EVANGÉLIUMI HÍRNÖK - FÜREDI KAMILLA misszionárius oldala .

A magyar és angol nyelvű anyag vegyesen, ahogy azok a lapban megjelentek
English and also Hungarian articles

 

Aki támogatni szeretné Füredi Kamilla testvért Sierra Leone-i missziómunkájában az imádságon kívül anyagiakkal is, csekkét szövetségünk pénztárosához, Drescher Lajos testvérhez küldheti (címe a "szövetség" oldalunkon). A csekket a szövetségünk nevére kell kiállítani és a csekk bal alsó sarkába föltüntetni Füredi Kamilla nevét. (Ez természetesen amerikai olvasóinkra vonatkozik.)

2006. december

Újpest protestáns gyülekezetei 2006 október 27-én a külmisszió felé tekintettek. A város-részben szolgáló lelkészek közös gondolata volt, hogy minél láthatóbb módon fejezzék ki a keresz-tyének egységét, és bizonyítsák, hogy egy Atyának gyermekei, egymásra partnerként, sőt szolga-társként tekintenek és a reformáció örököseiként együtt ünnepeltek.
      A reformáció ünnepét ezúttal a baptista imaházban tartották meg. A hét nyitányaként ünnepi orgonahangversenyre került sor, amely egyben jótékonysági célt is szolgált. Házigazdaként Mészáros Kornél baptista főtitkár köszöntötte a megjelenteket, Ő most az újpesti baptisták ügyintéző lelki-pásztora. Az előadók és a hallgatók mind Füredi Kamilla, Sierra Leone-ban szolgáló baptista misszionárius munkáját kívánták támogatni. Az est művésze Pálúr János református orgonaművész, a Fasori református templom orgonistája volt. Az ige üzenetét Solymár Péter Tamás evangélikus lelkész tolmácsolta. Marosi Nagy Lajos, a gyülekezet presbitere, az Afrikában szolgáló misszionárus levelét ismertette.
      Pálúr János orgonaművész istenáldotta tehetsége méltán váltotta ki a hallgatóság elismerését. Az a mesterségbeli tudás, amellyel megszólaltaja az orgonát különleges tehetségével és istenhívő lelkiségével párosul. Ez teszi Pálúr János hangversenyeit feledhetetlenné. Valaki azt mondta a hang-versenyt követő szeretetvendégségen: "Így még nem hallottam szólni az újpesti orgonát"– kifejezve ezzel azt a lelki-szellemi élményt, amelyet Pálúr János orgonazenéje adott a gyülekezetnek. Testvérünk előadásán valóban átsüt az a plusz, amit Istentől kapott és az az igyekezet, amit Istennek kíván visszaadni előadásain keresztül.
      Pege Aladár, a nemrég elhunyt világhírű bőgővirtuóz beszélt egyszer arról, hogy nem tud mindenki improvizálni. Ezt nem lehet megtanulni – mondta, az improvizáció egy olyan plusz isteni ajándék, amely nem mindenkinek adatott meg. Ez az isteni plussz teszi különlegessé a megszólaló improvizációkat. Pege Aladár szerint lehet valaki nagy zeneszerző akkor is, ha nem kapta az improvizáció ajándékát pl. Bartók Béla, ugyanakkor neves zeneszerzők, mint Beethoven improvizációs készségüket művészetük megkoronázásaként csillogtathatják.
      Pálúr János ezzel a különleges isteni adománnyal szolgált hangversenye kezdetén, amikor a reformáció himnuszára, az “Erős vár a mi Istenünk” ének dallamára improvizált. Két francia szerző műve is felhangzott az est folyamán. Duruflénak a “Jézus az én örömöm” kezdetű Bach korálra írt feldolgozása, valamint Eugène Gigout Scherzója. Pálúr János két évig tanult Párizsban a Notre Dame orgonaművészénél Oliver Latry-nál. Egy életre meghatározó élménnyé lett számára a Párizsban töltött idő, a mintegy két esztendő. Koncertjeiről azóta nem hiányoznak a francia szerzők művei.
      Az est középpontjában Liszt Ferenc: Ad nos ad salutarem undam – "Az üdvösség hullámához, ti szomjazók, jöjjetek!" – kezdetű korál dallamára írt fantáziája és fúgája állt. Bensőséges piánók és diadalmas forték váltották egymást, a neves magyar zeneszerző, mintegy félórás orgonaművének előadása során. A zeneszerző első, monumentális orgonadarabjában nagyszerűen fejezte ki lelke vívódásait, és zenében válaszolt a feldolgozott korál hívogató szavára. Igazi művészi élményt jelentett a mű és a nagyszerű előadás hallgatása. Az est zenei élményét a 91. genfi zsoltár dallamára felhangzó improvizáció zárta.
      Igei üzenet és a fekete földrészről, az afrikai Sierre Leone-ból küldött misszionáriusi levél érdekes gondolatai szakították meg időnként a zenehallgatást. A zene és az elhangzó nemes gondo-latok kölcsönösen emelték a hallgatók lelki élményét. A szent zene által teremtett meghitt hangulat Isten közelébe emelte a megjelenteket és hálaadásra hangolta az ökumenikus gyülekezetben jelenlevők szívét. A jótékonysági hangversenyen összegyűjtött mintegy 210.000 forint adományt átutaltuk Füredi Kamilla misszionárius számlájára. Az a vágyunk és imádságunk, hogy az újpesti "jókedvű adakozás" ezúttal hadd építse Afrikában Isten országát.
              Marosi Nagy Lajos

„Egy misszionárius levelei"

Füredi Gabriella Kamilla naplója hiánypótló a magyar baptista irodalomban. Ő a ’89-es rendszerváltás utáni első magyarországi misszionárius, aki Isten hívásának engedve Afrikába utazott, hogy megossza az evangélium üzenetét Sierra Leone népével.

      Első hallásra még romantikusnak is tűnhet egy ilyen vállalkozás. Sokan voltak már olyanok a történelemben, akik szerették a kalandot és az új kihívásokat és elindultak távoli egzotikus népek közé, hogy rövid ott tartózkodás után, beletekintve a bennszülöttek küzdelmes életébe, gyorsan visszatérjenek korábbi biztonságos környezetükbe.

      Egy misszionárius élete azonban nem ilyen. Ezt isteni elhívás nélkül nem is lehetne fölvállalni. Az Ő Lelkének érintése, ereje, vezetése nélkül kudarcra ítélt vállalkozás lenne. Akit viszont Ő hív el, Ő készít fel, Ő tölt be Szentlelke teljességével és erejével, abban túláradó szeretet, együttérzés, segítőkészség ébred a lelki és anyagi szükségben élő embertársa iránt.

