..

AZ EVANGÉLIUMI HÍRNÖK EGYIK OLDALA

(2003. NOVEMBER)

HALÁSZ JULIETT 1922-2003

 

2003. augusztus 16-án, az imaházban tartott istentisztelet után, a West Covina-i Forest Lawn temetõkertben búcsúztunk Halász testvérnõtõl. Az ige mellett (Ez 12,23-25) a gyülekezet énekkarának, szólistáinak és a távolabbról érkezett rokonságnak (Chicago, Cleveland, Sacramento) a szolgálataiban csendült fel a hívõ reménységét tápláló üzenet.

      Halász testvérnõ (szül. Veres Juliett) Váradpüspökin született 1922. december 6-án. Szülei a helyi baptista gyülekezet szolgáló tagjai voltak; példájukat gyermekeik is követték (négyen voltak testvérek). Juliett 12 éves korában részesült hitvalló keresztségben.

      1949. november 7-én kötött házasságot Halász Mihállyal. Ekkor Nagyváradra költöztek. Lelkipásztoraira, id. Bokor és Medgyesi testvérekre mindig nagy szeretettel és tisztelettel emlékezett testvérnõnk. 1970-ben hagyták el Romániát. Útban Amerika felé, 6 hónapot Izráelben töltöttek. A názáreti baptista gyülekezetben tett az újjászületésérõl vallást a bemerítkezésben is fiúk, László. 1970. novemberében érkeztek Chicagoba, ahol a román nyelvû baptista gyülekezethez csatlakoztak, aminek Dr. Popovics testvér volt a lelkipásztora.

      Az újraéledõ magyar missziót szívvel-lélekkel támogatták; otthonukba hívták az imádkozni vágyó testvéreket, és a szolgálatra érkezõ lelkipásztorok is gyakran az õ vendégeik voltak.

      1989-ben költöztek Kaliforniába. Amíg csak az egészsége engedte, Halász testvérnõ részt vett minden hétközi és vasárnapi összejövetelen, és gyakran kísérte el férjét az imaházhoz a rózsakertet gondozni. Juliett testvérnõ békességben, családja szeretetével körülvéve viselte az utolsó hetek fájdalmait. Gyászoló férje, fia, menye, unokái, testi és lelki testvérei az Úrban reménykedve búcsúztak tõle. Novák József

(2003. OKTÓBER)

"Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg ..."

 

Somlai Gyuláné (Kuti Anna)

1935 - 2003

 

Június 9-én vettünk végsõ búcsút Somlai Gyuláné ( Kuti Anna ) testvérnõtõl. A temetést megelõzõ nap délutánján szinte a teljes gyülekezet, a rokonság és az ismerõsök álltunk meg a nyitott koporsó mellett a virrasztás alkalmával. Somlai testvérnõ élete utolsó éveiben nagyon sok szenvedésen és betegségen ment keresztül. Istenünk - e sok szenvedés után vette õt magához, és hitünk szerint majd találkozásunk lesz ott, ahol nincs szenvedés halál és fájdalom.

      Testvérnõnk 1935. június 15-én született a Jugoszláviai Padéjon. Szép nagy családban élte gyermek és ifjú éveit, hiszen 12-en voltak testvérek. Életét fiatalon átadta Jézus Krisztusnak és 1951. július 29-én hitvalló bemerítésben részesült Pintér Sándor lelkipásztor által. Stampfer Ferencel kötött házasságot, és ebbõl a házasságból született leánya, Jolánka. Férje korai halála után sokáig egyedül nevelte gyermekét. Életében komoly változást eredményezett, amikor Kanadába költözött, és a Torontói gyülekezetben talált otthonra. Itt a gyülekezetben talált megértõ társra is a szintén özvegységben élõ Somlai Gyula testvér személyében. 1981. november 5-én kötöttek házasságot és sírig tartó példás szeretetben és hûségben éltek. A gyülekezetben hûséggel szolgált az énekkarban, és tevékenyen részt vett a nõi kör munkájában, ahol egy ideig a pénztárosi szolgálatot is végezte. A gyermekek és fiatalok ma is örömmel emlékeznek azokra a karácsonyokra, amikor testvérünk férjével együtt oly sok alkalommal ajándékozta meg õket. Szolgáló életének a korán érkezett súlyos betegségek szabtak határt. Amíg lehetett férje otthon ápolta és viselt gondot róla példás hûséggel. Azonban az egyre sokasodó problémák állandó orvosi ellenõrzést kívántak meg. Testvérnõnk élete utolsó éveit speciális öregotthonban kellett tölteni.

      Amikor elköltözött testvérnõnk életére gondolunk, akkor eszünkbe jutnak a zsoltáríró szavai, hogy életünk nagyobb része nyomorúság és szenvedés. Vigasztaljon azonban az a tudat, hogy van élet a síron túl is, és ott örök öröm vár mindazokra, akik benne bíznak. 

Csutorka János

1922 - 2003

 

Június 11-én ismét temettünk. Ezen a napon vettünk végsõ búcsút Csutorka János testvértõl. Testvérünk rövid, de súlyos betegség után költözött el errõl a földrõl. Derûs mosolya és szívbõl fakadó imádságai azóta is nagyon hiányoznak a gyülekezetben.

      Testvérünk 1922. december 26-án született Budapesten. Gyermek és ifjúkorát is ebben a városban töltötte. 1944-ben kötött házasságot Simon Erzsébettel, akivel jóban és rosszban, egészségben és betegségben 59 évet éltek házasságban. Isten házasságukat három gyermekkel ajándékozta meg. Az 1956-os forradalmat követõen Kanadába vándoroltak ki, ahol nehéz körülmények között kezdtek új életet. Testvérünk igyekezett helytállni az élet minden területén. Azonban életébõl sokáig kizárta az Urat, és saját erejére próbált meg támaszkodni. Felesége kitartó imádsága és Isten mentõ szeretete azonban utolérte és legyõzte õt. Istenbe vetett hitét 1990-ben vallotta meg és részesült a hitvalló bemerítésben Oláh Lajos lelkipásztor által. Bemerítkezése után egészen haláláig, egészségben és betegségben egyaránt hûséges tagja volt a gyülekezetnek. Életében nagyon sok betegséget kellett elhordoznia, de mindvégig hûségesen megállt. "Micsoda az ember, hogy törõdsz vele ..." hangzott az ige a koporsója mellett. Mi tanúi lehettünk annak, hogy Isten elköltözött testvérünkrõl is valóban gondot viselt.

