vers - mit szavaljunk?

Martin Luther:

Erõs vár a mi Istenünk

Erõs vár a mi Istenünk,

Kemény vasunk és vértünk.

Inségben együtt van velünk,

Megvált és harcol értünk.

Kél az õsi rossz,

Bajvetõ gonosz,

Csel vad fegyvere,

Erõszak õvele,

A földön õ az elsõ.

Önnön erõnk csak délibáb

És bizony esnénk esten.

De harcba küldte Egy Fiát

Értünk maga az Isten.

Kérded-é, ki az?

Jézus, az igaz.

Sok had, Egy a fõ,

Nincs Isten más csak Õ,

Krisztus a Gyõzedelmes.

S ha földön ördög nyüzsgene

És elnyelni akarna,

Meg nem riadnánk - ellene

Gyõz hitünk diadalma.

A világi úr

Tombolhat vadul,

Semmit sem tehet,

Õ megítéltetett.

Megrendül egy szavunkra.

Él, áll az ige igazul,

Akárki vesse-hányja.

Táborainkra száll az Úr

Szent Lelke, adománya.

Jóhír, nõ, család,

Jószág, test, világ

Veszhet, vihetik

Veszendõ kincseik', -

Miénk marad az ország.
József Attila fordítása

Bódás János:
Károli Gáspár
A legnagyobbaké között
kell rogyogni nevednek.
Letünt már az idő, mikor
papi dölyf, vakság megvetettek,
s kárhozott voltál és eretnek.
Voltak dicső, nagy hőseink,
kik életüket a szabadság
oltárán bátran bemutatták.
Ám a te győztes regimented
könyvek voltak, nagy pergamentek,
füstszínűvé vált fóliások
és egér rágta szentírások.
Kis lúdtoll volt csak fegyvered.
Nem kellett puska, kard, se ló,
így lettél te honfoglaló
s a műved ma is szentség:
ránk hagytad édes anyanyelvünk
gyönyörű tündérkertjét.
Így látlak:
Hosszú pipaszárral
ülsz a mécsesnél. Könyvek, árkusok
az asztalon. S tollad alól az Úr
szava édes, magyar nyelven buzog,
fény és vigasz rajtad keresztül árad...
Szenci Molnár, (önkéntes kis küldöncöd)
egy fidibusszal meggyújtja pipádat...

OKTÓBER
aki kezébe vette az Igét.
S áldott az Ige!
Embert formáló erõ.
Végy kézbe ma is bennünket!
Várakozó szívvel hajlunk föléd.
Reformáld botladozó életünk!
HG


SZENVEDÉS - SZOLGÁLAT

John Milton
A VAK SZONETTJE

Tünõdöm olykor, mért szállt rám homály
éltem felén? E tág föld vak legén
talentumom tétlen márt rejtem én,
mely így elásva bennem kész halál?

Ha majd a számonkérõ óra száll,
Uram feddése nem lesz-é kemény?
"Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény?" -
lázongok halkan. Ám vigaszt talál

türelmem és szól: "Senki sem viszen
méltó munkát Elé. Csak tûrd szelíd
Igáját, úgy a jó. Hisz Õ a szent

király. A szárazföldön és vizen
sürögteti szolgái ezreit
s az is cselédje, ki csak vár s mereng."
Ford: Tóth Árpád

"Akkor nagy szélvihar támada...
Õ pedig aluszik vala...
Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?
ÉS LÕN NAGY CSENDESSÉG."
(Márk 4,37-39)
Fütyülésszerû nyomasztó sikoly
Repülõzúgás mindenütt
Házak holtan hanyatlanak a semmibe
Rémült arcok rohangásznak céltalan
Lyukukból kiöntött ürgék az emberek
Reszketve remegnek
Már nem tudnak sírni
Gyermekeik polipkarja rágja aszott bõrüket
Kiáltanak
Rekedt hörgõ-hangjuk félve tör az ûrbe
Halljátok?
Kiáltanak
Fütyülésszerû nyomasztó sikoly
Repülõzúgás mindenütt
Büszke bomba rikoltva robban
Hullámzanak a falak
Szikrázik a föld -
Föld
Háborgó tenger
Nagy Vietnám
Hullámaid lassan kiöntenek
Belzebúb belopta kakukktojását
Földfészkünkbe
A háború már háborog
Dühöng
Örjöng
Kihányja az énekes fiókákat
Téged
Engem
Az emberiséget
Fütyülésszerû nyomasztó sikoly
Repülõzúgás mindenütt
Talán alszol Uram?
Ha nem törõdsz velünk
Elveszünk
Herjeczki Géza (1966)

TAVASZ
Tegnap még fagyos tél volt,
s a természet álmodott...
Magáról mit se tudva
szent titkot láthatott.
Sejtelmes égi szózat
hangzott a légen át:
ó, halljátok, ti bölcsek
hát lássatok csodát!
Szemfedõ szertefoszlott,
hideg fagy engedett,
és életre kelt mindaz,
mi volt megdermedett.
Az élet nedve újra
megindul, körbejár
halálnak dermedt csöndje
hangos örömre vál' .
Madárka énekelve
csicseregve zengi azt:
'vége a télnek újra,
üdvözlünk szép tavasz!'

