EVANGÉLIUMI HÍRNÖK - ÁHÍTATOS PERCEK  .

2006. december

Az Urat várók reménysége

(Zofóniás 3,9-20)

Történelmi helyzetben szólt Zofóniás ajkáról Isten ígérete a népnek, de most ne ezt derítsd föl, ne ez legyen igetanulmányozásod célja!
      Gondold végig, hogy neked, igen, neked mit üzen Isten ezekből az igékből! Hiszen ígéretei ma téged ölelnek körül, ne rejtőzz el előlük, ne félj tőlük, ne hárítsd el magadtól szeretetét!
      Azt mondod: Mit ígérhetne nekem Isten? Az egyetlen, amit jogosan ígérhet, az vétkeim következményeinek rám szakadása. Igazad van. Ez lenne a jogos. De ne feledd, hogy mivel Isten az, aki, dönthet másként is. Ma nem az ítéletről beszél neked. Még akkor sem, ha nem leszel képes megváltozni. Szenvedsz amiatt, hogy bűnöket követsz el, pedig nem akarsz fájdalmat okozni Istennek, nem akarsz engedetlen lenni, mégsem tudsz bűneid fölé kerekedni.
      A jó hír nem az, amire vágysz, hogy mégis meg fogod tudni tenni, csak egy kis idő még. A jó hír sokkal jobb, mint amit el tudsz képzelni: Isten fog cselekedni helyetted. Tisztává fog tenni. Elvégzi benned, hogy tiszteld és segítségül hívd őt úgy, ahogy szeretnéd is. Nem kell majd szégyenkezve állnod előtte újra és újra bűneid miatt. Nem lesz benned hamisság, igazságban fogsz élni. Nem te éred el mindezt, hiszen keservesen tapasztalod, mennyire nem megy ez neked. De nem kell többé félned, Isten meg fogja cselekedni, az ő nevéért, szeretetből, látja utána sóvárgó szívedet. Nem ítéletével fogod szembetalálni magad, hanem kegyelmét ígéri ma neked. Nemcsak azt szedi össze belőled, ami még megmaradt, nemcsak roncsaidat gyűjtögeti egy helyre, hanem megújít, mégpedig szeretetével újít meg. És ez nem csak jó érzéssel tölti el Istent, hanem örömét fogja lelni benne. Ujjongva fog örülni neked.
      Fel tudod ezt fogni? A Mindenható örülni fog neked, ujjongva örülni! Mért vagy hát csüggedt? Miért remeg a szíved? Miért adnál föl épp most mindent, amikor ilyen csodálatos igével várt rád ma Istened?
      Bízz benne! Azt ígéri: meglátod majd, hogy jóra fordítja sorsodat. Nem esetleg és valamikor. Isten már kinézte a napot! Nem az évtizedet, a napot! Isten nemcsak azt üzeni: egy napon, hanem azt: azon a napon. Ő látja már ezt a boldog kezdetet. Higgy neki, ugyan mi vesztenivalód van? Adj hálát jóságáért!
      Szommer Hajnalka (Áhítat 2006)

2006, október

Ezt a törvénykönyvet találtam

2Krónikák 34,14-33

Az elvesztett, elfelejtett, elrejtett Biblia mindig nagyon szomorú történet. Nem önmagáért, hanem mindazért, amit hiánya okoz az egyén, a család, a gyülekezet vagy a társadalom életében.
      Van, mikor tudatos lelki szomj keresi, máskor a véletlen hozza elő, vagy éppen a kor divatja teszi az asztalra. Mivel Manassé hosszú uralma alatt már rég meghaltak az öreg papok, akik elrejtették, mintegy véletlenül, az építkezés során került elő. De bárhogy történik is, a rátalálás mindenképpen örömteli és jelentőségteljes történet. Ismét nem önmagáért, hanem a lehetőségért, amit az élet számára hozhat.
      A nagy kérdés az, hogy mi történik az újrafelfedezés után. Jósiás, amikor a könyv megtaláltatott, menten ráébredt annak többletére. Arra is ráérzett, hogy az üzenet nem a betűkben van, bár azokon keresztül érkezik ("kérdezzétek meg az Urat, hogy mit jelentenek a megtalált könyv igéi"), sőt arra is, hogy Isten igéjének vannak személyes vonatkozásai ("mit jelentenek rám nézve"), és van mondanivalója a rábízott közösség ("az Izráelben és Júdában megmaradtak") jövőjével kapcsolatban is.
      A Biblia ma sem vesztett sem sokirányúságából, sem hatóerejéből. A kérdés ma is az, hogy mi történik a kézbevétel után.
                Hetényi Attila

2006. június

Ami igazán értékes

Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam. Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Fil. 3:4-8.