Tóth Ibolya

1930 - 2003

 

Június 23-án Tóth Ibolya testvérnõ koporsója mellett álltunk meg. Testvérünk 1930. július 21-én született Aradon. Szülei házasságát Isten még két gyermekkel ajándékozta meg, Gyõzõ és Béla szeretetben nevelkedtek testvérükkel és édesapjuk elsõ házasságából árván maradt testvérükkel Irmával.

      Ibolya testvérnõ gyermek és ifjúkorát Budapesten töltötte, ahol a hívõ család szeretete és a gyülekezetek jó légköre hamar megérintette a szívét. Fiatalon átadta életét Jézus Krisztusnak, és a Wesselényi, Jász utcai, és a Nap utcai gyülekezet építõ tagja volt. Szüleivel és testvéreivel 1957. február 28-án érkeztek Kanadába. Nyolc és fél év Vancouveri élet után Torontóba költözött a család; elsõsorban a Magyar gyülekezet vonzotta õket. Testvérünk szép hangjával sokszor megörvendeztette a gyülekezetet. Isten iránti elkötelezettségét mutatja, hogy tanulmányokat folytatott Misszióiskolában, és néhány évet mint misszionárius Iránban is szolgált.

      Testvérnõnk egészsége hét évvel ezelõtt kezdett gyorsan gyengülni, és hamarosan teljes ellátásra szorult. Öt évet töltött öregotthonban, innen szólította haza õt az Úr.

Isten igéjét, a vigasztalás szavait mindhárom alkalommal a gyülekezet lelkipásztora Dan László testvér szólta. A gyászoló hozzátartozóknak ezúton is Isten vigasztalását kívánjuk.

                         Dan László

(2003. SZEPTEMBER)

Helen Monus   1914-2003

Helen was born on May 7, 1914 in the town of Kiskörös in Hungary. She was the youngest of three children born to Maria and Stephen Szabo, who owned a vineyard. Her brother Paul died on the front in the second World War in Hungary.

      The Szabo family emigrated to Canada in 1925 and settled in Kipling, Saskatchewan. After four winters in Saskatchewan they moved to Toronto in 1929. Here they were early members of the Hungarian Baptist church, that is flourishing to this day. In 1931 her parents returned to Hungary while Helen and her brother Steve remained in Canada.

      Helen met Fred Monus from Saskatchewan in the Toronto Hungarian Baptist church and got married in 1941. They were happily married for over 62 years. They had one child, Susan. Shortly after Susan’s birth, Fred and Helen joined with Helen’s brother Steve and his wife Esther and bought a farm in Burlington, Ontario. For the next 20 years this was Helen’s home. In 1967 the farm was sold. In the next 14 years Fred and Helen worked on a succession of estates as domestic help. In 1981 they retired and bought a home in Orangeville and again in Fergus. Helen loved cooking. She was loving and affectionate, devoted to Fred, to his happiness and well-being. Her greatest joy was to host family and friends.

      Helen loved the Lord and the community of His people. She had a deep and abiding faith in God’s love and the power of prayer. She faithfully and generously supported the churches they attended and she had a great interest in supporting foreign missions. They loved to attend the Rama Hungarian Baptist Camp conferences for many years. Reading worthwhile books was a passion she maintained until nearly the end. She especially enjoyed Christian biographies and books about Biblical prophecy.

      She is survived by her husband Fred, her daughter Susan Barber, her son-in-law John Barber, her grandsons Daniel and Andrew, her daughter-in-law Rosalia and her greatgrandson, Samuel, as well as her niece Ella Marosi (nee Szabo), and her nephew Istvan Szabo in Hungary.      Ella Marosi

Joseph Bogar 1917 - 2003

The Rev. Joseph Bogar died August 20, 2003, at the age of 86. A funeral service was held August 23 at First Baptist Church of Dearborn with Dr. Paul Little officiating. Pastors from two other American Baptist churches which Rev. Bogar served also took part in the service: Dr. Geza Herjeczki of First Hungarian Baptist Church in Lincoln Park and Rev. Roger Dahlen of Bethel Baptist Church in Southgate. Please remember Rev. Bogar's wife, Olga, and his sons, Tim and Tom in prayer. (E-Link, American Baptist Churches)

 

Born: February 21, 1917 in Saskatchewan, Canada. Grew up in Welland, Ontario.

      Attended Bucknell University, Lewisburg, PA, McMaster University, Hamilton, Ontario, and The International Baptist Seminary, East Orange, New Jersey Studied Geriatrics and Retirement Home Management at the University of Michigan, Ann Arbor, MI.

      Died: August 20, 2003

      Churches Served: First Hungarian Baptist Church of Welland, Ontario (2 years while attending school); First Hungarian Baptist Church of Toronto, Ontario (6 years while attending school) Ordained by the Toronto Church; First Hungarian Baptist Church of Detroit (7 years); Bethel Baptist Church, Southgate, MI (13 years); Assistant Administrator - Detroit Baptist Manor (7 years); Hungarian Reformed Church of Windsor, Ontario (Interim - 6 years). Served as President and in other capacities with the Hungarian Baptist Convention.

 

      At his funeral service on August 23, Rev. Herjeczki, speaking on behalf of the presidium of the Convention, shared the following with the congregation:

      The Reverend Joseph Bogar was more than a previous pastor of my church, the First Hungarian Baptist Church of Detroit. He was a well trained and accepted Hungarian pastor in the mission field of North America. He was the pastor of several Hungarian Baptist Churches in Canada and here in the States. He was active in the Hungarian Convention, and held several positions in our mission structure.