      Füredi Kamillát úgy ismertem meg, mint aki vallásos háttér nélkül nőtt fel, de Isten Lelke megragadta, hitet ébresztett benne, szellemi családjának tagjává tette. Szolgálatát először a Budapest-Kispesti Baptista Gyülekezetben kezdte meg. Majd a Magyarországi Baptista Egyház (MBE) központ irodájában kapott munkát. Ez idő alatt intenzív nyelvtanulásba kezdett, és szerzett teológiai diplomát a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző Intézetében.

 

      Tanulmányokat folytatott Svájcban a Zürich melletti Rüschlikoni Nemzetközi Baptista Intézet (SITE) nyári egyetemén. Először az Európai Baptista Misszió (EBM) kötelékében nyílt lehetősége Afrikába utazni. Sierra Leone akkoriban véres polgárháborúba sodródott. Az országban tevékenykedő misszionáriusok élete is kockán forgott. Kamilla is nagy nehézségek között menekült ki a háborús körülmények közül. Először Magyarországra tért vissza, de nem találta lelke nyugalmát. Kereste a módját, hogy miként térhetne vissza a korábbi misszióföldre. Kezdetben ez teljesen reménytelennek tűnt.

      Aztán az Egyesült Államokba, Cleveland (Ohio) városába települt át, azt remélve, hogy talán onnan nagyobb eséllyel juthat vissza Afrika földjére. Hosszan tartó imádságos időszak következett, aztán ismét megnyitotta Isten az ajtót előtte. Most már az amerikai és az óhazai magyar testvérek összefogásának és hathatós anyagi támogatásával indulhatott vissza a megkezdett lelki munka folytatására.

      A kedves Olvasó, egy misszionárius ún. „imaleveleit" veheti a kezében. Ez által betekinthet egy missziómunkás mindennapi életébe, gondjaiba, sikereibe és kudarcaiba. A végzett lelki munka örömeibe és kétségeibe. Munkatársaival, barátaival, lelki testvéreivel való kapcsolatrendszerébe. Ezek a levelek arra is serkentenek, hogy bizonyos mértékig mi is bekapcsolódjunk a Jézus Krisztus által meghirdetett nagy misszióparancs teljesítésébe: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népeket, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:18-20)

      Talán nekünk sohasem adódik arra lehetőségünk, hogy Afrikába menjünk a misszióba. Azzal viszont, ha imádkozunk az ott munkálkodó misszionáriusunkért és anyagiakkal is támogatjuk hűséges szolgálatát, részt vállalunk a világmisszió eredményes előmozdításában.

      Ennek a könyvnek az eladásából származó bevételével ugyancsak Füredi Kamilla missziós tevékenységét kívánjuk támogatni. Kérem testvéreimet, hogy tekintsük szívügyünknek misszionáriusunk lelki és anyagi támogatását!

      Dr. Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház Elnöke

A könyv megrendelhető a Baptista Könyvesboltban 1500 Ft-os áron a következő címen: 1068. Budapest, Benczúr u. 31. Tel: +36-20-886-0011.

2006. november

Hosszú az út...

 

Néha elgondolkozom azon, hogy vajon mennyi ideig tartott, amig Ábrahám eljutott a földre amit az Úr mutatatott neki és imádkozom, hogy az én útam Clevelandbõl Makeniig legyen egy kicsit rövidebb. A héten van a 2006-os Sátoros ünnep, eszembe jutott a

pusztában vándorló Izrael is és könnyen felfedeztem némi hasonlóságot az õ útjuk és az enyém között. A különbség az, hogy évek helyett én csak napokat számolok. Augusztus 2-án hagytam el Clevelandot, ugyan e hónap 31-én Budapestrõl is elrepültem és még nem

érkeztem meg… Ez csak Magyarországtól számolva is több mint negyven nap.

      Nem, a baj nem az "Arany Szabály" nevű kis Mennonita Utazási Társasággal van, ahol a jegyemet vettem. A testvérek, akiknek az irodájuk az Ohio-i Ámish vidék közepében, Walnut Creekben van, mindent megtettek, hogy megtalálják a lehetséges legolcsóbb jegyet és a legmegfelelõbb útvonalat, hogy célomhoz jussak. Ebben a terrorizmustól fenyegetett idõben valóságos csoda volt, hogy nem késtem le egyetlen átszállást sem és egyetlen repülõjáratot sem töröltek. Lehetséges hogy a testvérek néha imádkoznak is a jegyek felett, amit eladnak? Bárhogy is, valaki értem jól imádkozott…

      Azonban még mindig szükségem van az imádságotokra. Még mindig Freetownban vagyok, és az út Freetownból Makeniig hosszabnak tünik, mint az út Clevelandbõl Freetownig. Érkezésemkor a tulajdonos, akinek a házát egy évre kibéreltem, két évi lakbért követelt, hogy abból renoválni tudja a házat. Hála az Úrnak, gondoskodott arról, hogy ki tudtam fizetni, amit kért de ennek ellenére a ház még nem készült el. Így ahelyett, hogy a Bibliát tanítanám, minden héten úton vagyok, három-négy óra egy út Freetownból, hogy szemmel tartsam az építkezést, és buzdítsam a munkásokat. Kevés az eredmény. Még azután is, hogy Makenibe fogok költözni, nagyon sok munka lesz, mire elkezdhetjük a tanítást. Fel kell szerelni az áramfejlesztõt, a víztartályt, megjavítani a bejárót, szúnyoghálót tenni az ablakokra, bútort, hűtüszekrényt, edényeket stb. vásárolni az iskolának és magamnak. Teljesen üres házba fogok beköltözni, mindenem, amim korábban volt, eltünt a háború alatt. Már elkezdtem a vásárlást és az üzletek nézését.

      Azonban mégha a háztulajdonos és a munkások lassúak is, "nem alszik és nem szunnyad az Izrael õrizõje" hanem csodálatosan vezéreli az útamat. Makenit látogatva sikerül megbarátkoznom több és több emberrel, a helyi lelkipásztorral és a feleségével, a

gyülekezeti tagokkal, a lehetséges új tanulókkal, a jövõbeli lelki családommal. Mindannyian lázasan várnak, bár több baptista gyülekezet van a környéken, én leszek az elsõ baptista külmisszionárius, aki ott fog lakni velük. Még a megye fõnõk is tud az

érkezésemrõl, amikor véletlenül össze futottam vele, barátságosan üdvözölt.

