Baptist TOP1000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Evangélumi Hirnök oldalak.

   Karácsonyi és év-végével kapcsolatos írások

ÜDVÖZÍTŐ KEGYELEM
Titus 2:11

 

Kelownai szolgálatomban több időm adódik arra, hogy a Biblia eredeti nyelvével, a göröggel foglalkozzam. Így adódott, hogy egy régi angol fordítású görög szótár került a kezembe és ott a kegyelem szót fordítgattam. A Szentírás a kegyelmet a charis szóval fejezi ki. És itt ezzel a szóval fordította: jóság. Isten jósága!
      Most karácsonykor gondoljunk elsősorban: az Isten Fia testet öltött, hogy megváltsa a bűnös embert. Ennyire jóságos az Isten. Ezért az ünnep adjon számunkra új értelmet és fényt a régi kifejezésben: jó Isten! Könnyelmű szavunkkal ne vétsünk ellene. Gondoljuk át minél többször, hogy a jó Isten az, aki Jézusban megjelent.
      Még arra is fölfigyeltem, hogy ez a szó: kegyelem a latinban gratiát jelent. Ez pedig valami olyant jelent, ami ingyenvaló. A kegyelem az Istennek ingyenvaló jósága. Nem azért ingyenvaló, mintha értéktelen volna.A bűn által megrontott emberi gondolkodás hajlandó az isteni kegyelmet megvetni és sárba dobni, éppen azért, mert azt Isten igyen, minden fizetség nélkül kínálja. Nem, az isteni kegyelem nem azért ingyenvaló, mintha értéktelen volna, hanem azért, mert olyan nagy király adja, aki egyáltalán semmit sem adhat másképp, mint ingyen.
      Az ige még azt is mondja: üdvözítő kegyelem! Attól félek, hogy a legtöbben megszoktuk már ezt a gyönyörű értékes kincset. A nyár folyamán otthon jártam, és egy fiúcskát - 10-11 éves lehetett - megkérdeztem, hogy mit jelent ez: üdvözülni. A gyors válasz ez volt: valakit köszönteni. Mis is valamikor betanultuk ezt a gyönyörű bibliai igét: "aki hisz, az üdvözül" , de lehet, hogy mára csak annyi maradt meg, hogy aki hisz, az illedelmes ember és üdvözli a járókelőket.
      Én hiszek az üdvösségben, hiszem a földi sátorház elbomlása után az örök, nem kézzel csinált hajlékot, hiszem, hogy a mostani tükör által, homályosan való látás után a színről színre valót. De félek, hogy akik az üdvösséget egészen a halál utánra halasztják, és e földön semmit sem kóstolnak meg az üdvösítő kegyelemből, amely már itt e földön meglelent, azok majd túl a földi életen sem fognak semmit megkóstolni, kimaradnak belőle. Mert az üdvözítő kegyelem beszél nemcsak a halál utáni üdvösségről, hanem már e földön bizonyossá vált, amit majd odaát fogunk kapni teljességben.
      Ez az üdvözítő kegyelem egyben Isten mentő kegyelme. Erre pedig mindenkinek szüksége van. A legjobbaknak is! Ha Isten megőrzött a bűmök sokaságától, akkor ez az Ő kegyelme és nem az ember érdeme. A mentő kegyelemre mindenkinek szüksége van, de mindenkinek elégséges is.
 
      Az ünnepek alatt borulj le a jászolnál, borulj le Jézus Krisztus keresztje előtt és mond el örömtől és hálától repeső szívvel: "Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme nekem is!"
            
Legyen igazi Karácsonyod!
 