      Even after he decided to accept the call of an English speaking church to serve as its pastor, some forty years ago, and even after his retirement he maintained his Hungarian connections and served in the Hungarian Convention wherever he could. He was instrumental at the start of the Hungarian Baptist Church in Chicago. He substituted a lot in Cleveland, here in Detroit and later in Lincoln Park.

      We are thankful to God for giving us Reverend Bogar to serve in our Hungarian communities and churches. We ask the Lord to give strength to his wife, Olga Bogar and to comfort her and also the extended family.

We will keep the memory of the Rev. Bogar in our hearts.

 

      Bógár József   1917 - 2003

 

Bógár József nyugalmazott lelkipásztor testvért 85 éves korában, hosszú szolgáló élet és rövid szenvedés után augusztus 20-án magához hívta Urunk. Temetésére augusztus 23-án a First Baptist Church of Dearborn templomában tartott gyász-istentisztelet után került sor. Bógár testvérék az utóbbi évtizedekben ebbe a gyülekezetbe tartoztak.

      Dr. Paul J. Little helyi lelkipásztor mellett szolgált még Rev. Roger Dahlen, Bethel Baptist Church és Herjeczki Géza lp., akit többen elkísértek a Lincoln Parki (Detroiti) gyülekezetbõl, amelyiknek Bógár testvér 1951-58-ig pásztora volt. Herjeczki testvér az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség elnöksége nevében is kifejezésre juttatta Bógár testvér élete és szolgálata iránti tiszteletünket. Elköltözött testvérünk több magyar gyülekezet lelkipásztora volt (Welland, Torontó, Detroit) és az Amerikai Magyar Baptista Szövetségen belül többféle tisztséget is betöltött.

      Bógár József 1917. február 21-én Saskatchewanben (Kanada) született, Wellandban (Ontario) nevelkedett. (Édesapja alapította a Wellandi gyülekezetet.) Mivel a lelki munkára érzett elhívatást, beiratkozott a Hamiltoni McMaster Egyetemre, ahol lelkipásztori diplomát szerzett - Molnár Balázs testvérrel együtt. Már tanulmányi ideje alatt lelkipásztori szolgálatot végzett Wellandon, majd Torontóban. Lelkipásztorrá a Torontói Gyülekezetben avatták fel 1949-ben. Két évvel késõbb a Detroiti Gyülekezet lelkipásztora lett.

Szolgálata új missziómezõre vitte õt 1958-ban, amikor elfogadta egy amerikai gyülekezet, a Southgate-i (Detroit area) Bethel Baptist Church meghívását. Az ottani 13 évi szolgálat után az ABC egyik idõsek számára készült otthona vezetését vállalta el (Detroit Baptist Manor).

      Kapcsolata a magyar misszióval megmaradt, a 80-as évek végén például a szövetség Misszió Bizottságát õ vezette. Szeretettel gondolunk rá, emlékét megõrizzük. Urunk vigasztalja feleségét, Bógár Olga testvérnõt és gyermekeiket!      Herjeczki Géza

Néhány nappal halála elõtt, a kórházi ágyon, amikor említettem, hogy imádkozunk érte a gyülekezetben, Bógár testvér ezt az éneket énekelte csendesen, pontos szöveggel:

Imádkozzatok és buzgón kérjetek. 
Bûnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! 
Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, 
Hallgass meg Fiad nevében, ha kérünk!

(2003. JÚLIUS)

PANTA ISTVÁN 1929-2003

Panta István testvért 2003. május 14-én kísértük utolsó útjára. Istenünk 74 évet ajándékozott neki e földi életben. Pécsett született 1929. január 13-án. Életét még fiatalon adta át az Úr Jézusnak és ettõl kezdve hûséggel követte és szolgálta a Megváltót. Szinte az Úr házából, a szolgálatból került a kórházba.

      1949-ben vette feleségül Spiesz Annát, a Bonyhádi Baptista Gyülekezetbõl. Házasságukat az Úr két gyermekkel ajándékozta meg. 1956-ban Torontóban telepedtek le és ott hamarosan a magyar baptista gyülekezet tagjai lettek. Késõbb különféle szolgálatokban tevékenykedett Panta testvér, mert szerette és szólta az Igét, ezért imaóra vezetõ, vasárnapi iskolai tanító és a gyülekezet egyik elöljárója lett. De a Ramai Tábor is közel volt szívéhez - a megvásárlástól fogva; munkájával és áldozatával sokat fáradozott az építésén és szépítésén. Az Amerikai Magyar Baptista Szövetségnek is tevékeny tagja volt, rendszeresen részt vett a konvenciókon és hozzászólásai értékesek voltak.

      Gyermekeik házasságuk után távolabbra költöztek, Ildikó Clevelandba került, Steve Kelownában telepedett le. A szülõk szíve vágya volt, hogy egy kissé közelebb kerüljenek legalább egyik gyermekükhöz és ezzel unokáikhoz is. Ezért éppen tíz évvel ezelõtt , 1993-ban átköltöztek Kelownába, Itt is a magyar gyülekezet hûséges tagjai lettek Nem lehetett elképzelniolyan gyülekezeti alkalmat, hogy Panta testvérék hiányoztak volna, sõt, a közelükben lakó testvérek közül legalább két testvért rendszeresen magukkal hozták a gyülekezetbe. Szolgáló életét itt is folytatta, mert a vendégfogadásban, perselyezésben és z általa nagyon kedvelt bizonyságtevésben, költemények elmondásában tevékenykedett. Imájában rendszeresen könyörgött az elveszettekért, mert imádkozó és a Bibliát nagyon szeretõ maradt élete végéig.

      Sajnos élete utolsó három évében egészségi állapota folyton gyengült és kórházi kezeklésre szorult rövidebb, hosszabb ideig. Hûséges felesége még a kórházban is ápolta és gondoskodott róla.

 

      Temetését nagy részvéttel és fájdalommal vette tudomásul nemcsak a család, hanem a Kelownai Magyar Gyülekezet testvérisége is. A feleség, a két gyermek és a hat unoka mellett a kiterjedt rokonság gyászolja (Kanadában, az USA-ban, Németországban és Magyarországon). Két gyermeke, Steven és Ildikó mély megrendüléssel, de hálaadó szívvel emlékeztek édesapjukról a temetési istentiszteleten, ahol a gyülekezet férfikara és hegedûszóló búcsúztatta. A vigasztalás igéjét Viczián János testvér szólta. Õ már Torontóban is lelkipásztora volt a Panta családnak. Itt Kelownában pedig tíz éven keresztül pásztorolta Panta testvéréket.