      Kiderült, hogy az Úr más csodákat is tesz. A svájci kormány egy nagy áramfejlesztõt adományozott Makeninek, még nem mûködik, de legalább reménykedhetem, hogy néha lesz áram a városból is és nem kell minden este a saját generátoromat használni. Néha már erõs fejfájásom van a vendégházban az EBM telep generátorának a hangjától és füstjétõl, ami a hálószobám mellett pöfékel. A párnámnak mindig olyan szaga van mintha valaki petroleumot vagy benzint öntött volna rá. Mostanában Freetown hetente öt napig

van áram nélkül és a generator napi hat-hét órát is jár.

      Az is váratlan meglepetés volt, hogy felfedeztük, a városi vízvezeték éppen az én házam elõtt van a földben, remélhetõleg csatlakozhatom rá. Lehetséges, hogy az e-mailemet is meg tudom majd nézni. Amikor benéztem az Egyesült Nemzetek helyi irodájába,

megígérték, hogy használhatom az Internetüket, ha elõre bejelentkezem. Azt is hallottam, hogy egy Internet szolgáltató is készül Freetownból Makenibe költözni.

      Kész voltam, hogy egy olyan helyen éljek, ahol se villany, se víz, se Internet, de az Úr megelõzött és készíti mindezt. Nem csodálatos? Kérlek imádkozzatok a város jólétén, ahol élni fogok…és biztonságért is, még mindig vannak olyan emberek, akiknek a jelenléte fenyegetõ a város békés lakosságára.

      A ház nagyobb, mint gondoltam, ez nem az én választásom volt. Az emberek, akik kinézték, szerettek volna valamit találni a város közepében egy viszonylagosan biztonságos helyen és ez volt az egyetlen lehetséges megoldás. Az Úr akaratát kell

ebben felismernem. Az elõadásokat a nappalimban fogjuk tartani, azok a tanulók, akik a környezõ falukból jönnek, az egyik hálószobában lesznek elszállásolva. Bár a jövõben más egyházkerületekben is be kell indítanom a tanfolyamot, Makeni marad a Baptista

Biblia Iskola központja. Ki tudja, talán az Úr így akarja lerakni az elsõ Baptista Teológiai Szeminárium alapjait Sierra Leonéban.

      Amíg nem költözhetek Makeniba boldogan kísérem figyelemmel azoknak a Freetown -i BBI tanfolyam hallgatóinak a fejlõdését, akik tavaly kezdték el a tanulmányaikat. Mind kiváló emberek és nagy öröm õket segíteni. Köszönöm, hogy imádkoztok értük. Kérlek

imádkozzatok egy fiatal emberért, Ibrahimért is, aki vegyes hitû családban él. A szülei már megtértek, de a nagymama még mohamedán. Ibrahim lelkileg az Iszlám és a Keresztyénség között van. Sikerült elhívnom egy élõ gyülekezetbe és bemutattam õt ott az elõljáróknak. Kérlek imádkozzatok azért, hogy komolyan és véglegesen Jézus mellett tudjon dönteni.

      Imádkozzatok értem is, jó egészségért, erõért, bölcsességért, mennyei vezettetésért és védelemért, hogy amint jõvõbeli otthonom és a Makeni-i BBI felszerelésén dolgozom, senki se használjon ki, vagy lopjon tõlem. Imádkozzatok a lelki jólétemért is. Az

Európai Baptista Misszió vendégházában élve, mint az egyetlen amerikai-magyar misszionárius sokszor érzem magam egyedülinek és kirekesztettnek. Ez néha igazi sátáni támadás rajtam. Jelen munkám úttörõ munka, olyan csodálatos lehetõség, amelyben korábban még nem volt részem. Nagyon hálás vagyok azért, hogy részt vehetek ebben a munkában és mindig figyelmeztetem magam, hogy a munkámra koncentráljak és ne foglalkozzak az érzelmeimmel. De azért mégis vannak érzelmeim is… Köszönöm, hogy gondolatban és imádságban mellettem álltok. Ha vannak ima kéréseitek, csak bátran osszátok meg velem, amikor együtt vagyok a BBI hallgatókkal kérem õket hogy imádkozzanak azokért, akik írtak nekem. Az Úr áldjon mindnyájatokat.

               Testvéri üdvözlettel, Kamilla

2006. october

It is only a few weeks that I arrived to Sierra Leone but it feels if I have been here already for years. The journey was long and stressful; not only the elevated airport security measures drained me out, but the fact, that I didn’t have any idea where would I spent the night after my arrival. The original plan was that I would move as soon as possible to Makeni and settle down there, but the house that we rented was not ready yet, and the money for the work that we sent in advance didn’t arrive. So I guessed instead of going to Makeni I should spend some time in Freetown.

      Trying to overcome fear of the unknown I meditated on encouraging words of the Bible and deep in my soul I prayed again and again with the fragment of a song "Make this journey be a blessing…" I was sure that somebody would wait for me, if not at the airport at Lungi, than at the other end of the helicopter line, in Freetown. Just before I left Budapest, my supervisor from Detroit informed me that maybe Hans, the Dutch missionary would pick me up, though he was not sure about that. As I was waiting for my suitcase I wanted to give a call to Hans but my mobile phone didn’t work. Celtel, a Sierra Leonean telephone company disconnected my phone because of the five months inactivity.

      I checked in at 5.30 AM at the airport in Budapest and arrived to Sierra Leone around 21 PM at local time. It was already 11 PM in Hungary so I was pretty tired. I had to wait long for my suitcase so I reached only the last helicopter. It was dark and raining when I arrived to Freetown, but I have seen from far that Hans was there.

      He took me to EBM compound. I didn’t expect this because a few month ago it was said that the guesthouse would be occupied by a new missionary family from Norway and by two new German volunteer. However, one of the German volunteer was not able to make the mission trip, so there was an extra room waiting for me; exactly the one where I slept a few months ago.

      I was very thankful for Hans and his wife, Aisha that they "rescued" me and allowed me to stay with them though they were very busy with the new missionaries. Since I am not EBM missionary anymore I was not encouraged to participate in their activities. In this way I felt a little bit isolated but at least I had more time to prayer and preparing for the work.

      Though it is raining almost every day the weather is pretty hot. In spite of that in a few days I became so sick, that I had to stay in room almost for a whole week. No, it was not malaria, but kind of flu; sneezing, coughing, running nose…I am much better now, thank God.

      It is time to count my blessings as well…

      Not only my suitcase, hand luggage and computer arrived together with me, but in a few days the "lost" money for the rent as well. The landlord now is busy renovating the house and I have a good hope that in a few weeks I can move there.

      The car that I left in Freetown is still working though I had to have repaired a few things on it. The leader of the Bible Institute in Freetown and Gibril, the mechanic took good care of it.

