| |||||||||||||
|
Gyermek és ifjúsági
táborozás - Rámában (2003. június 30-július 4) . "Az Úr az én pásztorom" Vidám kis csoportja volt a rámai gyermek-és ifjúsági tábornak a legkisebbek csoportja. Három és hat éves kor között nyolc kicsiny gyermek vett részt a táborozáson, ami június 30-án, hétfőn délután kezdődött és július 4-én este fejeződött be. Hétfőn ebéd után kezdtük az ismerkedést gyermekek és tanítók, játékkal vonva be a még félénk kicsinyeket a közös foglalkozásba. A csoportvezető, Balla Mária a torontói gyülekezetből és a segítője Szenohradszki Emese, az alhambrai gyülekezetből, tanították a csoportot. Naponta kétszer volt foglalkozás, délelőtt és este, attól függően, hogy mennyire voltak elfáradva a kicsik. Reggeli után szabad foglalkozás volt, többnyire a tábor játszóterén, homokozás, hintázás stb. Ezután kezdődött a foglalkozás az új épületben, kellemes és kényelmes körülmények között. Egész héten a "Jó Pásztor" volt a téma. A nyolc kicsi "bárányka" megtanulta hogy ki az ő pásztora. "Az Úr az én pásztorom" mondták kórusban és egyenként naponta. Megtanulták a reggeli és esti imádságot és azt is, hogy ki szereti a kicsi "báránykákat." "Jézus szeret engemet..." énekelték és el is mutogatták buzgón. Megható és felejthetetlen élmény volt számomra, amikor szorosan becsukott szemmel, összetett kezecskéikkel átélve mondták utánunk az imádságot. A délelőtti foglalkozás után mindig volt időnk kimenni a tóhoz, és aki akart úszómellénnyel fürödhetett, vagy éppen várat épített a szép, új tóparti homokozóban. Ebéd után csendes pihenő volt, majd játszás vacsoráig, utána zuhanyozás, és esti foglalkozás: rajzolás, festés, színezés, énektanulás és az esti ima elmondása. Az új épület kicsiny lakói tértek nyugovóra leghamarabb. Így a nappaliban hangulatvilágítás mellett kellemes beszélgetéssel tölthettük mi, tanítók és segítők az estet. Pénteken este, a táborzáró istentiszteleten, a gyülekezet előtt beszámoltunk a kicsinyekkel a tanultakról. Mindegyik gyermek, fején egy kis báránykás fejdísszel - jelezve azt, hogy az Úr Jézus báránykái -, egyenként elmondták, jó hangosan, hogy "Az Úr az én Pásztorom", majd elénekelték az egyik tanult éneket: "Jézus szeret engemet..." Éreztük, hogy egész héten velünk volt a Jó Pásztor, és őrzött, oltalmazott minket, összeterelt, közelebb hozott magához és egymáshoz. Öröm volt számomra megismerkedni a kedves, fiatal anyukákkal - zömmel a torontói gyülekezetből -, akik tanító és segítőként vettek részt a táborozáson, erejüket, szeretetüket, talentumukat beleadva a szolgálatba. Szenohradszki Emese Mini-tinédzserek Nagy örömben, és sok áldásban lehetett részünk az egy hetes nyári Rámai Táborban. Felejthetetlen emlék marad ez a hét sokak számára, és ha ott voltál, hiszem hogy a te számodra is. Már nagyon rég vágytam arra, hogy én is részt vehessek ezeken a nyári tábori alkalmakon, hisz olyan sok szépet és jót hallottam a Rámai táborról. Isten most megadta nekem is a lehetőséget, hogy részt vehessek, amiért nagyon hálás vagyok. Tulajdonképpen azért is hálás vagyok, mert Isten jónak látta azt, hogy felhasználjon engem is egy ilyen alkalomra és beállítson a tábori munkába. Olyan jó volt jobban megismerkedni a többi fiatallal, beszélgetni együtt Isten hatalmas erejéről és kegyelméről. Jó volt megérezni és látni, hogy Isten munkálkodik minden fiatal szívében. Többen is közelebb kerültek az Úrhoz, mások pedig döntést hoztak az Úr mellett. Így történt ez a mi kis csoportunkban is, ahol a mini-tinédzserekkel foglalkoztunk. A hét folyamán a reggeli és esti igéken és tanulmányokon keresztül Isten mindig közelebb és közelebb vonzott bennünket magához. Reggelenként a Barátságról beszélgettünk, hogy milyen fontos az, hogy hogyan választunk barátokat és hogy Isten hogyan szeretné, hogy válasszunk barátokat (Péld 17:17). Fojtattuk a reggeli témát az Új-tiszta szívvel és tiszta beszéddel. Mit jelent az, ha be van pecsételve a szívünk? Hogyan befolyásolja ez a mi beszédünket? Mit jelent és hogyan kapunk új szívet és tiszta beszédet? (Péld 22:11 és Efézus 4:29). Következett a Szeretet, ami Istentől van, ez árad és ömlik felénk (János 13:34). Majd befejeztük a reggeli áhítatokat az Ima erejével. Megtanulhattuk, hogy Isten imádságot meghallgató Isten és válaszol a mi imádságunkra. Addig amíg imádkozunk, nem szakadhatunk el Istentől, és hogy milyen ereje van a közös imádságnak! Ezt a mi kis csoportunk is teljes szívvel megérezte, naponta, de különös képen szerda reggel. A tanítás után, mint minden reggel, elkezdtünk imádkozni, de most egymás kezét megfogva és letérdelve egy körben és újra és újra imádkoztunk, a csoportból mindenki; majd énekeltünk és újra hálát adtunk Istennek, hogy ott volt velünk és érezhettük jelenlétét. Ez az alkalom új döntést hozott a fiataljaink szívében és a csoportunkból voltak, akik határozott döntést hoztak az Úr Jézus mellett és voltak, akik még közelebb kerültek hozzá. Istené a dicsőség és Övé a hála mindezért! Az esteli összejöveteleinken József életét tanulmányoztuk, ami megint nagyon áldásos és hasznos volt. Az alkalmak általában másfél órát tartottak, de volt egy reggel, amikor a csoport kérésére 3 órát töltöttünk együtt az ige fényében. Hát nem csodálatos Istenünk van? Milyen nagy érdeklődéssel vannak a fiataljaink Isten iránt! Nagyon jó volt látni a fiatalok szívében a változást és hogy Isten hogyan formálta a szívüket, ahogy a napok teltek. Na, de a pihenésben, játszásban, sportokban is nagyon jó volt együtt lenni. A gyerekek és fiatalok nagyon szerettek úszni menni, sokan naponta 3-szor vagy 4-szer is lementek úszni. Jó volt látni az egységet és összetartást mindenkiben kicsitől nagyig. Hálás vagyok először is Istennek, majd a szülőknek és a többi testvéreknek, hogy egy ilyen keresztyén táborban együtt lehettünk - gyerekek és fiatalok. Az Úr áldjon meg téged is kedves olvasó, és ha eddig nem sikerült eljönnöd, remélem jövőre te is útra kelsz és itt leszel velünk; megéri. Cseh Tünde A harmadik csoportot, Oláh Márta vezette: Experiencing the Power of Prayer First Hand at the Rama Youth Camp
Want to see some more pictures? Még több képet itt találunk: |