Sok évvel ezelőtt a bátyámmal és sógórnőmmel együtt Erdélybe utaztam. Indulásunk előtt egy nappal hívő barátnőm kezembe nyomott egy Bibliát és kért, hogy vigyem át a határon és ott adjam oda valakinek. Hogy kinek, azt nem mondta meg. Gondoltam, majd csak látunk az úton egy felírást "Baptista Gyülekezet" és majd ott hagyom a Bibliát. Nem így történt, hiába meresztgettem a szemem. Az utolsó napon, amikor Kolozsváron voltunk, kinéztem az utcán egy magyarnak látszó nénit és megszólítottam:
      - Néni kérem, meg tudná nekem mondani, hol van a Baptista Imaház?
      Az idős asszony nem csak hogy beszélt magyarul, hanem olyan kedvesen és részletesen magyarázta el az utat, hogy szinte biztos voltam, ő is járt az imaházba. Meg is kérdeztem:
      - Tetszett már ott lenni, a gyülekezetben?
      - Már hogyne lettem volna, én ugyan pünkösdi vagyok, de jól ismerem a baptistákat - volt a válasz.
      - Akkor nem is megyek tovább, itt van ez a magyar Biblia, majd csak tetszik valakit találni, aki használni tudja.
      A testvérnő nagyon megörült és elmondta, éppen most imádkoztak, hogy az Úr küldjön nekik egy Bibliát, mert valaki megtért és kellett volna neki. Láttam rajta, hogy boldog lenne, ha neki adnám a Bibliát, de felajánlotta, hogy elviszi a baptistákhoz, ha úgy szeretném.
      - Nem, nem - tiltakoztam - nekem csak az a fontos, hogy valaki használja. Biztos voltam, hogy a Biblia jó helyre került, de azért sajnáltam, hogy nem találkoztam Kolozsváron baptistákkal.
 
      Néhány évvel később meghallottam, hogy egy ifjusági csoport készült Erdélybe gyülekezeteteket látogatni. Szerettem volna hozzájuk csatlakozni, sajnos azt mondták, hogy már minden helyet lefoglaltak, de ha magam gondoskodok a szállásomról, akkor velük mehetek. Beleegyeztem, gondoltam könnyen találok egy szobát ugyanabban a szállodában, ahol a bátyámmal együtt voltam korábban.
 
      Késő este volt, amikor Kolozsvárra értünk. A fiatalok, akiket barátaik vártak az állomáson, autóba ültek és elmentek. Reméltem, hogy találok egy taxit, ami elvisz a város közepén lévő szállodába, de nem volt, még embert sem láttam, akitől megkérdezhettem volna az utat. Csak a kutyák ugattak. Nem féltem, de azért nem szerettem volna az éjszakát az állomáson tölteni, ezért imádkoztam, hogy legalább jönne valaki, aki útba igazít.
      Néhány percen belül egy idős ember közelített hozzám és megszólított:
      - Szállást keres?
      - A szállodába szeretnék menni, de nem tudom az utat - feleltem.
      - Nekünk van egy szobánk, ahol megszállhat, a szálloda messze van, a feleségem nagyon örülne a vendégnek - ajánlotta az idős ember.
      A férfi, lehetett hetven és nyolcvan között, megbízhatónak látszott. Ma már félnék egy ismeretlennel elmenni, nem is ajánlom a fiataloknak, de azok az idők még másak voltak és egyébként is úgy vettem az ajánlatot, mint választ az imámra. A bácsi kivette az egyik táskát a kezemből és egy darabig csendben mentünk a sötét utcákon.
      - Mi szél hozta Kolozsvárra, járt már itt valaha? - kérdezte félúton.
Elmondtam, hogy baptista vagyok, egy ifjúsági csoporttal jöttem látogatóba, mert évekkel ezelőtt, amikor itt voltam, nem tudtam elmenni az imaházba, csak egy Bibliát adtam egy idős hívő asszonynak az utcán.
Az ember megállt, letette táskámat a földre, rámnézett, tágra meresztett szemekkel, majd lassan, szinte szótagolva mondta:
      - Az az asszony... akinek a Bibliát adta... a feleségem!
Micsoda nagy öröm volt ismét találkozni a testvérnővel és megtudni, mi lett a Biblia sorsa. A fél éjszakát átbeszélgettük, dicsőítve az Urat a sok közös hitélményért, amiket megoszthattunk egymással.
     