      The BBI in Freetown doing well, they just had a break but they will resume the lectures this week.

      I already met the superintendent of the Makeni Baptist Area Association and sent with him the application forms for the next course of the Baptist Bible Institute (BBI) that we plan to start there. Next week I would like to visit them and meet the other pastors as well there.

      Though one of the great supporters of the BBI in Makeni and assistant inspector general of the police a few days ago had a serious accident he is quite well now and keeps his eyes on the renovation.

      Knowing that I became sick Hans and Aisha immediately visited me and everybody at the compound came to tell me "osh", that is the expression of their sympathy and the way of wishing speedy recovery. One of my old friends came to help me with cooking to make sure that I would have enough to eat.

      Please, pray that I would gain back my health soon and the BBI could be started the work at Makeni. Pray for faithful and reliable coworkers, for good fellowship with the saints here, for lots of strength to overcome the hindrances. Most of all, for grace and heavenly protection of my life and ministry.

 

               Yours in Christ, Gabriella

2006. szeptember

2006. április

ÚJRA ITTHON, DE CSAK EGY IDEIG
Füredi Kamilla levele - Clevelandból

Nem volt könnyü búcsút venni a Baptista Bibliaiskola hallgatóitól Afrikában. Az utolsó tanítási napon hangos imádságok ostromolták az eget, hogy az Úr tegye lehetõvé a szolgálati helyemre való hamaros visszatérést. A BBI imaórát az egyik hallgató vezette, aki egyébként a 800 tagú Circular úti gyülekezet diakónusa, és az úgynevezett Közbenjáró csoport vezetõje. (Ez egy buzgón imádkozó csoport a gyülekezetben, igehirdetés alkalmával hangos imádságokkal kisérik a prédikátort a szószékre, majd pedig a fal mellett felsorakoznak, mintegy körbezárják a gyülekezetet, ott folytatják közbenjáró szolgálatukat, imáikkal az égbe emelve azt, aki hirdeti és hallja az igét.)

Füredi Kamilla a BBI tanulóival

      Az utolsó napok Freetown-ban lázas pakolással és búcsúzkodással teltek. Sikerült mindent elrendeznem, hogy a Nyugati egyházkerület folytatni tudja a megkezdett BBI programot, sÅt hagytam a Szövetség pénztárosánál annyi pénzt, hogy a költségeket még két hónapig akadály nélkül ki tudják fizetni és imádkoztam, hogy az Úr rendelje ki a szükséges anyagiakat a folytatásra. Március 2-án délben Hans és Aisha közös ebéddel búcsúztatott, amin a Szövetség adminisztrátora és a két német önkéntes misszionárius is jelen volt. Délután 2 órakor a fÅtitkár testvér, autóján, felesége és az afrikai missziós titkár kiséretében kivitt a repülÅtérre. Több mint két óráig tartott, amíg az autókkal zsúfolt városon keresztül eljutottunk a komphoz, amely Freetownból Lungiba, a repülÅtérre vitte az utasokat. A kikötÅben derült ki, hogy a komp nem a menetrendhez, hanem a dagályhoz igazodva indul. Volt még elég idÅ, így elértem a repülÅgépet. (Rosszabbul is történhetett volna... köszönöm, hogy imádkoztatok értem.)

      Már hajnalodott, mire Brüsszelbe értem. Ott megtudtam, hogy a Chicagoba induló gépem két órát késni fog, és ezért valószináleg nem fogom elérni a Chicago-Cleveland-i csatlakozást. Nem baj, volt hely egy másik gépre, ami öt órával késÅbb indult Chicagoból. Így este 6 óra helyett éjjel fél tizenkettÅre értem Clevelandba. (Kiindulási helyemen, Afrikában ekkor már reggel fél öt volt, több mint 38 órát vett igénybe az utazás). A Messiánikus gyülekezet vezetÅje és a felesége várt a repülÅtéren, náluk kaptam szállást egy éjszakára, majd másnap elvittek Nagy Sándor és Ibolya testvérekhez, a Cleveland-i Bethánia GyülekezetbÅl.

      Az elsÅ vasárnap délelÅttöt a magyar gyülekezetben töltöttem, ahol Pintér lelkipásztor testvér nagy szeretettel köszöntött, úgy a gyülekezet, mint az Amerikai Baptista Szövetség nevében.

      Vasárnap délután érkeztem "haza", azaz a Clevelandban újra kibérelt lakásomba. (Ugyanabba, ahol évekig laktam, még üres volt.) Kemping ágyat (felfujható gumimatraccal), négy széket Nagy testvéréktÅl kaptam, és a messiánikus rabbi segítségével visszakerült dobozaim szolgáltak elsÅ asztalomul. HétfÅn aztán elÅkerült egy nagyobb asztal is és néhány egyéb bútordarab, hála a lakásom szomszédjában lévÅ amerikai gyülekezet egyik vezetÅjének, akinek a házi biblia óráin néha megfordultam, még mielÅtt visszamentem Afrikába.

      Kedden belátogattam a füszerüzletbe (illetve pékségbe), ahol korábban dolgoztam. A fÅnök mindjárt azt akarta, hogy már másnap álljak is munkába. Mondtam neki, hogy sajnos nincs autóm, de azt mondta, nem baj, ha besétálok gyalog, akkor este hazavisz. Kb. 40 perc az út, akár gyalog megyek, akár sikerül egy néhány megállót a busszal megtennem.

      Most itt tartok. Minden délután dolgozom (illetve pénteken napközben), délelÅtt pedig rendezgetem a dobozokból és a bÅröndjeimbÅl elÅkerülÅ holmijaimat és természetesen igyekszem az afrikai élményeimet úgy feldolgozni, összeállitani, hogy majd gyülekezetekben is be tudjak számolni a végzett munkáról.

      Sajnos nem jutottam elÅbb levéliráshoz, amióta Afrikából hazaérkeztem szabadságra.... de legalább megvan a mindennapi kenyerem és nem kell amiatt aggódnom, hogy mibÅl fizessem ki a felemelt lakbért és fátést.

      Természetesen nem volt könnyá a rettenetesen forró nyárból hirtelen megérkeznem a hideg télbe. Munkába menet sokszor vágott arcomba a jeges szél és ez enyhe megfázáshoz vezetett, de a szúnyogok nem hiányoznak.