      Panta testvér csendesen, éjszakai álmában ment haza az Úrhoz. Legyen emléke áldott, az Úr vigasztalja meg a gyászoló özvegyet és a családot. Testvérünk vezérlõ igéje egész életében a 23. Zsoltár volt: "Az Úr házában lakozom hosszú ideig."  Íme most már örökké.

 

        Dr. V.J.

BANÁS LAJOSNÉ, szül.  Bruckner Ilona 1922-2003

Banás Lajosné, szül. Bruckner Ilona nõtestvért 80 éves korában, 2003. június 7-én emelte magához az Úr. Nagy családja és a népes gyülekezet a következõ szombaton emlékezett meg az életérõl, majd kísérte utolsó útjára az alhambrai gyülekezetbõl.

      Ilona testvérnõ Bécsben született. Szüleivel és nõtestvéreivel az újpesti baptista gyülekezethez csatlakoztak, ahol - mint majdani férje, Lajos testvér is - aktívan szolgáltak. 1944. július 15-én kötöttek házasságot. Frigyüket hat gyermekkel áldotta meg az Úr. 1956-ban érkeztek az Egyesült Államokba, Los Angelesbe. A nagy család sok segítséget kapott a kezdeti idõkben a Sunyside Baptista Gyülekezettõl. Az építkezõ alhambrai gyülekezethez csatlakozva, Ilona testvérnõ a pengetõs zenekarban, az énekkarban és a nõi körben munkálkodott. Nyugdíjas éveikre a városi forgatagot maguk mögött hagyva, a csendes Temecula városába költöztek, ahonnan gyermekeik segítségével jutottak el a magyar közösségbe.

      Az Alhambrából küldött hangfelvételeket és a Santa Monica-i Magyar Bibliai Gyülekezet Rádió szolgálatát rendszeresen hallgatták, és támogatták e gyülekezetek misszióját.

 

      Az emlék-istentiszteleten Vadász János lelkipásztor ismertette nõtestvérünk életútját, és felelevenített néhányat közös emlékeikbõl is, hiszen B mint elmondta B több, mint hatvan éve ismerték egymást. A zenei szolgálatok között gyermekei és unokái is megemlékeztek a családi kör melegérõl, testvérnõnk próbák között edzett hitérõl és mély imaéletérõl.

      Novák József lelkipásztor az igehirdetés textusát a 139. zsoltárból vette, azokat az igéket idézve, melyeket súlyosan beteg testvérünknek az ágyánál olvasott szeretett férje, csak néhány nappal a halála elõtt is.

      A Banás házaspár az Evangéliumi Hírnök Baráti Köréhez tartozott, annak lelkes támogatója volt, férjével együtt. Lelkipásztoruk többször is tanúja volt annak, ahogy hangosan felolvastak egymásnak szeretett lapunkból, imádkozó figyelemmel kísérve szövetségünk életét.

      A család részérõl elhangzott megemlékezések között elhangzott két vers is, amit Tamás fiúk írt. A "Homegoing" címû költemény záró versszaka ez:

Books, magazines and of course the Bible,

Now setting on the table, idle.

She doesn't read them anymore,

'Cause she's at Home.

Az emléke áldott.

                Vadász János és Novák József

2003. JÚNIUS

MÉSZÁROSNÉ  TÓKA GYÖNGYVÉR 1955 - 2003

AKI GYÕZ, ÖRÖKSÉGÜL NYER MINDENT

Mintegy ezren állták körül Mészárosné Tóka Gyöngyvér testvérnõ sírját 2003. május 28-án, a Péceli Baptista Temetõben. Papp János missziói titkár bevezetõ gondolatai után idõsebb Kovács Géza lelkipásztor hirdette a vigasztalás igéjét 1. Péter 1:3-9 alapján. Életrajzát Siklósiné Gabi, a székesfehérvári gyülekezet tagja olvasta föl. A lelkipásztornék nevében Hálóné Cseh Ágnes emlékezett hálaadással elköltözött testvérünkre. A sírnál Mészáros Kornél fõtitkár szólt a gyászoló gyülekezethez. Hálaadó és könyörgõ imát az országos testvériség részérõl Révész Árpád, a rokonság nevében pedig idõsebb Mészáros Kálmán, és Tóka Gyula lelkipásztorok mondtak. A búcsúzás fájó perceit a Központi Énekkar szolgálata segítette elviselhetõbbé tenni Oláh Gábor karnagy vezetésével.