Üdvözlünk mi is téged,
csodák csodája, te:
halálnak mezsgyéjén az
életnek ünnepe!
- De nem csak annyit mondasz,
hogy itt a kikelet,
nem csak a természetnek
jelentesz életet.
Mit földi emberésznek
fölfogni nem lehet:
hoztál, tavasz, minekünk
olyan nagy ünnepet.
Mit érne fény és pompa,
virág, madársereg,
ha annyi szép között csak
a lélek halna meg?!
De gyõzött ím az élet,
nincs rém több, mely riaszt!
A feltámadott Krisztus
nyújtja e szent vigaszt.
Legyél hát üdvözölve,
tavasz, te nagy csoda:
halálnak éjjelén az
életnek záloga!
Haraszti Sándor

NOVEMBER

A hálaadónapok
idõszaka lassan lejár.
Letudtuk hát egy évre már
az Úrnak tartozásunk.
Vagy mégsem? Nem, ezt nem lehet!
Isten továbbra is szeret:
hálánk nem érhet véget.   
        Herjeczki Géza

Hull a fák levele...

Õszbe csavarodott a természet feje
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midõn megfutja.
Megpihen legszélén az égi határnak
S int az öregeknek: „benneteket várlak!”
Megrezdûl a feje sok öregnek erre:
Egymásután mégis mennek a nyughelyre.
            Arany János: Toldi estéje (1. versszak)

Már hull a szirom...

Rohanunk, ragadó autóm tovavágtat,
felvillan egy emberi arc, s tovavész...
Már hull a szirom...a mezõn a kalász feje kész...

Könyörülj autóm Vezetõje, megállj!
- Sietni, sietni, sietni muszáj!
Rohanunk, fejemen felhõzik a gondom,
aratók dalait dudorássza a szél:
kifutunk a Tavaszból! Túlnan a dombon
ott leskel a Nyár, meg az Õsz, meg a Tél:
te szörnyû sofõr, pár percig megállj!
- Sietni, sietni, sietni muszáj!

Rohanunk pihenéstelenül dübörögve,
öklömmel ütöm a Titok-vezetõt:
míg hátratekint vigyorogva, röhögve
a Halál... nevetése lidérc, temetõk
szaga rajta, hadarva susogja a száj:
sietni, sietni, sietni muszáj!
          Mécs László: Rohanás a tavaszban (részlet)

 SZELÍD, ESTI IMÁDSÁG

Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.

Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.

Ne ülje szívemet,
Nyomorék szívemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.

Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.

Valami nagyon nagyot,
Valami dicsõ nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.

Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek,
Istenes áhítattal,
Altató áhítattal.

Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza, az ajkam: (Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csöndes
éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, viselj
gondot rám, ámen.)
                Ady Endre

A XIX. SZÁZAD KÖLTŐI
Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.
Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet Isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Újabb időkben Isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.
Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. -
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
Petőfi Sándor
Pest, 1847. január
PSYCHOANALYSIS CHRISTIANA
Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:
ilyen szentek vagyunk mi!
Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?
Krisztus urunk, segíts meg!
Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.
Bár ilyenek lennénk mi!
Úgyis csak az Úr lát mindenki szemével,
s hamit temagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az Isten is nézi, az Isten is látja!
Krisztus urunk, segíts meg!
Óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az Itélő kéme?!
Strucc-mód fur a percek vak fövenye alá
balga fejünk - s így ér a félig-kész Halál,
s akkor mivé leszünk mi?
Gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.
Krisztus urunk, segíts meg!
Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?
Szenvedésre lettünk mi.

Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.
Krisztus urunk, segíts meg!
LEHETETLEN

Te azt mondod, hogy lehetetlen
És leereszted a kezed,
Csüggedt-fásultan belenyugszol:
Ha nem lehet, hát nem lehet!

Te azt mondod, hogy lehetetlen
S befagy az ajkad, a szíved,
Már alig mersz, s kihal belőled
Minden nagy, hősi lendület.

S miattad dúlhat itt a gazság,
Fertőzhet a bűn, a kapzsiság,
Hagyod, hadd rohanjon vesztébe
Dühödt őrültként a világ.

Hát mit tehetnék? Nincs hatalmam;
Se szó, se vér, se könny, se jaj,
Se ész, se fegyver nem segít már,
Se ezer nábob, se arany...

Legyen mi lesz... ha ég az erdő,
Ki oltja el, s mit ér a gát,
Ha a tenger kilép medréből,
S őrültként dobálja magát?

Lehetetlen, - hát lehetetlen!
Méreggel, átokkal teli
A világ, - szenny, láz, kelevény már!
Lehetetlen megmenteni.

Így szólsz, mert hitvány, nyavalyás vagy,
S tapló van melleden belül.
És nem tudod, hogy a hívőnek
A lehetetlen sikerül!

Szavára forrás kél a pusztán,
A néma szól. a béna megy,
Manna hull, a hegyre hág a tenger,
Vagy a tengerbe lép a hegy!

Szeretet lesz a gyűlöletből,
A büszke megalázkodik,
A kapzsi ingét odaadja
S a káromló imádkozik!

Vizen játhatsz, tüzön mehetsz át,
Ha hiszel! - s mindez nem mese,
Példák beszélnek, nézd, körülvesz
A "bizonyságok fellege"!

Higgy, és minden lehet! Ne ejtsd
Le csüggedt-fáradtan fejed,
Lehet béke, lehet bocsánat,
Új élet, jóság, szeretet...

Erő, fegyver, ész, pénz, ravaszság,
Könyörgés, - semmi nem segít:
De megmentheti a világot
A legnagyobb erő: A HIT!
Bódás János

Az oldalt folyamatosan bõvítjük

Küldjön verset e-mailen a szerkesztõnek.

az Evangéliumi Hírnökhöz

sok vers (magyar és világirodalmi)