      Bár majdnem ugyanabban a környezetben találtam magam, mint amibÅl elmentem, mégis sok a változás az életemben. A fÅnököm belenyugodott, hogy nem dolgozom vasárnap és így sikerült a magyar gyülekezeten kívül három amerikai gyülekezetet is meglátogatnom, illetve egy negyediknek a nÅi összejövetelén részt vennem, azzal a reménységgel, hogy majd késÅbb köztük is beszámolhatok a munkámról. Kérlek, imádkozzatok azért, hogy az Úr vezessen el azokba a gyülekezetekbe, kapcsoljon össze olyan lelkipásztorokkal, vagy gyülekezeti vezetÅkkel, akiknek a szíve kész a misszió támogatására.

 

      Visszagondolva az Afrikában töltött több mint öt hónapra, nagyon hálás vagyok az Úrnak hogy részt vehettem a Baptista Biblia Iskola újraszervezésében, és ezzel, ha kevés létszámmal is beindult a helyi misszió munkások kiképzése. Jobban átgondolva a lehetÅségeket, nagy felelÅsséggel tölt el az a gondolat, hogy az Úr egy egyedülálló szolgálatot bízott ránk, és most, amikor a misszió munka világ viszonylatban egyre nehezebb, nyitott kaput adott az Evangélium terjesztésére.

      Augusztus végére tervezem az újabb és hosszabb missziós utat, hogy a Biblia Iskolai tanítást nem csak a fÅvárosban, hanem a vidéki körzetekben is el tudjuk kezdeni. Az Úr már csodálatosan kirendelte az újabb úthoz szükséges anyagi fedezet felét. Talán azért nem az egészet, mert szeretné, ha még többen belekapcsolódnának ebbe a szolgálatba. Nem rólam van szó személy szerint, még csak nem is szegény, mindent nélkülözÅ afrikai testvéreinkrÅl, hanem az Úr ügyérÅl. LélekmentÅ munkájában...Várjon-e még minding ránk? Számíthat-e Å is Rád?

      Válaszod várva szeretettel küldöm testvéri üdvözletem, Kamilla

 

Akik támogatni szeretné Füredi testvérnő Sierra Leone-i misszióját, szövetségünk pénztárosához küldje csekkét, feltüntetve rajta a célt.
Drescher Lajos testvér címe a szövetségi oldalon található. (szerk)

2006. február

FÜREDI KAMILLA MISSZIONÁRIUSSAL BESZÉLGET A SZERKESZTŐ

Füredi Kamilla misszionárius a szövetségünk támogatásával újra az afrikai missziómezőn van. Tavaly szeptemberben kezdte újra szolgálatát Sierra Leoneban, valahol ott, ahol abbahagyta 11 évvel ezelőtt.

      Lapunkban az elmúlt hónapok során közöltünk néhány magyar és angol nyelven írt beszámolót.

Mire e lap az olvasó kezébe kerül Kamilla élete újabb állomás felé közeledik - az 5 hónapos kiküldetés végéhez. Éppen ezért kerestem fel néhány olyan kérdéssel, ami az érte imádkozókat, a munkájáért áldozatot is hozókat, s remélhetőleg minden olvasónkat érdekelhet.

 

Négy hónapos szolgálat áll mögötted a számodra régi és mégis új Sierra Leona-i missziómezőn. Azt találtad, amire számítottál?

      Természetesen tíz év alatt Sierra Leone és a Baptista Gyülekezetek sokat változtak, de a hirekből tudva, hogy a tíz éves polgár háború milyen pusztítást végzett, jó volt látni, hogy az Úr csodálatosan megőrizte a baptista közösséget.  Sok az anyagi kár, különösen abban a városban, ahol utoljára laktam. Nemcsak az én házam égett le, hanem az országos baptista központ több épülete  is erősen megrongálódott, a híres Szemkórházzal, a szövetségi irodákkal, a BBI előadásokra  alkalmas termekkel és hálószobákkal együtt, de hála az Úrnak, csak egy volt BBI hallgatóról, lelkipásztorról tudok, aki a háború miatt halt meg és a legtöbb imaház megmaradt. Rosszabbra számítottam.

      Sajnálatosnak tartom, hogy a polgári lakosság nagy többsége, amely a háború alatt a fővárosban keresett menedéket,  nem tért vissza a vidéki városokba, vagy falukba, így a főváros rettenetesen zsúfolt, az úttesten sétáló járókelők sokasága, a tülekedő vagy már csak az útszélen parkoló használt autók tömkelege eltorlaszolja az egyébként is szűk utcákat, nem beszélve a szemétről, amelyet a város különböző pontjain hetekig felhalmoznak, és időnként  felgyújtanak. Piacra menet előfordult, hogy majdnem ráléptem egy döglött patkányra, esténként pedig nemcsak a hőségtől,  hanem a fojtogató füsttől is nehéz elaludni. 

      A Baptista Szövetégi iroda  áttette székhelyét egy szűk, zajos és forró épület második emeletére a város központjába, ezzel együtt a fővárosi gyülekezetek megerősödtek, hiszen a szövetség vezetői és munkatársai, akik korábban  vidéki gyülekezetek tagjai voltak, most a Freetown-i gyülekezeteket gazdagítják jelenlétükkel és anyagiakkal is. A gyülekezeti életre rányomja a bélyegét a lázas, hangos  fővárosi hangulat. A legtöbb gyülekezetnek van saját áramfejlesztője és hangosítója, a lelkipásztorok általában hosszan és erőteljes hangon prédikálnak, imádkoznak. Az elektromos zongora, a dob, vagy az éneklést vezető csoport olyan hangos, hogy a padokban ülők alig hallják egymást a közös énekléskor.  A gyülekezetek, a fővárosban főként, számban nőnek, de kevés a képzett lelkipásztor vagy vasárnapi iskolai tanító, akik elmélyítenék a frissen megtértek biblia ismeretét.

      Meglepetés volt számomra az is, hogy távollétem alatt a BBI majdnem teljesen leállt, és nagy megtiszteltetés, hogy hozzájárulhattam az újrakezdéshez. Nagyon hálás vagyok az Amerikai Magyar Baptista Szövetségnek, hogy lehetővé tette ezt a missziós utat, és mindazoknak, akik anyagiakkal támogattak. Csoda volt, hogy mindjárt az első héten tudtam venni egy használt autót és különösen jó időben érkezett meg a Szeretet Szolgálat támogatása, így nem kellett aggódnom, miből fizessem az étkeztetést, a könyveket, a tanárokat, mert egyébként nagyon elkeseredtem volna megtudva, hogy bár az afrikai testvérek szeretettel vártak, az éves költségvetésükben semmi pénz nem volt félretéve a Biblia Iskolára.

 

A Sierra Leonei Baptista Unió főtitkára, Rev. Salamon Kampbell testvér nem régen érkezett levelében elismeréssel ír rólad és a munkáról, amit a BBI-ben végzel. Mi is ez a BBI?

