GYÜLEKEZETÜNK 85 ÉVÉNEK RÖVID TÖRTÉNETE

Összeállította: Herjeczki András (1919-1996)

Emlékezni jó, a múltunkat értékelni szükséges. Aki a múltját nem értékeli, a jövõt nem érdemli. Ma már sok történelmi bizonyossága van annak, hogy az új hazát keresõ magyarok nagyon hamar templomokat építettek. A templom hozzá tartozott az életszükségletekhez. A magyar baptisták elsõ templomukat Detroitban építették.

De kezdjük az elején: 1908-ban a Medina utca 62. számú házban Petõ István testvér az apostoli kor szokása szerint egyik szobáját átengedte istentiszteleti célokra. Ezzel kezdõdött a baptista misszió.

Végh Mihály testvér, mint elsõ lelkipásztor Toledóból járt gondozni a missziós csoportot. 1911-ben ide is költözött, és 1913-ban megépítették az elsõ magyar baptista templomot a Thaddeus utcában. Végh testvér sajnos rövid ideig szolgált az új templomban, mert 1915-ben Dayton, Ohio-ba költözött.

1915-tõl egy ifjú lelkipásztor, Gogolyák György folytatta a missziómunkát Detroitban, 1918-ig.

1918-tól 1921-ig Silling Péter lett a gyülekezet lelkipásztora.

1922. januárjától 1927-ig ismét egy ifjú lelkipásztor, Fazekas János vette át a missziómunka irányítását.

Ezidõben, mint ahogy a baptista misszióban mindenütt jellemzõ, erõs ének és zenekar mûködött Detroitban. Fazekas testvér 1927. január 25-ig szolgált Detroitban. Az õ idejében szervezõdött Highland Parkban egy lelkes misszió állomás.

Fazekas testvér távozása után a gyülekezet egy egész évig pásztor nélkül maradt.

1928-ban Somogyi Imre, a késõbbi Budapest Nap utcai lelkipásztor (késõbb egyházelnök) tanulmányi útra éppen Detroitba érkezett, és innen utazta be az országot. Lelkes szónoklataival és utcai evangélizálásaival egy rövid félév alatt nagyon fellendítette a gyülekezet életét.

Somogyi Imre testvér távozása után a gyülekezet vezetõsége a Highland Parki misszió felé fordult, amelynek az lett a következménye, hogy a két gyülekezet egyesült, és az egyesült gyülekezetnek Dulity Miklós testvér lett a lelkipásztora 1931. júliusáig.

Mivel az egyesült gyülekezet számára a Taddeus utcai imaház kicsinek bizonyult, megvásárolták a Vanderbilt utcai, harangokkal felszerelt tornyos templomot, amely 48 évig szolgált a gyülekezet számára lakhelyül. (Ez az épület még ma is megtekinthetõ.)

1931. novembertõl Petre Albert testvér lett a gyülekezet pásztora, aki 19 éven át szolgált a gyülekezetben, 1950 december 31-ig, nyugalomba vonulásáig.

1951. áprilistól Bógár József testvér lett a gyülekezet pásztora. Mivel Bógár testvér mind a két nyelvet beszélte, bevezették a kétnyelvû igehirdetéseket. 1951-ben vásároltak egy lelkipásztor lakást Lincoln Parkban, és 1954-ben egy orgona alapot hoztak létre. Bógár testvér 6 és fél évig szolgálta a gyülekezetet.

1958-ban a gyülekezet meghívta a Magyarországról származó fiatal Smith Henrik lelkipásztort, és ebben az évben, október 19-tõl egészhetes evangélizáció keretében megünnepelték a gyülekezet fennállásának 50. éves évfordulóját, amelynek emlékét egy szép kiállítású emlékkönyv õrzi máig is. Smith testvér nem töltött hosszú idõt a gyülekezetben, mert a Los Angeles-i gyülekezet visszahívta.

Utána a gyülekezet a brazíliai misszióból idetelepült Molnár Antal testvért hívta meg pásztorának, aki 1962. õszétõl vette át a gyülekezet pásztorolását, és szolgált 1967. szeptember 3-án bekövetkezett haláláig.

Ezt követõen a mély gyász fájdalmain felülemelkedve 18 hónapig özvegye, Molnár Antalné testvér végezte a gyülekezetben a szószéki szolgálatot.