      Hívő életem kezdetén nagyon sok, a fentihez hasonló megtapasztalásban volt részem. Később ezek az élmények egyre ritkábbak lettek, vagy pedig én szoktam egyre inkább úgy hozzájuk, hogy már semmi csodálatost nem láttam bennük.
      Most, hogy már hét éve Clevelandban élek, és látszólag semmi rendkívüli nem történik az életemben, néha már kezdtem arra gondolni, hogy a csodálatos megtapasztalások ideje lejárt számomra, ezeket azért adta az Ur, hogy sarjadozó hitemet erősítse, de egy érett hívő ezek nélkül is kell, hogy hűségesen szolgálja az Urat...
      Azonban azt nem mondhatnám, hogy magamra hagyott az Úr. Ha jól megnézem, életem sok apró eseménye mögött nehéz lenne nem felismerni az Ő vezetését. Csak egy példát említek, ami nemrég történt és elgondolkodtatott, mondhatnám felébresztett és arra késztetett, hogy számoljam meg már az áldásokat, amiket a mostani időkre rendelt az Úr, ahelyett, hogy örökké magamat sajnálnám.
      Egy idős házaspár könyvtárában törölgettem a port. A bácsi száz két éves, a felesége ápolja, aki egy néhány évvel fiatalabb. A könyvek között észrevettem egyet, ami nekem is megvolt, még Afrikában vásároltam egy könyvesboltban, amikor misszionáriusként ott szolgálatam. Amikor a háború miatt haza kellett jönnöm, a könyv ott maradt. Nem "bestseller", nem olyan könyv, amiből sok példány forog kézen ezen a világon. Misszionáriusokról szól, akik a XX. század elején szolgáltak kelet Afrikában, majd pedig a világháború miatt ott kellett hagyni a helyüket és csak tíz évvel később folytathatták a munkájukat.
      Elkértem a könyvet a házaspártól, hogy újra elolvassam, és felbátorodjam azoknak a misszionáriusoknak a példáján, eredményén, akiknek hozzám hasonló módon ott kellett hagyniuk a szolgálatukat, de a munka nem szenvedett hiányt, mert az Úr jobban megáldotta a folytatást, mint a kezdetet.
      Amikor kinyitottam a könyvet, láttam, hogy az dedikálva van az idős házaspárnak az egyik misszionárius által, akiről a könyv szól, és aki azok között az első misszionáriusok között volt, akik Ethiópiában a huszas években a missziót kezdték. Kiderült, hogy ez a misszionárius a száz két éves embernek a bátyja és sokszor töltötte a szabadságát abban a házban, ahol én minap a port törölgettem... Ne mondja nekem senki, hogy ez véletlen, hogy Magyarországról elmegy valaki Afrikába, majd onnan Amerikába, és ott találja magát annak a házában, akinek a testvéréről Afrikában könyvet olvasott... Nem, ez nem azt jelenti, hogy most Ethiopiába akarok menni, de még ez is lehetséges. Talán majd Sierra Leone után, ahova jövőre, reménységem szerint, egy néhány hónapra visszamehetek.
 
      Kétségtelen, hogy hitünk, szolgálatunk, Isten iránti hűségünk nem alapulhat megtapasztalásokon, hanem Isten kinyilatkoztatott igéjén, és akkor is hűségeseknek kell lennünk, amikor nincsenek jelek és csodák. De a találkozások, azok mások. Mindig az az ember a legfontosabb, akivel éppen összehoz az Úr, mert egyetlen találkozás sem véletlen az életünkben. Valakit küld az Úr hozzánk, vagy valakihez minket küld az Úr, azért, hogy a "titkos bánya mélyében" formáló terveit kibontakoztassa. Ahogy az angyalt küldte Máriához az idők teljességében. Ez volt a legnagyobb Találkozás Isten és ember között, amikor az örökkévaló Fiú megfogant egy nő méhében.
      Karácsony közeleg, az Úr találkozni akar veled is. Ismerd fel Őt a tervezett és a "véletlen" találkozásokban. Ismerd fel Őt szüleid, barátaid, szeretteid szemében, de ismerd fel Őt abban is, aki a segítségedre szorul, az idegenben, a szegényben, betegben, nyomorékban. Azonban mindenek felett ismerd fel Őt a szelíd hangban, amely szállást kér a Te szívedben is. Ne mulaszd el a nagy Találkozást az Isten Fiával! Legyen igazi Karácsonyod!
            Füredi Kamilla