      A BBI vagy Baptista Biblia Iskola egy két éves tanulmányi program, amelynek tanrendjében benne van az Ó és Újszövetség, Evangélizáció, Igehirdetés, Tanítás, Liturgia, Lelkigondozás, Rendszeres Teológia, Egyháztörténelem és néhány gyakorlati tananyag is, mint Gyülekezeti Adminisztráció, Könyvelés, Felnőtt Irás-olvasás Oktatás, Közösség Fejlesztés. Elsődleges célunk az, hogy kiképezzük azokat, akik elhívást éreznek, hogy pásztorként, gyülekezet vezetőként, vagy aktív gyülekezeti tagokként szolgáljanak.  Oda szeretnénk vinni az iskolát, ahol a hallgatók vannak, a gyülekezetekhez, pontosabban az egyházkerületekhez, amelyek egyesítik a gyülekezeteket egy földrajzilag behatárolt területen.

      Eredetileg úgy terveztük, hogy minden tanfolyam nyolc kéthetes intenzív kurzusból áll, és minden egyes tanítási szakaszt tízhetes gyakorlati munka követ, amikor a helyi lelkipásztor vagy egyházkerületi elnök segítségével a hallgatók máris használni tudják frissen megszerzett ismereteiket. Így indítottuk az első csoportot Freetownban november végén, de hamar kiderült, hogy többen lemaradtak erről a tanfolyamról, mert nem tudtak szabadságot kivenni erre az időre. Ezért január első hetében egy ujabb csoportot indítottunk be, ők két hónapon keresztül minden szombaton fogják hallgatni az előadásokat és márciusban folytatni fogják a tanulást. A terv az, hogy a jövőben a többi (7-8) egyházkerületben is hasonló tanfolyamot fogunk beindítani, éppen az elmúlt héten volt az éves közgyűlés, amikor sok felszólalás kapcsolódott a BBI-hoz. A vidéki testvérek kifogásolták, és joggal, hogy miért nem náluk kezdtük először, náluk nagyobb szükség van a misszió munkások kiképzésére, mint a fővárosban.

 

Az öt hónap hamarosan letelik. Mi a terved azután? Mikor köszönthetünk itthon, s hol is leszel otthon?

      Sajnos hamar elszállt ez a néhány hónap. Időbe telt, amíg a szervezetem ismét hozzászokott a klimához, és máris mennem kell vissza Clevelandba. Nagyon hosszú lesz a haza vezető repülőút, kérlek imádkozzatok értem. Freetownból Abidjanon keresztül fog a repülő Brüsszelbe menni, ott át kell szállnom egy másik gépre, ami Chicagoba visz és a terv szerint március 3-án érek Clevelandba. Több, mint harminc órás út, akkor is, ha nem késem le a csatlakozásokat. Még nem tudom pontosan, hol fogok megszállni megérkezésemkor, de biztos lesz hova lehajtanom a fejem. Mindazonáltal, ennek a missziónak az egyik legnehezebb része, hogy nincs egy "otthonom", vagy legalább egy szobám, ahonnan ki- és berepülhetnék a bőröndjeimmel, sem egy közeli rokon, aki a repülőtéren várna, amikor hazatérek.

 

Bízom benne, hogy lesznek olyanok, akik a repülőtéren várni fognak. Értesíts majd engem a pontos érkezésedről, s én szívesen továbbítom minden érdeklődőnek ezt az információt.

Kampbell testvér reménységét fejezte ki affelől, hogy hamarosan visszatérsz közéjük. Szeretnél visszatérni? S ha igen, miért látod szükségesnek ezt a missziót?

      Hiszem, hogy ez a Biblia Iskola korunk egyik legnagyobb lehetősége arra, hogy olyan fiatalokat (és idősebbeket) képezzünk ki a szolgálatra, akik majd ezrekhez juttatják el az evangéliumot, és főképpen olyanokhoz, akik még nem hallották. Nagyon bátorító látni, hogy megáldotta az Úr korábbi tanítványaim életét és szolgálatát, Istené a dicsőség és nem az én érdemem. Most már jobban megértem, miért hátráltatott a Sátán olyan sokáig a visszatérésben, és miért volt annyi támadásban részem. Tudom, hogy a folytatás sem lesz könnyű. Természetesen szeretnék visszatérni, és folytatni a munkát - amíg Isten erőt ad rá, és imádkozom, hogy az Úr hívjon el és készítsen fel  munkatársakat időben, akik majd folytatják a szolgálatot. A vidéki testvéreket is csak úgy tudtam lecsillapítani a közgyűlésen, hogy megígértem, ha az Úr megadja a lehetőséget, sorra felkeresem őket és beindítjuk a Biblia Iskolát az egyházkerületükben.  Ha sikerül szeptemberben visszatérnem Afrikába, az ország közepében kell lakást bérelnem, berendeznem és természetesen a kis autómat is ki kell cserélni egy terepjáróra. Hogyan fog mindez megtörténni, még el sem tudom képzelni, de itt volt olyan testvér, aki azt mondta, hogy böjtölve imádkoznak érte. Ugye számíthatok a magyar testvérek imádságára és segítségére is? A misszió nem egyéni vállalkozás, egyedül nem sokat tudnék tenni. A  jutalom az Úrtól nem marad el, "annak a része, aki a hátországban maradt ugyanannyi, mint azé, aki harcba szállt" (1Sam 30:24).

 

Sokféle missziós lehetőség kéri figyelmünket, támogatásunkat. Válaszaid segítenek abban, hogy felismerjük, hogy ez olyan út, amelyre az Úr küldött, s amihez a mi segítségünket is elvárja. Ha újra közöttünk leszel, ebben kell majd tovább erősítened bennünket.

      Köszönöm válaszaidat. Szeretettel várunk, addig is imádkozunk érted és szolgálatodért.

          Herjeczki Géza

2006. január

A januári szám angol oldalain olvashatjuk Füredi Kamilla legutóbbi levelét 

2005. december

Sesayék a Susuk között

 

Sam Sesay (ejtsd: Szam Sziszé) az egyik legjobb tanulóm volt, amikor a 16 évvel ezelõtti Biblia Iskolában tanitottam. Sok tanuló, mint Sam Testvér, már lelkipásztorként, vagy evangélistaként szolgált. Anyagi, családi okok miatt, vagy a kellõ képzettség hiánya miatt nem járhattak a Lelkészképzõ Fõiskolára, igy a két éves Biblia Iskola nyujtott számukra lehetõséget, hogy még többett tanuljanak arról, amit már gyakoroltak, hogyan kell prédikálni, tanitani, lelkigondozni, istentiszteletet vezetni és gyülekezet többi különbözõ tevékenységét irányitani.