      Gyöngyvér Ózdon született 1955. január 26-án. Szülei ebben az idõben Lénárdarócon éltek, ahol édesapja Tóka Gyula, az ózdi körzetnek volt lelkipásztora. Édesanyja Kónya Ilona eredetileg a külmisszióba szeretett volna menni, ezért Erdélybõl átmenekülve elõször a Pestszenterzsébeti Diakonissza Házban készült a szent szolgálatra. Az akkori politikai helyzet azonban nem tette lehetõvé, hogy álma megvalósuljon, de gyermekei szívébe kezdettõl fogva beleplántálta az Úr iránti elkötelezettség fontosságát és a neki való szolgálat örömét. Az ötvenes évek erõltetett szocialista iparosítása és az ezzel járó ateista propaganda Ózdon és környékén különösen is nehézzé tette a hívõ emberek mindennapi életét. A gyülekezeti közösség szeretetteljes légköre azonban körül ölelte az akkori lelkipásztor családot, megkönnyítve ezzel helytállásukat és szolgálatukat. Ilyen körülmények között indult Gyöngyvér és három testvére Nóra, Szabolcs és Zsolt élete.
      A család 1963-ban Albertirsára került. Itt mozgalmas évek következtek a gyülekezeti életben és az ifjúság körében. Idõközben kitûnõ eredménnyel leérettségizett a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban. Ezekben az években érték azok a lelki hatások, amely a megtérését elõmozdították és 1969. pünkösdjén a bemerítés szükségességét benne megérlelték. Különösen egyik anyai ágról rokon unokatestvére Veres Ernõ lelkipásztor volt rá nagy hatással, aki a lelki munka és az Úrnak való szolgálat felé fordította érdeklõdését. Talán ebben az idõben tudatosult egyre mélyebben szívében, hogy misszionáriusként, vagy valami ehhez hasonló szolgálatban tudja csak elképzelni a jövõjét.
      Terve megvalósulásához nyelveket szeretett volna tanulni, ezért fordult a tanári pálya felé. A továbbtanulását azonban bizonyos aggodalmak elõzték meg. Mint lelkipásztor gyermeknek ugyanis erre kevés esélye volt a szocialista világban, ezért többen le is akarták beszélni errõl az elképzelésérõl. Õ mégis nagy hittel jelentkezett a Pécsi Tanárképzõ Fõiskolára. Mivel a német nyelvtanári és ének-zongora szakot választotta, felvették és az évfolyam egyik legjobb tanulója lett. Sõt, tanulmányi ösztöndíjat kapott, hogy nyelvi képességét még jobban fejleszthesse, így egy tanévet Németországban a Lipcsei Egyetemen töltött el.
      A pécsi évek alatt bekapcsolódott a helyi baptista gyülekezet életébe. Abban az idõben egy ébredési hullám volt tapasztalható a közösségben, különösen a nagy létszámú ifjúság soraiban. Gyöngyvérre nagy hatással voltak ezek az évek. Igen hálás volt Istennek azért, hogy ebben az idõszakban Meláth Ferenc testvér családja befogadta õt, és mint fogadott lányukat segítették minden lelki gondjában. Különösen a Meláth lányokat Violát, Dórit és Szilvit érezte közel magához. De ugyanígy Doktor Irénke, a késõbbi orvos-misszionárius, Ferenc Edina és még sokan mások segítették õt.
      Miután 1977-ben tanári diplomát kapott visszakerült Alberírsára és néhány évig zongora tanárkén dolgozott a Pilisi Zeneiskolában. Ettõl kezdve hosszú éveken át énekelt a Baptista Egyház Központi Énekkarában.

     Jelentõs fordulat állt be életében, amikor megismerkedett, és 1979-ben házasságot kötött Mészáros Kálmánnal, a késõbbi lelkipásztorral és tanári munkája mellett mint lelkipásztor feleség együtt szolgálhattak az Úr népe között. Huszonnégy évig tartó boldog házasságukat Isten három gyermekkel - Renáta, Gyöngyvirág és Illés - ajándékozta meg.
      Elsõ szolgálati helyük Gyõrben és nagykiterjedésû körzetében volt. Már ezekben az években kitûnt, hogy férjének méltó társa, hisz mindenben követte õt. Kész volt bekapcsolódni a lelkigondozói szolgálatba, a nõi munka szervezésébe épp úgy, mint az énekkar vezetésébe, hangszeres szolgálatokba, vagy ha szükség volt rá, angol-német tolmácsként is helytállt.
      Ezek után került sor arra, hogy férje külmissziós szolgálatra kapott meghívást az Egyesült Államokba, ahol családjával együtt munkálkodhatott 1986-1990 között Cleveland városában, az ottani egyik legnagyobb magyar anyanyelvû gyülekezetben. A tengerentúli missziósmezõn is zenei ismereteivel és odaszánt szolgálatával tûnt ki.
      Magyarországra való visszatérésük után Székesfehérváron folytatták pásztori küldetésüket. Mindig nagy örömmel végezve az éppen soron következõ feladatot, bátran szembenézve a különbözõ kihívásokkal. Gyöngyvér otthonosan mozgott a gyermekek tanításában, a nõi munka szervezésében, az énekkar felkészítésében, az orgona és zongora kíséretekben. Tiszta énekhangja, bátor bizonyságtétele sokakat erõsített, vigasztalt. Sohasem panaszkodott, bár fájt neki, ha õszinte szándéka ellenére lelki bántás érte.
      Mindemellett nagy szeretettel nevelte gyermekeit, vigasztalta és erõsítette férjét, igazi támasza volt az egyre nagyobb kihívást és lelki terhet jelentõ lelkipásztori, tanári, és egyházvezetõi szolgálatában. Férjével sokat énekeltek együtt, úgy a családban, mint a gyülekezetekben. Hûséggel és teljes odaadással szolgálta az Urat mindaddig, amíg egyre súlyosabbá és fájdalmasabbá váló betegsége ebben meg nem fékezte. Tudtuk, hogy a halálos kór, amivel éveken át küzdött, súlyos testi lelki próba elé állította. Mégis hittük, hogy az Úr csodát tehet életében, és ha Õ úgy akarja meghosszabbíthatja földi küldetését. A szinte elviselhetetlen fájdalmak közül mentette ki az Úr 2003. május 21-én, és vitte oda õt, ahova egész életébe vágyott, abba a fehérruhás sokaságba, amirõl nem régen még a székesfehérvári gyülekezetben is így énekelt csengõ hangon, nagy átéléssel:

      "Kik ezek itt fehérben?" - A válasz pedig az Ige szerint így hangzik: "Õk azok akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa elõtt, és szolgálják Õt éjjel és nappal az Õ templomában, és a trónuson ülõ velük lakik. Nem éheznek és nem szomjúhoznak többé, sem a nap nem tûz rájuk, sem semmi más hõség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti õket, elvezeti az Élet Vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükrõl minden könnyet."
      Isten áldjon Gyöngyvér! Viszont látásra a mennyei hazában!

KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS

Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak a részvétét, akik szerették és tisztelték Mészárosné Tóka Gyöngyvér testvérünket, a hûséges feleséget, az áldozatkész édesanyát, a példamutató lelkipásztornét, és bármi módon kifejezésre is juttatták együttérzésüket a család felé, akár szóban, akár írásban, akár személyes megjelenésükben, akár milyen segítségnyújtásukban. Vigasztaljon bennünket a viszontlátás reménysége, Megváltó Jézusunk ígérete: "Aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha!" (János 11:26)

      A gyászoló család

2003. MÁJUS

DEMETER ANDRÁS (1923 - 2003) DEMETER IRÉN (1928 - 2002)

 

" Mindenre van erõm a Krisztusban, aki engem megerõsít" Filippi 4:13

 

Édesanyám legkedvesebb igeverse volt ez, ami a hûtõszekrény fölé volt téve, és akár hányszor napjában az emberi erõt meghaladó problémák és nehézségek között felemelte szemeit, mindig ezeket az ige verseket pillantotta meg és nyert új erõt a feledata elvégzéséhez. Ugyanis édesapánkat rendezte több mint négy és fél éve, aki ágyhoz kötött beteg volt, alzheimer kórban szenvedett. Nem kis feladat volt számára az otthoni körülmények között egy nálánál kétszer nagyobb embert, gondozni, reggel, délben és este tisztába tenni, etetni és még a lelki életére is vigyázni, mindezt szó nélkül, - egy panasz sem hagyva el száját. Az utolsó vasárnap, mikor még beszélhettem vele, többek között azt is terveztük, hogy a nyáron hazalátogatunk, amit már alig várt, hiszen kisfiunkat, Jozsuét még nem látta, és minket is már nagyon szeretett volna látni. Ember tervez, Isten végez; terveinket áthúzta az Isteni végzés, december 14-én hajnalban, hirtelen az Úr hazahívta.

      Húgommal, Szabó Évikével haza utaztunk a temetésre, ahol csatlakoztunk a másik két testvérünkhöz Hadnagy Judithoz és Demeter Ádámhoz. Nem volt könnyû temetést tartani és otthon látni a nagyon beteg édesapánkat, akit nagyon megviselt édesanyánk elköltözése. A temetés 19-én volt, Vass András Marosvásárhelyi lelkipásztor tv. hirdette az életet adó igét: "Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva... mert megnyugosznak az õ fáradságuktól, és az õ cselekedeteik követik õket." Drága édesanyánk egész élete önfeláldozó szolgálat volt, gyermekeiért és férjéért, és valóságosan szolgálata közben halt meg. Sokan voltak a temetésen, akik hozzánk jöttek és elmondták, hogy az õ szókincsében hiányzott a "nem tudok." Akin csak tudott segített, gyermekeiért és unokáiért egy este sem feküdt le úgy, hogy ne imádkozott volna.

      Most anyák napján, bárcsak minden ÉDESANYA így tudná betölteni hivatását, hiszen ez kedves Istennek.

      Alig pihentük ki a fáradalmainkat, és az ünnepeket, amikor január 16-án újból jött a szomorú hír: édesapánkat is hazahívta az Úr. Alig telt el egy hónap az egyik temetéstõl, amikor a másodikra kellett készüljünk testileg-lelkileg. A gyász istentiszteleten újból Vass András lkp. testvér hirdette az igét, és a megjelent gyászoló gyülekezet az édesanyám és édesapám kedvenc írott énekeit énekelte. Így váltunk egybõl felnõtté, de a ránk hagyott örökséget: hitet, önfeláldozást, szolgálatkészséget, a Krisztushoz való ragaszkodást, testvér szeretetet, rokon szeretetet visszük tovább, átadva gyermekeinknek.

      Az Amerikában élõ rokonság (több mint 32-en), és az otthoni-, Európaiak mind szívünkbe zártuk emlékét, hisszük, hogy Megváltónknál MIND találkozunk.

                Demeter András, Chicago

EIFERT JÁNOS 1917 - 2003

Mert én tudom, hogy az én megváltóm él!

 

Március 23 - án istentisztelet keretében emlékeztünk meg Eifert János testvérrõl. Amíg valaki közöttünk van, addig természetesnek vesszük, de amikor el kell válni az nagyon fájdalmas. 

      Eifert testvér 1917. január 26-án született Soltvadkerten. Nagy család gyermekeként korán megtanulta, hogy az élet nehézségei közepette is bátran kell megállni. Kanadába való kiérkezése után beépülve a gyülekezetbe, feleségével együtt sokféle munkát végzett. A Rámai tábor különösen is a szívügye volt, idõs korban is sokszor érdeklõdött az éppen folyamatban lévõ munkákról. Az elmúlt években - amikor a gyülekezet elé állt - mindig élmény volt hallgatni a mély átéléssel elmondott költeményeit. Szinte saját életét énekelte meg ezekben, ezért érinthette meg vele mások életét is. 

      Az utóbbi években a március hónap szinte mindig betegségeket hozott számára. Most azonban Isten úgy végzett felõle, hogy magával viszi. Rövid, de súlyos betegség után 2003. március 19-én fejezte be földi életét. Az emlékistentiszteleten két gyülekezet népes tábora, valamint barátok és ismerõsök vettek búcsút tõle. A Torontói Magyar Baptista Gyülekezet énekkara és lelkipásztora mellett a Donway Baptist Church lelkipásztora és szólistája szolgált az emlékezés alkalmával. Különösen megragadó percek voltak amikor Eifert testvér leánya, Ágnes Eifert Stanuisz emlékezett meg édesapjáról. Bár testben el kellett búcsúznunk, de van reménységünk, hogy lesz találkozásunk majd az Úrnál. Azt kívánjuk a gyászoló feleségnek és a család többi tagjának, akár Magyarországon élnek, akár Kanadában laknak, hogy éljék át Isten vigasztaló kegyelmét. 

             Dan László

2003. ÁPRILIS

DR. GERZSENYI LÁSZLÓNÉ SZ: UDVARNOKI MÁRIA

Megrendült szívvel, de Isten akaratában megnyugodva álljuk körül Dr. Gerzsenyi Lászlóné, szeretett Udvarnoki Mária testvérünk koporsóját, akit az Úr hazaszólított.

