TÁJÉKOZTATÓ AZ ALHAMBRAI KÖZGYŰLÉSSEL KAPCSOLATBAN

MEGHÍVÓ A 94. KÖZGYŰLÉSRE

Szeretettel hívjuk testvéreinket a kaliforniai Alhambrába, az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség 94. közgyűlésére! A találkozó igei mottójául Pál apostol szavait választottuk (Fil 4,4): `Örüljetek az Úrban mindenkor!@ Azért imádkozunk, hogy a vendéglátók és vendégeink közös élménye legyen ez az öröm.
 
Izgalommal és lelkesen készül az alhambrai Amerikai Magyar Baptista Gyülekezet és a Santa Monica-i Magyar Bibliai Gyülekezet testvérisége a vendéglátás szolgálatára. Tudjuk, hogy akik ezt a nagy utat megteszitek ide, szeretetből hoztok áldozatot a testvéri közösség ápolásáért. A ránk váró munka és áldások szorosabbá fűzik majd a kapcsolatot gyülekezeteink között, és ez a misszió javára, Isten dicsőségére lesz.
 
A közgyűlés részletes programját az EH következő számában találjuk. Cseri Kálmán, pasaréti református lelkipásztort kértük fel az igehirdetés szolgálatára. Július 8-tól egész héten át `Csendes Napok@-at tartunk. Szerdáig környékbeli magyar gyülekezetekben evangelizál majd magyarországi vendégünk, csütörtöktől Alhambrában folytatjuk a sorozatot. A korábban érkezőket ezekre az alkalmakra is szeretettel várjuk.
 
Az áramszolgáltatásban már beharangozott várható fennakadásokra igyekszünk felkészülni, bár idáig Alhambrában még nem `kapcsolták le a villanyt@ (a hálózati elosztó központ az imaháztól 1 mérföldre van, és ha már a kapcsolókra sem jut áram, akkor tényleg visszacsúsztunk a középkorba).
 
Hat repülőtér fogadja a mi `nagy falunkba@ látogató utazót: a Los Angeles International Airport (LAX), az Ontario International (ONT), a Van Nuys-i (VNY), a Burbank/Glendale-i (BUR), az Orange County/John Wayne (SNA) és a Long Beach-i (LGB). Bármelyikről 30-45 perc alatt Alhambrába lehet érni, hacsak nem csúcsforgalmi időben próbálkozunk ezzelY Akik autót bérelnek, azoknak azt tanácsolom, hogy még indulás előtt tájékozódjanak az úthálózatról. Akik szállást és szállítást igényelnek, kérjük, személyesen, vagy lelkipásztorukon keresztül tudassák ezt velünk.
 
Kérjük és köszönjük egész közösségünk ima-támogatását 94. közgyűlésünkért.
 
Novák József
 
AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET
2212-18 S Fremont Ave, Alhambra, CA
(626)289-7746 B iroda
(626)576-2788 B Novák lakás
(626)457-3843 pager

MAP 

DIRECTIONS TO THE CHURCH FROMY
YLos Angeles International Airport (LAX):
Fwy 105, East
Fwy 710, North
Fwy 10, East
Take Fremont Ave Exit
(One block south of Fwy 10, corner of Montezuma & Fremont, on the left side)
 
YOntario Int. Airport:
Archibald Ave, North
Fwy 10, West
Take Fremont Ave Exit
 

AZ ÉSZAK-AMERIKAI MAGYAR BAPTISTA SZÖVETSÉG
94. KÖZGYŰLÉSE C 2001. július 13 - július 15.
A közgyűlés helye: Az alhambrai Amerikai Magyar Baptista Gyülekezet
2212-18 S. Fremont Ave, Alhambra, California - telefon (626)289-7746
A szövetség tisztségviselői: Kulcsár Sándor, elnök; Dr. Herjeczki A. Géza, alelnök;
Szabó István, főtitkár; Drescher Lajos, pénztáros
Jelige: AÖrüljetek az Úrban mindenkor!@ (Fil 4:4)
 
TÁRGYREND
CSÜTÖRTÖK C JÚLIUS 12.
7:00-8:30 Istentisztelet
Igét hirdet: Cseri Kálmán (Budapest)
9:00-10:00 Végrehajtó Bizottság ülése
 
PÉNTEK B JÚLIUS 13.
9:00-10:00   A Misszió Bizottság ülése
                    A Pénzügyi Bizottság ülése
10:00-10:30 Áhítat - Dr. Oláh Sándor (Alhambra)
                    A megáldott élet örömei (Préd 9:7-10)
10:30-10:50 A közgyűlés megnyitása
                    Kulcsár Sándor, elnök
10:50-11:00 A tárgyrend ismertetése és elfogadása
                    Herjeczki Géza, alelnök
11:00-11:15 Szünet
11:15-11:35 Elnöki jelentés C Kulcsár Sándor
11:35-11:55 Titkári jelentés C Szabó István
12:00-1:00   Ebéd
2:00-2:20     A Misszió és Irodalmi Bizottság jelentése
                    elnök: Dénes Endre
2:20-2:40     A Pénzügyi Bizottság jelentése
                    Kish Ernő, elnök; Drescher Lajos, pénztáros
2:40-3:00     Evangéliumi Hírnök  
                    Dr. Herjeczki Géza szerkesztő
3:00-3:10     Baráti Kör - Fűr Béla, lapkezelő
3:10-3:30     Szünet
3:30-5:30     Női konferencia - Oláh Lajosné, elnök
                    Férfi konferencia - Vadász János, elnök
                     Ifjúsági konferencia - Dan László, elnök
6:00-6:40      Vacsora
     7:00        Istentisztelet a Nőszövetség rendezésében
                     Igét hirdet: Cseri Kálmánné (Budapest)
                     Szolgálatok
   (Az istentisztelet után megalakul a Jelölő Bizottság)
 
SZOMBAT C JÚLIUS 14.
8:45-9:00     A Jelölő Bizottság ülése
9:00-9:30     Áhítat - Nemes László (Ausztrália)
                    Öröm Istenben (Zsolt 16:11)
9:30-10:00   Emlék istentisztelet
                     Igét hirdet: Kish Ernő
10:00-10:15 Szünet
10:15-11:00 A Jelölő Bizottság jelentése,
                    Választás
                    A tisztségviselők beiktatása
                    Kulcsár Sándor
11:00-11:15 Befejezetlen ügyek
11:15-11:30 Határozatok - Szabó István
11:30-12:00 Igehirdetés (angolul) C
                    Dr. Molnár Károly (National City, CA)
                    Öröm Isten Országában (Róm 14:17)
12:00 A 94. Közgyűlés berekesztése
                    Kulcsár Sándor
12:10-1:00   Ebéd
 
Délután: kirándulás / szabadidő
5:30-6:30     vacsora
    7:00         Istentisztelet - igét hirdet: Cseri Kálmán
 
VASÁRNAP C JÚLIUS 15.
9:00-9:30     Áhítat - Dan László (Toronto)
                    Jézussal örülve (Ján 15:11)
     9:45       Istentisztelet
                    Igét hirdet: Cseri Kálmán
                    Úrvacsora
                     Igét hirdet: Kulcsár Sándor
                     Örüljetek az Úrban mindenkor! (Fil 4:4)
12:00-1:00    Ebéd
      3:00        Istentisztelet - Igét hirdet: Cseri Kálmán
 
Az istentisztelet után Lelkipásztor Szövetségi ülés