      A tanulók különbözõ háttérbõl jöttek, Sam Testvér Freetown egyik új gyülekezetében szolgált, amelyik nagyon el volt foglalva  új imaháza épitésével. A gyülekezet tagjai minden lelki és fizikai erejüket az épitkezésre összpontositották, a lelkipásztor sokat dolgozott, de nem sokat keresett, azért, hogy önmagát és gyermekeit fenntartsa, a Freetown-i Angol Konzulátusnál is dolgozott, mint sofõr.

      Mégis, gyakori fejfájásának  oka nem az volt, hogy egyszerre volt lelkipásztor, kõműves, sofõr, édesapa és diák,  naponta meg kellett küzdenie egy óriással, egy komoly családi problémával. Amikor  mint a Biblia Iskola vezetõjével, tanárával, és lelkigondozójával egyszer megosztotta a gondját velem, nem tudtam neki igazán tanácsot adni, tudtam, hogy a körülményeken nem lehetett változtatni, igy bátoritottam, hogy bizzon Isten véghetetlen szeretetében és imádkoztam érte, különösen, amikor kimentést kért, fejfájásra hivatkozva. Tudtam, hogy volt oka a fejfájásra és nagy volt a kisértés, hogy mindent feladjon.

      Krisztus azonban mindig gyõzött az életében. Mások talán az õ helyében összeroppantak volna, keserűvé, ingerültekké váltak volna, õ  türelmesen szenvedett. Egy idõ után úgy tünt nekem, mintha Isten megjutalmazta volna a szenvedéséért. Sikeresen befejezte a Biblia Iskolát, felavatták, mint lelkészt, kapott egy szeretetteljes és szolgálatkész feleséget, gyülekezete egyike volt azoknak, amelyik a leggyorsabban nõtt, és a közel ötszáz tagú hívõ sereg felépítette az imáházát.

      Ezek után Sam Testvér részt vett egy missziós felmérésben, amibõl megtudta, hogy még mindig voltak Sierra Leonéban olyan néptörzsek, például a Susuk (ejtsd:Szuszuk), akik vajmi keveset hallottak Jézus Krisztusról. Nem sejtve, mi fog rá várni, részt vett a Susuk között egy evangélizációban és nagyon fellelkesedett látva, mennyi  a lehetõség a szolgálatra közöttük. Az emberek tartózkodóak voltak, de nem utasitották el a bizonyságtevõk csoportját. A helyi törzsfõnök panaszkodott, hogy bár a keresztyénség több mint kétszáz éve jelen van Sierra Leonéban, senki sem hozta azt az õ vidékükre.  Azt mondta, hogy õ már "túl öreg" ahhoz, hogy  megváltoztassa a vallását, de nem bánja, ha a keresztyének tanítják a gyermekeket, legyen nekik szabad választásuk, milyen vallást akarnak követni, majd ha felnõnek.

      Sam lelkipásztor azonnal érezte, hogy a lelkére nehezedett a Susuk evangélizálásának az ügye, és feleségével együtt elkezdett imádkozni érettük. Azonban nem volt könnyü dönteni és otthagyni Freetownt, a nagy gyülekezetet,  barátokat, rokonokat, biztos fizetést, amit most már nemcsak a gyülekezettõl kapott, hanem egy missziós társaságtól is, ahol abban az idõben dolgozott, most már mint adminisztrátor. Amig tétováztak, a lázadó katonák egyre közelebb jöttek  Freetownhoz.  A Sesay család egy  kisebb városban keresett menedéket, de nemsokára onnan is futniuk kellett. A határ nem volt messze, átmentek Guineába és hol találták magukat? A Susu vidék kellõs közepében.

      Nem voltak többé engedetlenek a mennyei látás iránt, és még amikor vissza tudtak menni Freetownba ragaszkodtak ahhoz, hogy a Susuk között szolgálhassanak. Nem várt ellenállásba ütköztek, barátok, gyülekezeti tagok, még a misszió is, amelynek dolgoztak, megpróbálta õket visszatartani. Azonban nem tanácskoztak testtel, és vérrel, hanem Isten igéjében bizakodtak: "Nem hagylak el és nem maradok el tõled" (Josh 1:5)

      Történetüknek ez a része nagyon ismerõs volt nekem, amikor  a múlt héten meglátogattak és elmondták nekem, hogyan kaptak elhivást, hogy a Susuk között dolgozzanak. Én is hasonló igéket kaptam, amikor erre a második misszió utamra készültem.

      Fel  adták a gyülekezetet és az adminisztrátori állást és a kis végkielégitéssel a kezükben elmentek a Susuk közé.

      Amikor letelepedtek egy kis faluban, végigmentek a kulturális sokk minden fázisán. Amit maguk körül láttak, nem volt más, csak szegénység, Freetownhoz viszonyitva (Oh...) Nem beszélték a nyelvet, bár Josephine, a lelkipásztorné jól haladt tanulásában. Sokan barátságtalanok voltak hozzájuk, nem értették, miért jöttek a Sesayék Freetownból egy ilyen kis faluba lakni. Sokszor még Sam Testvér is elkeseredett, amikor tapasztalta, milyen durvák, milyen erõszakosak, mennyire mások voltak az emberek, mint  Freetown-i gyülekezeti tagjai.

      Azonban maradtak addig, amig a kis pénz és az innen-onnan kapott ajándék engedte õket. Otthonukban Biblia tanulmányozást kezdtek, különösen Sesay testvérnõ tudta eredményesen elérni ilyen módon a falu mohamedán vezetõinek a feleségeit. Hogyan? Általában  Mózes elsõ könyvével kezdték, a Teremtés történettel, amit mindenki ismert és szeretett, és igy haladtak, amig az evangéliumokhoz értek. Isten igéje nem tért vissza üresen, nemsokára megbarátkoztak velük, nemcsak a faluban, ahol laktak, hanem a környezõ településeken is.

      Egyszer-egyszer meghivták Sam Testvért más faluban is szolgálni. Az emberek befogadták õt a kunyhóikba, az afrikaiak általában nagyon vendégszeretõ emberek. A tõlük telhetõ legjobbat adták neki, kis cölöpökre erõsitett rudakból, faágakból új ágyat készitettek, amit frissen vágot füvel fedtek be. Azonban a Freetown-i lelkipásztor nem volt hozzászokva az ilyen ágyhoz, szivesebben feküdt volna a földön, ha nem félt volna a kigyók, a skorpiók vagy patkányok éjszakai látogatásától. Az ágakból készitett ágyon feküdve inkább csak imádkozott egész éjjel.