      A rá mért szenvedés küzdelmes hónapjait, heteit, napjait, óráit példás hittel és reménységében megerõsödve harcolta végig. Õ igazán elmondhatta azt, amit Pál apostol hagyott ránk a Timóteushoz írott levélben:

      Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nékem az igazság koronája amelyet megad nékem az Úr, az igaz bíró ama napon, de nem csak nékem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az Õ megjelenését.

 

      A 110 éves Péceli Baptista Gyülekezet megalakulásában, megerõsödésében, fennmaradásában történelmi érdem és szerep jutott az Udvarnoki család számára.

      A századfordulón Pest megyében kibontakozó baptista misszió kimagasló alakja idõs Udvarnoki András testvér volt, aki több évre felvállalta a péceli gyülekezet gondozását. Ez az idõszak komoly lelki megerõsödést és a gyülekezet növekedését idézte elõ. Õt követte fia, ifj. Udvarnoki András, aki Pécelen vált lelkipásztorrá és imaházépítõvé. 10 évvel késõbb az õ leánya Udvarnoki Mária, férjével, Dr. Gerzsenyi Lászlóval képviselte és folytatta a gyülekezeti szolgálatot.

      Életébõl 41 évet töltött gyülekezetünkben. Ápolta és gyakorolta környezetében azokat a nemes hagyományokat, amelyeket a szülõi, nagyszülõi házból magával hozott és szinte lemodellezte a prédikátorfeleségek feladatát. Figyelme mindenre kiterjedt, minden és mindenki érdekelte, vitalitása sokakat mozgósított.

      Tömörítve gondolataimat, a Péceli Gyülekezet 100 évének szellemiségét, a viharos XX. századot az Udvarnoki irányvonal determinálta. Ebbõl eredt a mélyen gyökerezõ hitélet, amely hatott a gyülekezeti rendtartásra is.

      Mária testvérünk életének és munkájának méltatása nem fér bele ebbe a néhány percbe. Nem is vállalkozhatom ilyen nagy feladatra, de szembe kell néznünk azzal a gondolattal, hogy Udvarnoki Mária testvérünk távozásával egy történelmi vonal ért véget Pécelen. Mindannyiunk felelõssége, hogy milyen lesz a folytatás.

      Az a reménységünk, hogy az Õ és elõdei szellemisége, példás hitélete, az Úr és a gyülekezet iránti tisztelete, szeretete úgy marad meg bennünk, mint akikrõl Dániel könyvében ezt olvassuk:

Az okosak fényleni fognak, mint a fénylõ égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké. (Dn 12:3)

      Mikes András   (Elhangzott Pécelen, 2003. március 8-án)

 

      Dr. Gerzsenyi Lászlóné a Cleveland, Bethánia gyülekezet lelkipásztornéje volt 1974 - 1979-ig. Szövetségünk testvérisége is szeretettel emlékezik reá.  

JOSEPH YANIK (cikk az angol oldalon)

2003. MÁRCIUSI SZÁM

LÖSCHER MÁRIA 1912-2003

 

Löscher testvérnõ 1912. aug. 2-án született Erdélyben, Hadadon. A Bak család hét gyermeke közül õ volt a legidõsebb. Édesapja Amerikába jött, hogy a családról gondoskodjon. New Yorkban megtért, és hazatérve õ lett a helyi baptista gyülekezet vezetõje. Mária, így, egészen fiatalon bekapcsolódott a közösség életébe.

      1933-ban vette feleségül Löscher Mihály, aki a háború során hadifogságba esett, majd súlyos betegen tért haza. Az 1953-ban özveggyé lett anya egyedül nevelte fel két gyermekét (Mihályt és Rebekát).

      Leánya után érkezett Kaliforniába Mária testvérnõ is, 1986-ban. Az alhambrai Amerikai Magyar Baptista Gyülekezet imádkozó, példás életû tagja lett, egészen haláláig.

      "Marcsi mamának" szólítottuk, korát így tisztelve, szeretetét így élvezve. Gyönyörûen csengõ énekhangja, buzgó imádsága, kedves mosolya most nagyon hiányzik. Gyakran ült mellé fiatal és idõs, hogy bátorítást, vígaszt nyerjen, hiszen testvérnõnk sok próba során edzett hitét, igeismeretét és életbölcsességét a Lélek ajándékának ismertük fel közösségünk életén.

      Olyan természetesnek véltük, hogy közöttünk van! Amikor az újévi istentiszteletrõl hiányzott, azt gondoltuk, hogy csak meghûlt. Nem jött többet imaházba. A kórházi látogatások során is mi erõsödtünk a hitben. 2003. január 20-án emelte magához az Úr..

      Január 25-én búcsúztattuk a Hollywood Hills-i temetõkertben. A népes gyülekezetet Löscher testvérnõ dédunokáinak, barátnõjének, Hoble Lidia testvérnõnek, énekkarunk és szólistáink szolgálata vezette a dicsõítésben. Az igei üzenet 2Tim4:7 alapján szólt hozzánk angolul, majd magyarul. Áldás volt az élete; az emléke is az.   N.J.

---

NÉMETI ERZSÉBET

Édesapám, Németi Sándor 1912-ben született és 1993. június 12-én autóbalesetben halt meg. Felesége nagyon nehezen tudta elhordozni az elválást és azt a tényt, hogy a 8 gyermek közül a második 7 éves kora óta beteg - agyhártya gyulladást kapott, amit akkor nem tudtak megfelelõen kezelni. A betegség miatt a ma 63 éves gyermek a 7 éves szinten megmaradt aggyal él. (Gyermekeik közül 5 itt az USÁ-ban él, három pedig az óhazában.) 
      Édesanyám, Németi Erzsébet alcheimeres betegségbe esett. Ezt tudva, és hogy a gyermekei közelében legyen, kihozattuk õt - fiával együtt - Chicagóba, ahol még 8 évet élt. 2003, február 10-én délben, ebéd után ragyogó arccal énekeltük ketten: "Ama szép hon felé száll az én óhajom, ahova mi hamar bemegyek... Kapok egy ragyogó csillagos koronát" - és délután 5 órakor az Úr haza vitte, hogy át adja neki a koronát. Nagyon szép halála volt - egyet sóhajtott és elment. Emléke, szeretete, ragaszkodása mindig megmarad szívünkben.
      2003. február 15-én kísértük utolsó útjára a Chicagói Gyülekezettel. Az igét Torma János lelkipásztor hirdette, szolgált a fúvós négyes, a férfi négyes és az énekkar Máté Bálint vezetésével. A család nevében köszönöm a gyülekezetnek azt a szeretetet, amivel a szolgálatokat végezték és körül vettek bennünket. Tudtak sírni a sírókkal, ahogy tudnak örülni az örülõkkel is.
      Bárcsak Istenünk ilyen szép halállal vinné haza minden benne bízó gyermekét, és õrizzen meg az Úr mindenkit az alcheimeres betegségtõl.   Szabó Ilonka