Molnár testvérnõ hûséges szolgálatát 1970. februárjától Szabadi Gusztáv magyarországi lelkipásztor váltotta fel. Szabadi testvér 5 évet szolgált Detroitban.

1976-ban a megüresedett detroiti szolgálati helyre a gyülekezet Dr. Haraszti Sándornak, az 1972. óta létezõ lelkipásztor csereprogram koordinátorának a közremûködésével Herjeczki András testvért hívta meg.

Megérkezésünk utáni hónapokban a gyülekezet eladta a Vanderbilt utcai imaházát. Az új templomot nem volt könnyû megtalálni. Másfél évig a Southfield Road Baptist Church pincéjében tartottuk összejöveteleiket. Végül - a mintegy 40 tagú gyülekezet nagy örömére - 1977. végén megvásároltuk a 1362 Chandler St-i templomot, melynek igénybevételére 15 évvel ezelõtt került sor.

(Ezt a templomot Evangélikusok építették a 40-es évek elején, majd Görög katholikusok vették meg, és használták egészen 1977. végéig.)

Itt szolgáltunk hitvesemmel 1983. szeptember 10-ig, amikor féléves szabadságra haza engedett a gyülekezet, de már vissza nem jöhettünk.

Igy került sor arra, hogy a gyülekezet meghívta Lovas András kiskunhalasi lelkipásztort, aki 1984. augusztusától 4 éven át szolgált a Lincoln Parki gyülekezetben.

Ezután 1988. szeptember 21-tõl az újra visszatérõ Herjeczki András testvérék még egy évet szolgáltak. Szeretett hitvesem betegsége miatt 1 év után visszamentünk Magyarországra, ahol õ 1990. december 8-án az Úrhoz költözött.

1990. február havában a gyülekezet újabb lelkipásztort kapott Dr. Herjeczki A. Géza lelkipásztor személyében, aki hitvesével és két fiú gyermekével jött a szülõk szolgálati helyére. Így õ a gyülekezet jelenlegi és egyben sorrendben a 14. lelkipásztora.

2. rész: 15 ÉVVEL EZELÕTTI EMLÉKEIMBÕL

(Imaház eladás és vétel)

A Vanderbilt utcában (Delray) volt gyülekezetünk temploma, melyet 48 éven keresztül használtunk. 1976. június 29-én ebbe az imaházba érkeztünk, s itt kezdtük meg detroiti szolgálatunkat.

Az épület impozáns, színes ablakokkal, toronnyal, haranggal volt ellátva. Nagy hibája az volt, hogy fából épült. De ennél is nagyobb probléma volt, hogy a magyarság arról a valamikori teljesen magyar városrészbõl ekkorra már nagyobb-részt elköltözött. A magyar missziós lehetõség nagyon leszûkült. Este már senki nem mert a templomba jönni. Ablakainkat gyakran kiverték, gumikerekeinket kiszúrták.

1976. szeptemberében jelentkezett egy vevõ, aki azt az ajánlatot tette, hogy megveszi a templomot $25,000-ért, melybõl 5,000 dollárt kifizet és a többit havi $200-al letörleszti.

Ez az ajánlat kritikus helyzet elé állította a gyülekezetet, és legfõképpen engem. Az idõsebb generáció ugyanis azt mondta: testvér, ha eladja ezt a templomot, nem megyünk többet imaházba. A fiatalok meg ezt mondták: pásztor, ha elengedi ezt a vevõt, nem megyünk többet. (Egyikük telefonon felhívta Dr. Haraszti testvért, hogy jöjjön gyorsan segíteni, mert Herjeczki testvér el akarja engedni a vevõt. Haraszti testvér Dél-Amerikában volt, nem tudott eljönni, de este felesége felhívott, és próbált meggyõzni arról, hogy Amerikában akkor kell eladni, amikor vevõ van.)

Nem volt szándékom a vevõt elszalasztani, csak tárgyalni akartam vele, és más feltételeket szabni. Az Úr küldött egy jó segítséget Almási Viktor személyében, aki ingatlanközvetítéssel foglalkozott; és õ átvette a húszezer dolláros morgitsunkat készpénzért. Az üzlet lebonyolítása lezáródott, és október 3-án átadtuk az imaházunkat az új tulajdonosnak.

A gyülekezet ideiglenesen a Southfield Road Baptist Church alagsorába költözött.

