettünk, majd úgy találomra rákérdeztem: nem támogatnátok egy mozgássérült napközit esetleg? Nem hitt a fülének - mivel a fogyatékosok éve a 2003-as év, egy ilyen projektum után kutattak! Hihetetlen? Nekünk igen. Gondviselés. Egy éjszaka alatt elkészült a projektum, és másnap elõadtuk a polgárok gyülésén a szomszédos kisvárosban, Topolyán. Jómagam ismeretlen falusi lelkészként jelentem meg, ahol a helyi vezetõk ismeretették a fontos közügyeket, majd szerénységem az egyetlen igazán komoly civil kezdeményezést. A tét nagy volt, ugyanis a jelenlevõ polgárok szavazatai jelentették a fontossági szempontokat. Iskolafelújítások, szülészetadaptációk közepette eltörpült egy kis "Bethesda-projektum", ahogy mi elneveztük ötletünket. Végül szavazásra került sor. A tizenegynéhány ajánlatból kiemelten fontos lett a Bethesda! A jelenlevõ néhány szülõ könnyekre fakadt. Mindennapi küzdelmes életükben végre egy kis reménysugár! Sorra hálálkodtak, nem tudták elhinni. Én is úgy éreztem, nem csak ember van a dolgok mögött.

      Az USAID helyi szervezete az ADF (America's Development Foundation) hivatalos projektumai közé emelte elképzelésüket. Kisebb-nagyobb támogatók sora jelentkezett, vagy mutatott készséget a segítésre. A hosszas egyeztesések közepette sokszor rámkérdeztek: - rendben van, segítünk, de mondja már el kérem, mi az a Bethesda?

      Isten Igéjét hirdethetem ilyenkor.

 

2002 karácsonyán már a félkész épületben ünnepeltük Megváltónk születését. Míg elsõ alkalommal húszan voltunk, most kicsi volt az épület. Kilencven-százan is lehettünk, és valahogy más volt a hangulat is. Bizakodóbb. Soli Deo Gloria.

      Egy kis fény az éjszakában, egy kis remény a reménytelenségben milyen sokat is jelent... Közhely ugyan, de most érvényes.

      A héten kezdõdik a teljes felújítás. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat alaptámogatását (és a többit - önkéntes munkát, adományokat, igéreteket) az ADF megtízszerezte! A projektum teljes összege így 25 000 US dollár!

      Így egy felújított, bebútorozott, jól felszerelt épületet kapunk, jó esélyekkel arra, hogy egy komoly mozgássérült központot alakítsunk ki, ahol testi, és reményeink szerint lelki felüdüléshöz is juthatnak az arra rászorultak. Persze, további támogatókra is szükségünk van folyamatosan, sok munkára, önkéntesekre, stb, de a lehetõség adott.

      Csoda ez egy olyan országban, ahol az utolsó évtized súlyos helyzetet teremtett gazdasági-politikai téren, ahol az átlagember nagyon magára van utalva.

 

      Úgy érzem, aktívan részt venni egy "Bethesda - napközi" létrehozásában, anyagi és lelki segítség megtalálása és továbbadása - ez is misszió. Ahogyan mi megtapasztaljuk ezt, úgy most mások is részesülhetnek benne.

      Fontos momentum még a helybeli média pozitív hozzáállása. Jó sajtóvisszhangja van a nonprofit vállalkozásnak.

      Hol ebben a lelki munka? Isten csodálatos módon utat nyitott nekünk egy kisvárosban, ahol már vannak érdeklõdõk az Ige iránt. Esetenként már voltak alkalmaink velük beszélni. Mint társalapítók, heti rendszerességgel tudjuk majd a májusra kész épületet használni. Terveink szerint keresztyén alaptanítások, bibliakurzusok, zenés evangelizációk várnak ránk és az érdeklõdõkre. Törõdésünket a szülõk odafigyeléssel viszonozzák. Szeretnénk velük is megismertetni a hit, a remény és a szeretet örök forrását.

      Folytatása -remélem- következik.

                                                           Nyúl Zoltán