      A lelkipásztor és felesége hűségesen vetette a jó magokat, de az anyagiak hiánya miatt nem maradhattak a misszió mezõn elég sokáig ahhoz, hogy lássák az eredményt is.

      Azért egy kis csoportot, amelyik még most is összejön Biblia tanulányozásra mégis hagytak maguk után, és néhányam már meg is tértek a faluban. A Sesayék  most ismét a Freetown-i nagy gyülekezetben vannak, de nem felejtették el a Susukat. Van egy Susu település nem messze Freetowntól, egy Lungi nevű városban, máris plántáltak ott egy új gyülekezetet. A nagy gyülekezet, amely szinte könyörgött, hogy Sam Testvér jöjjön vissza hozzájuk,  most már sokkal készségesebb, hogy támogassa õket a Susu misszióban, engedik, hogy a másik gyülekezetben is szolgáljon.  

      A lelkipásztor állandóan úton van a két gyülekezet között, a felesége tulajdonképpen Lungiban lakik, csak néha jön be a nagy gyülekezetbe. Amikor meglátogattam õket a Freetown-i gyülekezetben, az istentisztelet után behivtak az imaház mellett épült  "lelkészlakásba" ami egy 4x5 méteres szobából állott. Körülnéztem és mondtam: "Ez úgy néz ki, mint egy iroda, de hol alszotok?"  "Itt" válaszolt  Sam Testvér. Hol? Nem volt ágy a szobában, gondolom a földön, Freetownban kevesebb a kigyó vagy a skorpió.

      Sesay Testvéréknek van egy álmuk: szeretnék a missziót folytatni a Susuk között. Lungiban is befejezik nemsokára az imaház épitkezést. Találtak két fiatal testvért aki beszéli a Susu nyelvet, bátoritották õket, hogy jelentkezzenek a Lelkipásztorképzõ Fõiskolára, és remélem, hogy elõbb-utóbb a kétéves Biblia Iskolában is lesz Susu hallgató. Akkor végre tudunk valakit küldeni oda is, ahol több, mint kétszáz éve várják a keresztyénség megérkezését, de hiába... Csak ne legyen késõ... Kérlek, imádkozzatok, hogy Sesay testvérék álma a Susukkal kapcsolatban nemsokára megvalósuljon.

                           Füredi Kamilla

2005. november
A novemberi szám angol oldalain olvashatjuk Füredi testvérnő legutóbbi írását.

2005. október

*****

Irány Sierra Leone (Cleveland)

2005. szeptember

(2005. június)

MIÉRT SIERRA LEONEBA? ... és egyáltalán honnan szedtem ennek a nyugat afrikai országnak a nevét?

      Megmondom õszintén, húsz évvel ezelõtt még azt sem tudtam, hol van. Nagyon fiatal voltam még amikor elõször gondoltam a misszióra, de nem volt konkrét elképzelésem, hol fogok kikötni. Olvasva régi, megsárgult könyveket misszionáriusokról, és Molnár Mária történetét, nekem is személyessé vált az ige: "Engem várnak a szigetek" (És 51:5). Közben a szigetekbõl tengerpart lett, mert Sierra Leone az Atlanti óceán nyugati partján fekszik, Guinea és Liberia között. Nem én választottam, õ választott engem.

      Amint kortársaim is tudják, a nyolcvanas években, amikor én misszionárius lettem, nem nagyon volt lehetõség válogatni, nem sok hír jutott el hozzánk a misszióról. Az Úr akaratából azonban kezembe jutott egy információ az Európai Baptista Misszióról, és éppen volt helyük számomra Sierra Leonéban. Ahogy azt szokás mondani, elmentem az elsõ hajóval, ami jött, illetve repflõvel. 

      Azonban nem lett belõlem misszionárius az egyik napról a másikra, több mint egy évig tartott, amig végre Sierra Leonéban találhattam magam.

 

      Valószínûleg az elsõ portugál hajósok adták az országnak a Sierra Leone nevet, ami magyarul oroszlán hegyet jelent. Nem, nem azért mintha sok oroszlán lenne Sierra Leonéban, nyolc év alatt egyetlent sem láttam ott, de az a hegy, ami mellett a jelenlegi fõváros, Freetown van, a messzi tengerrõl úgy néz ki, mint egy fekvõ oroszlán.

      Freetown magyarul szabad várost jelent, itt találtak otthonra azok a felszabadított rabszolgák, akiket a XVIII. században visszatelepítettek Afrikába. Abban az idõben Sierra Leone már angol fennhatóság alá tartozott, s bár a hatvanas években az ország független állam lett,  a hivatalos nyelv maradt az angol. Angolul azonban csak a nagyon kevés iskolázott ember beszél. Freetown környékén a Krio nyelv használatos, ez volt a visszatelepített rabszolgák tört angolja. Az ország belsejében -attól függõen, hogy melyik törzs lakja a települést- a Themne, Lokko, Mende, Fullah, Susu, Limba, és még egy jó néhány nyelv használatos. Majdnem mindenki beszél két-három nyelven még akkor is, ha nem tud írni olvasni.

      Sajnos sokáig -több mint tíz évig- elhúzodott a polgárháború, amely miatt félbe kellett hagyom Sierra Leonei szolgálatomat. Közben két millió ember, az ország egyharmada vált hontalanná, vagy lett menekült, tízezrek vesztették életüket a háborúban, nemcsak katonák, hanem asszonyok, gyermekek, akiket hihetetlen kegyetlenséggel lemészároltak. Életben maradt baptista testvéreinknek most nem csak az a gondjuk, hogyan tartsák fenn magukat ebben a teljesen kifosztott országban, hanem hogyan segítsék a menekülteket, az árvákat, a megcsonkítottakat, és hogyan hirdessék az Isten szeretetérõl szóló örökkévaló evangéliumot olyanok számára, akik emberileg szólva minden reményt feladtak.

      Amikor -mint amerikai állampolgár- ismét jelentkeztem a Sierra Leonei Baptista Szövetségnél, nagy örömmel fogadtak, és ismét felkértek, hogy folytassam a Biblia Iskolában a munkámat. Azonban most már nem számíthatok az Európai Baptista Misszió anyagi támogatására. Hiszem azonban, hogy sok amerikai-magyar testvérnek meg fog indulni a szíve és a lehetõségekhez képest segíteni fog, hogy az Úr lelkeket, életeket mentõ munkája ne szenvedjen hátrányt. Kérlek, hogy imádkozzatok érettem és Sierra Leonei testvéreinkért, naponta.
        Füredi Kamilla