A pszichológiában van egy ilyen kifejezés: értékpiramis. Mindnyájunknak van értékpiramisa. Minden ember életében van egy csúcsérték, ami neki a legfontosabb, ami meghatározza minden másnak a viszonylagos értékét is, és aminek alá van rendelve minden egyéb, amit felhalmozunk ebben a piramisban. Pál számára a megtéréséig a törvény volt a csúcsérték. A megtérése után Jézus Krisztus lett a csúcsérték. Jézus lett az abszolút tekintély, Jézus lett az ő szuverén parancsoló Ura. Jézus kijelentése a számára igazság volt és parancs volt. Tőle függött egészen az élete. És ma is minden igazi megtérés ezt jelenti, hogy valaki kidob az életéből mindent, ami Krisztustól elválasztaná, ami az Ő követésétől visszatartja, és felértékelődnek azok a dolgok, amik Őhozzá közelebb segítenek és az Ő kezében használhatóbbakká tesznek.

Mi lett az eredménye Pál leltározásának? Valami addig elképzelhetetlen gazdagságot kapott Krisztusban, és ehhez képest minden, amit addig értékesnek tartott, az értékét veszítette. Érdekes, nemcsak azt mondja, hogy csekélyebb értékű lett, hanem ilyen radikálisan és keményen fogalmaz, hogy kárnak és szemétnek ítéli. Pedig sok becses dolog volt az ő életében. A családja, az iskoláztatása, fiatalon már magas körökben forgott. Meredeken ívelt felfelé a karrierje, és most mindez elveszíti az értékét. Nem ezt építi tovább, nem erre hivatkozik, nem ezért tartja magát többnek másoknál. Egyáltalán nem tartja többnek magát másoknál. Ő írja azt, hogy egymást különbnek tartsátok ti magatoknál. Ő írja azt is, már úgy mint Krisztus áldott eszköze, hogy ... a bűnösök között az első vagyok én. Amikor megismerte Jézust, nem győzött csodálkozni, hogy ilyen gazdagság is van. Eddig azzal büszkélkedhetett Pál, hogy milyen családból származott, most meg azért volt hálás, hogy az Isten gyermekeinek a nagy családjába befogadta őt Isten Jézus érdeméért. Eddig értékes volt számára, hogy római polgár, beleszületett ebbe a kiváltságos helyzetbe, és ez sokat ért, de most azért lelkesedik, hogy... a mi polgárjogunk a mennyekben van, honnét a megtartó Jézus Krisztust is várjuk — ezt is a Filippi levélben írja. Eddig is volt sok mindenre ereje, de azt csak most meri leírni szintén a Filippi levélben, hogy... mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.
        Lukács János

Készség a bizonyságtételre

"Meg van írva: ‘Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.’ De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdetõ nélkül?" (Róm 10,13-14)

Minden újjászületett hívõ igehirdetõ. A bennünk élõ Szentlélek világosítja meg elõttünk a Szentírás jelentését, de megtapasztalásaink, és életélményeink sokféleségébõl is az õ segítségével értjük meg Urunk velünk kapcsolatos tervét. Lelki látás, az igéhez szabott gondolkodás és életvitel a bizonyságtevõ élet alapja.

Az igehirdetés vallástétel. Tanúskodás az ige mellett, vagy ahogyan ezt Pál apostol itt is írja: "az Úr felõl". Ahogy telnek az évek, egyre tisztábban látom, hogy az Úr Jézussal való kapcsolaton fordul meg minden. Szívesen törölnék szószéki szolgálatomból, a lelkigondozói beszélgetésekbõl és írásaimból mindent, amit nem tõle tanultam, vagy nem róla szólt. Úgy látom, az a bajunk, hogy Õt nem ismerjük eléggé.

Az újjászületés bizonyítékai között elsõk között van a készség a bizonyságtevésre. Az új élet túláradó öröme, a "hazaért", megtért lélek szabadsága és az Úr Jézus tanítványaiban élõ küldetéstudat a belsõ meggyõzõdést hallható, látható, másokat is érintõ üzenetté varázsolja.

És akkor ér célt az üzenet, amikor a tõlünk hallott bátorításra, valaki segítségül hívja az Úr nevét. Milyen nagyszerû terv! Mi vallást teszünk róla, hogy akik hallják, segítségül hívják...és üdvözülnek...

Novák József

(2006. március)

Ne aggódjatok!

"Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre". (Máté 6,31-32)

      Ezekben a hetekben Mózes második könyvébõl olvasunk egyéni csendességünkben. A héten is láttuk, hogy a zúgolódás milyen ragályos betegség. Elkezdi az egyik, folytatja a másik, és máris olyan hangokat hallat az Isten népe, mintha Mózes, de még maga az Úr is az ellensége volna.
      Az Úr Jézus tanításából most, elõször, azt az igazságot ragadjuk meg, hogy amikor szabadjára engedjük a félelmeinket, akkor semmiben sem különbözünk a pogányoktól. Persze, hogy aggódunk; a hívõnek is vannak megélhetési gondjai. Ha az Úr Jézusra figyelünk, megtanulhatjuk a titkát annak, hogyan lehet a kísértõ hitetlenség, az Isten gondoskodását is kétlõ bizalmatlanság ellen védekezni. Jártál már nála ma a "mindennapi kenyér" kérésével például? Talán gyerekesnek, hozzánk méltatlannak tûnik az ilyen bizalom? Pedig akkor csapnak át hangoskodó, másoknak is ártó kétségeskedésekbe a félelmeink, amikor apránként is nem osztunk meg mennyei Atyánkkal minden szükséget.
      Atyánk tudja, hogy milyen szükségeink vannak. Azt is tudja, hogy egyéni, emberi félelmeinkkel társat keresünk. Gyógyító kapcsolatra hív hát magával, hogy õt Atyánknak szólítva, a gyermek õszinteségével osszuk meg vele a gondjainkat - mindet, mindig.
      Vizsgáljuk meg életünket, hogy nem aggódunk-e olykor feleslegesen a megélhetésünkért!
                   Novák József

Jel ez köztem és köztetek

2Mózes 31:12-18

A szombatonként való ünnep heti vallomássá lett Isten választott népének. Hétrõl hétre ezzel tett bizonyságot a zsidóság otthonában, de idegenben is, hogy Izráel Istene a Mindenható (a mindenség teremtõje) és a történelem Ura (a zsidóság Egyiptomból való szabadítója). A szombati ünnepléssel vallották meg, hogy Istenüktõl függ minden, hogy hozzá tartoznak, és ezt nem szégyellik, sõt örömmel ünneplik.
      A keresztyén hívek vasárnapjának középpontja: a feltámadott Jézus Krisztus ünneplése. Nem pusztán istentisztelettel egybekötött heti pihenõnap, hanem a hit vallomásszerû (jelképes) cselekedeteinek gyakorlása. Hívõ szüleink, nagy- és dédszüleink ezért nem végeztek semmilyen munkát ezen a napon, nem vásároltak, elõzõ nap rendbe tették a lakást, az udvart, megfõztek, megsütöttek másnapra, hogy zavartalanul ünnepelhessenek a családban és a gyülekezetben. A jelképességhez tartozott: a család együtt indulása az istentiszteletre, a kezekben lévõ Biblia és énekeskönyv, sok esetben az ének- vagy zenekar szabadtéri hívogatása. Ma is szent jelképe a vasárnap Krisztus népének.
                  Háló Gyula (Áhítat 2006)

Az igazságos és irgalmas Isten  -  Hóseás 1

Ahol egyetlen bûnnel egy egész nemzedék jellemezhetõ ("rútul paráználkodik ez az ország"), ott a közgondolkodás elfogadottnak tekint valamit, amit pedig Isten nem tekinthet annak. Itt arról van szó, hogy idegen kultuszelemek szivárogtak be az istentiszteletbe, és lettek elfogadottá. Míg a nép úgy gondolta, hogy a termékenységkultusz az élet Teremtõjét dicséri, Isten szerint épp ellenkezõleg, ezzel hátat fordítottak neki.
      A hûtlenség elkerülhetetlen következményeit a gyermekek jelszerû neve adja hírül. Az elsõ a jezréeli eseményekre, Jéhú kétértelmû tettére utal, aki megtisztította ugyan Izráelt a baálkultusztól, de olyan kegyetlen vérengzés árán (2Kir 9-10), ami jóvátehetetlenül meggyengítette Izráel erejét, és kihívta Isten ítéletét.
      Kérjük: Uram, óvj meg attól, hogy valaha is méltatlan eszközöket használjak ügyedben; segíts, hogy szolgálatom mindig egyértelmû legyen!
      A gyermek neve arra int, hogy közeledik a büntetés: Izráel íja (hadereje) végképp összetörik. Mégpedig ugyanott, a jezréeli völgyben, a nagy áron lefolyt tisztogatás helyén, hiszen Izráel megint visszatért az ott megítélt kultuszra.
      Könyörögjünk: Uram, támogass, hogy hûségben megálljak; oltalmazz, nehogy miután megtisztítottál, újra sárba hemperedjem (2Pt 2,22)!
      A második gyermek neve még szigorúbb ítéletet hirdet. Nemcsak a hadiszerencse elfordulását, hanem Isten gyógyító irgalmának megvonását ígéri. Végül a harmadik a szövetségi ígéret ("ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül" - 2Móz 19,5) visszavonása. Isten nem vállalja, mert nem vállalhatja tovább népéül azokat, akik hátat fordítottak neki.
      A 2. fejezet költõi szöveg. A forma változása arra mutat, hogy itt nem az elõzõ prófécia közvetlen folytatását olvassuk, hanem Isten késõbbi kegyelmi döntését, egy távolra mutató ígéretet, melyet mi Jézus Krisztusban látunk beteljesedni. Ez azonban korántsem jelentette a közvetlen ítélet (fogság) visszavonását. Van, hogy a kegyelem csak az ítélet után érvényesülhet.
      Imádkozzunk, és vigyázzunk, nehogy Isten kegyelmi ígérete, vagy akár a keresztben megmutatott megbocsátókészsége miatt könnyelmûen vegyük a bûnt, és elfelejtkezzünk az aktuális ítélet jogosságáról. A "nincs irgalom" és a "van irgalom" nem feltétlen egymást kizáró ellentétek.
                    Hetényi Attila (Áhítat 2006)