Csendes éj
 
1818-ban vándor színészek egy csoportja az osztrák alpok kis városaiban és falvaiban előadásokat tartott. Egy este a színészek Salzburg közelébe Obendorf kis falujába érkeztek, hogy a karácsonyi történet évnkénti előadását megtartsák. A terv szerint az előadást a St. Nicholas templomban szerették volna megtartani, viszont az orgona fújtatóját az egér megrágta, amit az előadás idejére nem tudtak megjavítani. Ezért az előadást egy magán lakásban mutatták be, amin Josef Mohr a helyettes lelkész is részt vett. Mohr-ra a történet előadásának egyszerűsége és a színészek őszintesége olyan nagy hatást gyakorolt, hogy a karácsonyi történet igazi jelentőségén elkezdett elmélkedni.
      Az előadás után Mohr a frissen esett hóban, egy kis hegyi ösvényen hazafelé ballagott. Letekintve az alatta elterülő kis falura Mohr-ra mély hatást gyakorolt a téli éjszaka ragyogó szépsége és magasztos csendje. Ahogy a gondolatai az első Karácsonyra visszatértek, amikor az angyalok azon a szent éjen a félelemtől remegő pásztorokkal az örömhírt közölték, Mohr elméjében egy vers kezdett formálódni, ami így kezdődne: "Csendes éj, szentséges éj."
      Hazaérkezve a lelkész a költeményt gyorsan leírta. Nagyon örült volna, ha a költeményt a közelgő karácsonyi istentiszteleten elénekelhették volna, viszont az nem volt megzenésítve. Másnap Mohr a költeménnyel átsietett Franz Gruberhez, jó barátjához, aki egyben a templom orgonistája volt. A hír szerint Gruber Mohr költeményét még aznap megzenésítette.
      A kis templomban Karácsony napján az összegyűlt híveknek Mohr és Gruber elénekelték az új éneküket. Mivel addigra az orgonát még nem javították meg, Gruber az éneket gitáron kisérte.
      Néhány héttel később az orgonajavító megérkezett a templomba. Amikor a munkáját befejezte, Gruber leült az orgonát kipróbálni. Az első ének, amit az orgonán lejátszott a karácsonyi szerzeménye volt. Mivel az orgonajavítóra a szöveg és a dallam mély hatást gyakorolt, a zeneművet haza vitte alpesi falujába, ahol a tehetséges Strasser nővérek az éneket megtanulták és a környéken elterjesztették.
      A Strasser kvártett éneke szenzációt keltett és a "Csendes éj" kezdetű ének hamarosan Europa kedvenc karácsonyi énekévé vált. Az éneket azóta a világ sok nyelvére lefordították. Magyarra valószinűleg a századforduló körül fordíthatták le. Ennek a szép karácsonyi éneknek a szövege így hangzik:
 
Csendes éj! Szentséges éj!
Mindenek nyugta mély.
Nincs fent már csak a szent szülepár,
Drága kis dedük álmainál;
Szent Fiú aludjál! Szent Fiú aludjál!
 
Csendes éj, Szentséges éj!
Angyalok hangja kél.
Halld a mennyei halleluját,
Szerte zengi e drága szavát:
Krisztus megszabadít, Krisztus megszabadít.
 
Csendes éj! Szentséges éj!
Szív örülj, higyj, remélj!
Isten szent Fia hinti reád
Ajka vígaszt adó mosolyát,
Krisztus megszületett, Krisztus megszületett!
 
      A "Csendes éj" kezdetű ének ma is olyan szép és megható, mint amikor abban a kis osztrák faluban 186 évvel ezelőtt először énekelték. Évről évre az Úr Jézus Krisztusnak, a mi Megváltónknak kijáró tisztelettel nagy örömmel énekeljük ezt az éneket.
      Állj meg egy percre kedves Barátom és gondolkozz el arról a végtelenül nagy tényről, hogy Jézus érted jött le a földre, mert a szeretetében és békéjében kíván részeltetni. Habár a karácsonyi ünnepek alatt úgy gondolunk rá, mint jászolban született szent Gyermekre, ne feledjük el, hogy ő az Isten Fia, aki a bűneinkért a kereszten halt meg. Hamarosan azonban, majd mint hatalmas Király fog majd megjelenni ítélni eleveneket és holtakat. Azért imádkozom, hogy a bűneid átkától téged is megszabadítson és tiéd legyen az örök élet! Övé legyen a dicsőség örökkön örökké!
                 Fordította: Steirner József