2003. FEBRUÁRI SZÁM

MOLNÁR BALÁZS lelkipásztor 1916-2003 (cikk az angol oldalon)

2003. JANUÁRI SZÁM

ZEKE ZOLTÁN 1922-2002

1922. december 23-án született Tarpán, Magyarországon. Szülei - József és Zsuzsanna - református vallási légkörben nevelték. Az élet nehéz sorsa már ifjú korában Isten felé irányította. Isten szeretete megragadta üdvösségre vágyó gyermekét, aki imádkozó szívvel kérte Istent, hogy Jézus Krisztus által fogadja gyermekévé.

      1945-ben átadta életét az Úrnak, Kun Lajos lkp. bemerítette a Tisza folyó vizébe és a Tarpai baptista gyülekezet tagja lett.

      1948. május 15-én kötött házasságot Végsõ Jolánnal, Üröm községben (Magyarország). Szász István Nap utcai (Budapest) gyülekezet missziós lkp. kérte házasságukra Isten áldását. A Nap utcai gyülekezet tagjai voltak 1956. decemberéig, amikor kivándoroltak Amerikába. New York állam Keuka Parkba telepedtek le, ahol egy amerikai baptista gyülekezet tagjai lettek.

      1960. január 6-án Cleveland OH-ba költöztek és a Shaker Square-i magyar baptista gyülekezet tagjai lettek, ahol Orosz István volt a lelkipásztor. 1967. december 18-án vissza költöztek Keuka Parkba, ahol 20 évig éltek.

      1973-ban New York állam "Megtisztelt Amerikai Állampolgár" kitüntetést vettek át az állami kormányzottól, amelyet az újságok fényképes híradással közöltek.

1997. január 18-án Parma Oh-ba költöztek és a Magyar Bethánia Baptista Gyülekezet tagjai lettek. Adakozó és szolgáló tehetségüket a magyar misszióra áldozták; a felújított Clevelandi imaházba új villany orgonát vásároltak. Itt ünnepelték 50-ik házassági évfodulójukat. A Kárpátalja-i Zápszony községbe imaházat vásároltak. Többször segítették az amerikai magyar baptista szövetség gyülekezeteit stb.

      1960-tól rendszeresen látogatták a Rama-i tábort (Canada), amelyet anyagilag is példásan támogattak.

      2000-ben egészségi állapota megromlott, de még 2001-ben Magyarországra utazott, hogy meglátogassa ott élõ testvéreit, rokonait.

      

      Hónapokig tartó betegség után november 30-án Isten hazaszólította az örök hazába, ahol nem lesz betegség, fájdalom, elválás.

     Temetése december 4-én volt Parma OH-ba. Isten vigasztaló igéit Zeffer Béla, a Bethánia gyülekezet volt lelkipásztora hirdette, Dr. Herjeczki Géza lp, szövetsegi alelnök igei üdvözletet adott át a szövetség és a detroiti gyülekezet nevében. A gyászistentiszteleten ezek az igék hangzottak: Jn 3:16, Jel 14:13, Jób 16:22-23; 19:25-26.

      Gyászolja felesége, testvérei (Amerikában, Németországban és Magyarországon), rokonai, ismerõsei és a Magyar Bethánia Baptista Gyülekezet. Emléke legyen áldott.   Z. B.

PÁCSÓ JÓZSEFNÉ,   szül. Horváth Ilona 1913 - 2002

Horváth Ilonka 1913. február 21-én született Bihardiószegen, Erdélyben. Szülei Horváth Sándor és Eszter öt gyermeket neveltek, három fiút és két leányt. Szülei a bihardiószegi gyülekezet alapító tagjai közé számítottak. Kornya Mihály, a legnagyobb magyar prédikátor lelki gyermekei voltak. Gyermekkori emlékeit - például, hogy mire tanította az elsõ megtérõket Kornya bácsi - gyakran elmondta gyermekeinek, unokáinak.

      1937-ben, 24 éves korában kötött házasságot Pácsó Józseffel és ekkor Zilahra, a Szilágyságba költözött. Otthagyta Diószeget, de minden évben vonattal visszautazott, hogy lássa a családot és a gyülekezetet. Zilahon két gyermekük született, Jolánka és Sándor. 55. éven keresztül volt a Zilahi gyülekezet hûséges tagja.

      1973-ban, elveszítette férjét, ettõl kezdve özvegyen élt. 1985-ben, 72 évesen költözött ki gyermekeihez Amerikába, Clevelandba. Ekkor már súlyos szívbeteg volt. Az itteni orvosok segítségével - 2 szívmûtét - még 17 évet kapott Istentõl ajándékba. A kardiológusok szerint szívánek csak egyharmada mûködött; de életben tartotta az Úr, a család, a testvérek és barátok szeretete.

      Az volt a vágya, hogy utolsó napjait otthon tölthesse. December 2-án egy hosszú, boldog, békés és megelégedett élet tért az örök hazába. Ritkán panaszkodott, mindenkire mosolygott és sokat, nagyon sokat énekelt. Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva bocsátjuk oda, ahova már nagyon vágyott. Tudta, hogy várnak rá szerettei, férje, szülei és testvérei.

      Temetésén a Magyar Betháni Baptista Gyülekezet énekkara szolgált, az igét dr. Pintér Zoltán lp. hirdette.

      A mennyországban, Isten fénylõ trónja elõtt találkozunk.   Osváth Lajosné