Tovább bonyolította a helyzetünket, hogy abban az évben a Amerikai Magyar Baptista Szövetség nálunk tartotta az évi konvencióját. Úgy tudtuk megoldani, hogy a Lincoln Inn-ben tartottuk a napközi gyûléseket, ugyanott étkeztünk, és a szállások legnagyobb részét is ez a szálloda biztosította. Az esti alkalmakra megkaptuk a Southfield Road Baptist Church nagytermét.

Több mint egy évig élveztük ennek a gyülekezetnek a vendégszeretetét. Ezidõ alatt imádkoztunk, terveztünk és pénzt gyûjtöttünk.

A konvenció hozzájárult egy országos gyûjtéshez, amihez kiadtunk egy kétnyelvû brossúrát, melyben meghirdettük, hogy nincs imaházunk, venni, vagy építeni akarunk. Ez a gyûjtés 20,000 dollárt eredményezett. Többek között a zenekarunk kiadott egy hanglemezt, melynek jövedelme is a building foundot gyarapította.

Egy vasárnap délelõtti istentisztelet végén, amikor az igehirdetés Máté 7:7-12-volt (kérjetek... keressetek... zörgessetek), azt mondtam a gyülekezetnek "fogjuk szaván az Urat, Õ mondta, hogy kérjetek és adatik néktek." Arra kértem a testvéreket, hogy ettõl kezdve déli 12-kor ki-ki ott, ahol van fohászkodjon Mennyei Atyánkhoz, hogy adjon nekünk egy megfelelõ templomot. A testvérek elfogadták a javaslatot. Elkezdtük az imádkozást. Mindössze néhány hét telt el, amikor jött a válasz: ismét eladó a Lincoln Parki görög templom.

Azért mondom, hogy ismét, mert ideérkezésünk elsõ vasár-napján már bemutatták nekünk ezt a templomot, hogy eladó, de akkor $350,000-t kértek érte. Ez olyan elérhetetlennek tûnt, hogy nem is mertük komolyan venni. Hamarosan jött az a hír is, hogy a Lincoln Parki City Hall öregotthonnak megvásárolja. De amikor megkezdtük, és komolyan vettük az imaszolgálatot, az újságok hozták, hogy a City Hall mégsem vette meg a templomot. (Utólag értesültünk arról, hogy a vásárlás elõtti népgyûlésen egy általunk ismeretlen magyar származású asszony - Kerekes Gáborné - nem javasolta az épület megvételét, azzal az indokkal, hogy szegény emberek adóját nem lehet olyan épületre költeni, ami céljának nem megfelelõ. S miért nem megfelelõ? Mert lefelé is, fölfelé is lépcsõje van. Az érvelése hatásos volt. Hiába volt a görögök képviselõje egy törvénybíró, s hiába volt a város vezetõi között megállapodás a vételre, a szerzõdést a népgyûlés nem hagyta jóvá. Mindezekrõl csak utólag értesültünk. Egyúttal azt is beteljesedve láttuk, hogy az Úr hadakozott érettünk.)

Igy lett a görög templom újból eladó.

Még az is megtörtént, hogy a görögök a templomot a mellette levõ házak nélkül is eladták - eredeti szándékuktól eltérõen.

Elsõ menetben csak a templomot és a hozzá való parkolót vettük meg. Késõbb a kis házat, és a mellette levõ parkolót is. Az egész vételre végül is több mint 100,000 dollárt költöttünk. A vételhez $35,000 kölcsönt is kellett felvennünk. Ez sem volt könnyû feladat. Folyamodtunk a Security Bankhoz, ahol a pénzünket tartottuk, s ott 14% kamatra kaptunk ajánlatot. Kértünk az American Baptist Conventiontól, de választ sem kaptunk. A Déli Baptistáktól is kértünk, s õk 10.5%-ot ajánlottak. Ezután fordultunk az Amerikai Magyar Református Biztosító Egyesülethez (Fraternal Life Insurance - Testvérsegítõ Egyesület), akiktõl 8%-os kamatra kaptunk nyitott kölcsönt. (Amit 1984-re ki is fizettünk.)

1977. október 2-tól részben már használhattuk az épületet, de az átadásra csak december elején került sor. Ettõl kezdve nagyon sok munkával (renoválás, festés) készítettük föl az imaházat a tavaszi ünnepélyes megnyitóra (1978. március 12).

Hõsies korszak volt ez, hálával gondolunk vissza rá. ___Herjeczki András

(Írta Detroiti látogatása során 1993. januárjában; megjelent a január 24-i és 31-i bulletinunkban.)