Házam romokban hever  -  Aggeus 1

Izráel fiai visszatérhettek Jeruzsálembe, hogy felépítsék a lerombolt templomot. Õk ezt meg is tették, de a saját nehézségeik miatt magakadtak az építkezésben. A helyzetet szépen meg lehetett magyarázni: - nem kedvezõek az idõk, hogy folytassuk az Úr házának építését. Ha gazdagok leszünk, és készek lesznek a házaink, akkor majd jobban tudunk adakozni, és idõnk is jobban lesz az építkezésre. Ha majd jól terem a föld, és jól fogunk aratni, sok pénzt viszünk haza, akkor építünk majd Istennek is.
      A prófétai szó ezt az emberi logikát teljesen megfordítja, és kérdésként teszi föl: Hát annak van az ideje, hogy ti faburkolatokkal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever?! Az, hogy nincs termés és anyagi elõrehaladás, ide vezethetõ vissza. A helyes sorrend: elõször az õ országát és igazságát keresni, a többi pedig ráadásként megadatik nekünk (Mt 6,33).
      Miért nehéz ezt így tenni? Mert itt hitbeli lépésekre van szükség. Itt kiderül, hogy kinek mennyi a bizalma Istenben. Tudom-e hinni igazán, hogy ha az õ országát keresem elõször, akkor valóban megadatnak ráadásként a többiek? Ha valaki Isten ügyét, Isten akaratát teszi az elsõ helyre, akkor az Úr nem marad adósa. A megmaradt nép (12. v.), a helytartó és a fõpap hallgattak a prófétai igére, és nekifogtak az építkezésnek. Ez nálunk se legyen másképp!
                   Budai Lajos (Áhítat 2006)

                                                

Talpra, magyar!

"Intések és buzdítások Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erõsek! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!" (1Korinthus 16,13-14)

Régi, sokak által vitatott kérdés, hogy a hívõ keresztyénnek van-e egyáltalán köze a nemzeti élethez, s ha igen, milyen. Isten ószövetségi népe nemzeti államban élt, a keresztyénség azonban eleve szétszórtságban, egy nagy világbirodalom polgáraiként vagy alattvalóiként. Vannak, akik ma inkább világegyházban gondolkodnak. Mások kiemelten is felelõsséget éreznek népükért és annak jövõjéért. Hol helyezkedjünk el mi ezen a palettán? Valószínûleg mindkét említett szemléletnek megvan a maga részigazsága. Környezetem iránt nem lehetek közömbös. Hinnem kell Ámósz próféta figyelmeztetésének, aki arra emlékeztette népét, hogy Isten nemcsak Izráelt szabadította ki Egyiptomból, hanem õ állt a többi nép (filiszteusok és arámok) hazakeresése mögött is (Ám 9,7). Ebben mi sem lehetünk kivételek; úgyhogy együtt mondhatjuk az énekköltõvel: "Dús földön adtál népünknek hazát, hûséged õrzött sok száz éven át. Méltó, hogy áldjunk, pajzsunk, támaszunk, s élõ igédre jobban hallgassunk."
      Ugyanakkor földrajzi helyünktõl függetlenül Isten eljövendõ világának polgáraiként kell élnünk. A veszélyeztetett ember vigyázásával, a folytonos harci helyzetben levõk erõs, férfias odaszánásával és állhatatosságával. Mindezt azonban a szeretet légkörében.
                     Hetényi Attila (Áhítat 2006)