AZ ÚR KÖZEL
Részletek Faulkner Terézia leveléből
 
... Egy ének szövege jut eszembe:  "Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk." Az Úr közelségét állandóan érezzük. Ezért is mondhatjuk, hogy A Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.@ (Fil 4:13) Már maga az a tény, hogy élünk és alkalmunk van bűneink megvallására, ez is hálára kötelez bennünket az Úr iránt. Ő táplál mindannyiunkat naponként, úgy lelki, mint testi eledellel. Azt a drága ígéretet is megadta számunkra, hogy készít részünkre egy jobb hazát, ahol nem lesz fájdalom, könny és szenvedés (Jel 7:14,17).
      Az engedelmesség és a hálaadás nem természetes nekünk. Ezért is biztat, figyelmeztet az Ige bennünket: "Hálával áldozzál az Istennek és teljesítsd a Felségesnek fogadásidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50:14-15) Vegyük figyelembe a sorrendet: ígéret, áldás és szabadítás. Isten betartotta az Ő ígéretét, de mi nem. Elhalmozott áldásaival, de az ember hálátlan maradt. Vétkezett, ezért van szüksége a szabadításra. Viszont SZABADÍTÓBÓL csak egy van, az Úr Jézus Krisztus. Aki Őt elutasítja, szabadító nélkül marad.
      Ó, de sokat írhatnék még erről... Míg ezeket a gondolatokat fejtegetem, több minden fut keresztül az agyamon... itt, Amerikában, ahol sok eső kellene, szárazság van és tűz-vész. Házak, erdők égnek le, felismerhetetlen a táj a katasztrófa után. A másik helyen pedig árvíz van. Pusztító tornádók. A hurrikán katasztrófája Floridában, Emberek tűntek el, váltak otthontalanná. Házak dőltek össze egy pillanat alatt. Mit is mond Jeremiás próféta? "És még szívükben sem mondják: Ó, csak félnők az Urat, a mi Istenünket, aki esőt, korai és késői záport ad annak idejében; az aratásnak rendelt heteit megőrzi számunkra! A ti bűneitek fordították el ezeket tőletek, és a ti vétkeitek fosztottak meg titeket e jótól!" (Jer 5:24-25)
      Az Úr kegyelmes hozzánk! Erről is írhatnék bővebben, de ti is látjátok az utolsó idők jeleit.
      Minden ajándék, az is, hogy még élünk és szolgálhatunk. Meddig? Azt csak az Úr tudja.
 
      *Szeretettel köszöntjük Faulkner testvérnőt 81-ik születésnapja alkalmából.

John Milton:
A VAK SZONETTJE
 
Tünődöm olykor, mért szállt rám homály
éltem felén? E tág föld vak legén
talentumom tétlen márt rejtem én,
mely így elásva bennem kész halál?
 
Ha majd a számonkérő óra száll,
Uram feddése nem lesz-é kemény?
"Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény?" -
lázongok halkan. Ám vigaszt talál
 
türelmem és szól: "Senki sem viszen
méltó munkát Elé. Csak tűrd szelíd
Igáját, úgy a jó. Hisz Ő a szent
 
király. A szárazföldön és vizen
sürögteti szolgái ezreit
s az is cselédje, ki csak vár s mereng."
        Ford: Tóth Árpád
 
ÜNNEPEK UTÁN
 
Elmúltak mind az ünnepek.
Néped eljött,
ott volt,
Rád figyelt.
S Te szóltál velünk.
 
Mostmár tekints kegyelmesen ránk,
s szerelmed hívja szárba,
s bontsa kalászba
az igemagvakat!
 
Éltess,
mert jönnek már a hétköznapok,
s nem vár az idő,
a föld,
a gép!
Munkánk végzéséhez is
Te adsz erőt:
fölvenni és letenni,
győzni és megpihenni.
 
Bátor munkásai vagyunk
a földnek,
hiszen miénk,
mert nékünk adta Isten.
S míg munkáljuk az emberiség
javát:
éhséget csillapítunk,
ruhát szabunk,
békét kötögetünk,
nem feledjük
mi legfontosabb:
az evangéliumot;
hogy Isten szeret,
hogy Fiát elküldte nékünk,
hogy Jézus életét adta értünk.
 
Jöjj Mester!
Annak, ki minket így szeret
itt a helye közöttünk.
Jöjj,
hétköznapjainkban is
foglald el a fĹ helyet!
Jöjj fénysugár,
s vezess!
Veled boldog a földi élet,
s Veled miénk a Menny is.
       Herjeczki Géza